Hogyan lehet valójában megtanítani a harag kezelését 10 éves korban?

Kövezz meg, de szerintem nem kezeli rosszul a haragját. Kiabál azzal, akire haragszik? Hát inkább kiabáljon vele, minthogy megüsse.

Az abszurdum lenne és nem is egészséges, hogy nyelje le, ne szóljon semmiért, vagy birkatürelemmel századszorra is békésen szóljon annak, aki mérgesíti.

Az a tanuló, aki akármit csinál, idegesíti a fiadat, az miket csinál? Vele mik miatt vannak konfliktusai?

1

Jogos, ha már verbálisan nem tudja kezelni többet az indulatait, akkor legalább üsse le.

2

Ez csak részben igaz, azért nem kell elpísziskedni meg elpszichologizálni ezt a dolgot, mert ha egy gyerek úgy nő fel, hogy mindenféle retorzió nélkül kikelhet magából és úgy beszélhet a saját embertársaival ahogy ő akar, az később elég komoly problémákat fog szülni a saját életében is. Igenis meg kell tanulnia egy 10 évesnek is kezelni a mindennapi interakciókat, el kell fogadnia hogy nem mindig az van amit ő akar, ahogy ő akarja és akivel ő akarja.

5 év múlva egy középiskolában ezzel az attitűddel, ezzel a személyiséggel pokol lesz az élete, mert ha ebben a korban már nem tanulja meg kezelni ezeket a dolgokat, akkor már késő és sokkal nehezebb lesz. Én konkrétan ismerek olyan embert, akinél ez általános iskolában még elment, a középiskolában meg kb hetente megborította valaki, mert hozta magával ezt az attitűdöt. A felnőtt, munka világáról már ne is beszéljünk.

Sehogy. Van rá gyógyszer, indulat/haragcsillapító. A többi csak szemfényvesztés, légzésgyakorlat, mentalizáció, de erre 10 évesek éppenhogycsak képesek. Elvileg nagyobb empátiával rendelkezők megértőbbek másokkal, de szerintem ez bullshit(nekem ezt mondta a fejlesztő is meg a pszichiáter is, meg mások is), csak a többi gyereket más zavarja, ami nem jön elő mondjuk suliban, vagy túl buták az ilyesmihez, vagy egyszerűen túlérzékeny az enyém(szintén kiabálós), de máskor meg hatalmas empátiával fordul társai felé(ha nem olyan van, ami zavarja).

Nekünk nem vált be semmi, ha még semmit sem próbáltatok a légzőgyakorlattal kezdjétek, az elvileg nyugtat, szépen levezették, de már nem emlékszem. Én ha nagyon ideges vagyok, akkor kivonulok a helyzetből, vagy "önsértek", a körmöm az ujjam hegyébe nyomom kicsit, sosem vérzik meg semmi, vagy harapom az ajkam belső felét, olyan hatást kelt, mintha ütöttem volna, de mégse, és szinte észrevétlen. Mondjuk nekem tudattalanul jön, más meg ökölbe szorítja a kezét vagy ilyesmi. A legtöbben maguktól fejlesztenek ki ilyen nyugtató szokást, mint pl szorongásnál a körömrágás is magától jön, ha más mondaná, hogy rágd a körmöd, ha félsz, aggaszt valami, hülyének néznéd..

Még olyat lehet, amit másnál láttam, hogyha ideges, babrálja a gyűrűit, karkötőit, mindig sokat hordott, de gondolom fiúról van szó.

Talán még az működhet, hogy beszélünk róla, elmondatod vele 100x, mi zavarja minden egyes nap, aztán idővel nem fogja olyan rosszul megélni. Ez működik, a beszélsz róla és eltűnik a feszültség(ezért hasznos a pszichológia), minél többször, annál lényegtelenebb, mikor már nem lesz mit mondanod róla. De lehet csak jobban kiéleződik rá, nem tudom, csak most jutott eszembe. Az én gyerekem zavarja a dadogva/lassan olvasó többi, mert nem érti rendesen a dolgot és egy örökkévalóság kivárni. Jó sokáig zavarta, kiabált is. Odáig jutottunk, hogy már egyáltalán nem követi az óra fonalát, hanem játszik helyette, és sosem tudja hol tartanak. Magától találta ezt a megoldást, ami nem túl nyerő, de legalább nem bosszankodik. Kellett hozzá 4 hónap, mire kifejlesztette.