Mit éreztetek családalapításkor, az első években a babával? Volt bennetek kétely, félelem, vagy olyan érzés, hogy visszacsinálnátok az egészet?

A párom nem akart gyereket, sokáig én sem. Az utóbbi pár hónapban kezdtem azt érezni, hogy ez változott részemről és korábban ő is mondogatott olyat, hogy egy kislányt mindig akart, de hogy már egyre telik az idő és 50 felett nem akarna gyereket. Én elmondtam neki, hogy szeretnék és talán megpróbálhatnánk, ő az elején ettől elzárkózott.

Azóta annyi változás történt, hogy volt két beszélgetésünk és végül zöld utat kaptam tőle. Elkezdtem prenatal vitamint szedni, most áprilisban letudom az általánosabb szűréseket is.

Boldog vagyok, mert tényleg úgy éreztem, hogy csak egy baba hiányzott már az életünkből csak. Viszont néha elbizonytalanodom, hogy tudok-e majd jó anyuka lenni, lesz-e annyira szoros kapcsolatom a gyerekemmel, mint nekem a szüleimmel, nagyszüleimmel? Vagy rám jön az az érzés, hogy ez mekkora felelősség lesz és a feje tetejére áll minden körülöttünk majd, bírni fogom-e?

Szóval azon kapom magam, hogy kételkedem, miközben hónapok óta erre vágyom... Kicsit olyan, mint mikor gyerekkoromban sokáig tilos volt valami, aztán hirtelen megengedték és akkor nem tudtam már hirtelen hová tenni az egészet, vagy nem tudom.

Ez normális?

El fog múlni idővel? Ha már mondjuk terhes leszek?