Miért csak egy gyereked van?

#20 azert cukik, mert te ezt a fokú nehézséget még bírod.

Én már képtelen lennék ép lelkületű maradni, ha ennyire keveset kellene aludnom, plusz gyerekkel mennének újra azok a nehézségek, amiket elsőre is alig éltem túl, és még a testvérek közötti/miatti nehézsegek is rárakódnának az eddigi problémákra.

1 év durva volt, de már nagyon nagyon javul a helyzet. De már itt azt mondtam, hogy ha fél év múlva is ez lesz, idegösszeroppanást fogok kapni. Szóval nem bírnék ki 3-4 évet Level2 szinten.

#23

Hát nekem nem lett jobb 20 hónapos korára.

Csak annyi változott, hogy teljesen kiégtem és elkezdtem gyűlölni az életem.

Nekem a bölcsőde lett a megoldás.

Délig dolgozok, aztán pihi amíg fél 4re megyek a kislányomért (a nevelők mondták h mindenképp hagyjam ott délutánig- és igazuk volt, sokkal kipihentebb és kiegyensúlyozottabb vagyok).

Mire megyek a kicsiért, ki van takarítva, el vannak rendezve a dolgok, nem szalad folyamatosan a lakás és a tennivalók és bölcsi után totál van erőm játszóterezni és érdemben foglalkozni a kislányommal.

Én a terhességre, szülésre mindig "szükséges rosszként" gondoltam, ami muszáj ahhoz, hogy legyen gyerekem. Ha itthon legális lenne a béranyaság, vagy egyszerűbben megoldható lenne külföldön számunkra, gondolkodás nélkül azt választottam volna.

De lett egy álomszerű terhességem, 37 hetes terhesen még a legjobb barátaink esküvőjén táncoltam hajnalig, 10 centis magassarkúban. :D

Elkerültek a kellemetlenségek, komplikációk, nem lettem a végére sem felvizesedett kisbálna, aki a lábára csak a Crocs klumpát tudja felhúzni, azt is segítséggel:D Kivirultam terhesen, sosem volt olyan jó állapotban a bőröm, hajam és a 10. hétre a hányinger, rosszullét is elmúlt.

A szülés is gyors és viszonylag könnyű volt, pedig rettegtem attól, hogy 30 órát szenvedek majd, vágnak tépnek, könyökölnek, vagy hamarabb indul a buli és a magánkórház helyett bekerülök az itteni "vágóhídra", ahol protokoll a gátmetszés, közös vajúdó van és szülésnél is egy függöny választ el egy másik anyukától... A szülést magunknak akartam, nem úgy, hogy tőlem 2 méterre ordít más valaki, hogy sürgés-forgás van, hogy a kezdő rezidens stoppolgat össze (barátnőm így járt, nem kapott érzéstelenítőt, rosszul is varrta össze a kezdő kislány, rosszul gyógyult, később újra műteni kellett emiatt, de előtte szenvedett 6 hetet a gátsebével otthon).

Végül az általunk választott kórházban szültem, azzal az orvossal és szülésznővel, akikben bíztam és akire nyugodt szívvel bíztam a babánkat és a saját életemet. Nem ordítoztak velem, nem siettettek, nem volt fájdalmas beavatkozás, mondván, hogy "az a szokás". A benti létünk is szép emlék, végig ott lehetett a férjem, hárman voltunk végig, nem vitték el a babát, ha vizsgálni kellett, azt ott csinálták a szobánkban, vagy valamelyikünk ment vele. Nem voltak bunkó nővérek, akik leteremtettek azért, mert cumit adtam a saját gyerekemnek.

A babakor is szép emlék, nem voltunk zombik, nem lettem depressziós sem és tényleg egy szupertündéri babánk lett, akivel nyugodtan lehetett jönni-menni, nem voltak átordított éjszakák, nem éreztem egy percig sem megbánást vele kapcsolatban. Hatalmas szerencsénk van vele, 4 éves, de kb. a dackorszak is elkerült minket. Barátaink marketing-gyereknek hívják, mondván, hogy vele kéne reklámozni a gyerekvállalást, mert ilyen gyereknek mindenki örülne. :D

Én úgy érzem, vele elhasználtam az összes szerencsémet, ami a gyerekvállalást illeti. Félnék, hogy egy újabb terhesség, szülés már nem menne ennyire simán, gyerek mellett még jobban megviselne, ha hetekig/hónapokig feküdnöm kellene, esetleg kórházba is kerülnék.

Attól is tartok, hogy nem tudnám őket egyenlően szeretni, hogy a lányunk háttérbe kerülne. Valamint, bármennyire is szép emlék az újszülött időszak, sokkal jobban élvezem a mostanit, hogy már nagyobb a lányom, tudunk érdemben vele együtt programozni, nem csak úgy, hogy ő is ott van. Imádom látni, ahogy felfedez mindent, ahogy kinyílik számára a világ és érdeklődik.