Félek a felelősségtől, amivel a baba járna? Hogyan küzdjem le?
Sosem voltam egy nagyon önálló lány, a családban én voltam az egyetlen gyerek, mondhatni a kishercegnő. Amit kitaláltam, az úgy volt.
Később, kamaszként már valamennyivel nagyobb terem volt, de pl. amíg nem volt jogsim, a szüleim hoztak-vittek mindenhová. Vagy dolgozatokra úgy készültem, hogy apa kiírta a lényeges információkat, töriből érettségire kigyűjtötte minden anyagrészhez a szükséges évszámokat, neveket, fogalmakat. Nyelvvizsgáknál a szóbeli tételeknél ugyanez volt. Sosem volt olyan, hogy valamit nekem kellett volna megoldani, mert ott voltak a szüleim, nagyszüleim mögöttem, akik elintéztek minden nekem, helyettem. A pszichológusom ezt "tanult tehetetlenségnek" nevezte. Például a tesit utáltam, elintézték nekem a felmentést.
Utána egyetemistaként találkoztam a párommal, nála is ugyanez figyelhető meg, a mai napig. Legyen itt, foglalkozzon velem, oldja meg a problémáimat, legyen az akár magánéleti, akár az egyetemmel kapcsolatos. Nem azt mondom, hogy elvárom, de jól esik, hogy gondoskodik rólam.
Csak itt jön az, hogy 24 éves vagyok, életemben egy számlát sem kellett befizetnem, fogalmam sincs, hogy az autómmal milyen kötelező dolgok járnak, vagy ha pl. balesetem lenne, mit kéne tennem. Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy hülye vagyok az élethez. Apukám annyit szokott mondani néha, hogy rám maximum az üres kamra kulcsát lehetne bízni...
Viszont kisbabánk lesz, és így a kezdeti örömmámor után jön az ijedtség, vagy nem is tudom, mi erre a jó szó... Fogalmam sincs, hogy mégis hogyan látok majd el egy kisbabát, mikor még az egyetem tanulmányi osztályára sem szeretek betelefonálni, egyedül bemenni. Mikor a terhességem kiderült, beszéltünk erről a vőlegényemmel, vagyis hogy muszáj lesz kicsit önállóbbnak lennem, mert ő a munkái mellett nem fog tudni 247 velünk lenni, minden apróság miatt hazaszaladni és én is ugyanúgy felnőtt szülő leszek, mint ő, nekem is meg kell tudni oldani majd bizonyos helyzeteket, problémákat.
Mint említettem, a családban én voltam az egyetlen gyerek, nincs kistesó, kisebb unokatestvér. Sosem fogtam a kezemben kisbabát, nem tudom, hogyan kell őket etetni, pelenkázni, öltöztetni.
Anyukám persze mondja, hogy ő itt lesz, segít mindenben, meg hogy mindig a babával lesz, és ennek nagyon örülök. Viszont ott van a másik oldal, hogy mégis felnőtt vagyok, csak én leszek az anyja és hogy kirepültem otthonról, anyukámnak nem az lenne a dolga, hogy újra babázni kezdjen...
válasza:Juuuj, ezt ennyi idő alatt sehogy nem fogod megoldani. Ez amit szeretnél, évekig tartó önismereti munka. Te max szeretnél önállóbb lenni, de tenni nem szeretnél érte. Így a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy megszületik a baba, anyukád meg rádtelepszik, mindent úgy fogsz csinálni, ahogy mondja, vagy szarul fogod érezni magad, ha nem úgy csinálod.
Az első lépés az lenne, hogy határokat húzol anyukáddal. Persze az a baj, hogy ez a legnehezebb.
Majd a terhesség folyamán megtapasztalni, hogy vannak kompetenciáid. Ez nem megy másképp mint gyakorlással. De nem akarlak elkeseríteni, nagyon el vagy késve ezzel.
A másik, hogy a gyereked abban a mintában kezdi az életét, hogy az anyám inkompetens a saját életében, és ezáltal belé is táplálhatsz egy rakás bizonytalanságot. Nem irigyellek és nem irigylem a gyerekedet sem. Ha karakán személyisége lesz, akkor kitör ebből felnőttként - ha nem, akkor ugyanolyan kis szerencsétlen veréb típus lesz mint te.
Jaj nem, félreértesz! Anyukám nem az a "ránk telepedős" fajta, sőt... Régen is inkább én voltam a nagyon anyás, ő bátorított, hogy csináljam egyedül, menjek nyugodtan, de biztosítottak róla, hogyha bármi gond van, hozzájuk mehetek azonnal, ott lesznek.
Így felnőtt koromban sem szól bele semmibe, ha kérdezem a véleményét, elmondja, érvekkel és ellenérvekkel, de sosem erőltette rám az akaratát, vagy éreztette, hogyha valamit nem úgy csinálok, ahogy szerinte kellene, az gond.
válasza:Fel fogsz nőni a feladathoz.
Szerintem már az nagy lépés, hogy belátod, hogy szüleid túlféltő nevelése hátráltatott az önállósodásban. Sokan ideáig sem jutnak el egész életükben, te legalább tisztán látod ezt. És még egyszer, fel fogsz nőni a feladathoz, mert nem lesz más lehetőség, arról a kicsi gyerekről nektek kell gondoskodnotok.
Addig is egész egyszerűen kezd el magad intézni a dolgaidat, a várandósság erre tökéletes terep, mert a védőnőtől, háziorvostól, nőgyógyásztól, tapasztalt anyukáktól nyugodtan kérdezhetsz, de ezt már csináld önállóan! Meg az összes többit is, jövő hónapban te fizesd be a számlákat egyedül, te intézd a bevásárlást teljesen egyedül és a többi és a többi.
Tedd meg az első lépést, azt úgy is csak a második követheti.
válasza:Nézd, régen én is anyámtyúkja voltam. Még 20 évesen is képes lettem volna elvárni, hogy anyukám elkísérjen orvoshoz, időpontokért telefonáljon ide-oda helyettem, megoldja a problémáimat, főzzön nekem. Sőt 20 évesen még képes voltam elkéredzkedni tőle bulizni :D Pedig nem ilyen ragacsnak nevelt, egy vagány, önálló anyukám van.
Nekem mondjuk 2 év külföldön, munkával töltött idő segített önállósodni.
De nagyon kellett mantrázzam magamnak, hogy "felnőtt nő vagy, felnőtt önálló nő vagy" és társai. Mert nagyon nehezen fogadtam el, hogy már nem gyerek vagyok, hogy a döntéseimnek súlya van amikért felelősséggel tartozóm :)
Dolgozz minden nap pár órát fejben azon, hogy elhidd, hogy képes vagy megállni a helyed a világban.
Nem tudom mit dolgozik a vőlegényed, de most mar van 2 hét apai szabadság, ami jár neki, ha rendes bejelentett munkája van. Igaz kurtított pénzt kap arra az időszakra, de szerintem megéri, hogy az első két hétben együtt tudjatok lenni, hogy te is "felügyelet" mellett tudj majd babázni, hogy szokjátok, tanuljátok az új életeteket.
Valamennyire maga osztja be az idejét a párom, de így is az a terv, hogy az első 6 hétben itthon lesz velünk, aztán majd látjuk, hogyan boldogulunk a babával, milyen lesz a kis személyisége, habitusa.
Én is azt érzem, hogy azért is ragadtam benne ebben a tehetetlenségben ennyire, mert sosem dolgoztam. 24 éves vagyok, de igazi önéletrajzot nem kellett még írjak, életemben nem voltam állásinterjún, nem volt rám bízva nagyon semmi, hogy ezt, meg azt csináld meg X időpontra. Nekem annyi dolgom volt mindig, hogy tanuljak, vizsgázzak le, teljesítsek jól.
válasza: válasza:Talán nem kellett volna gyerek egy teszetosza párnak…
Engem is elbsztak otthon, a szüleim odaadtak a nárcisztikus nagymamamnak, aki tudóst akart belőlem csinálni közben meg ha a ház előtt találkoztam a barátnőmmel oda állt a kapuba és lesett hogy “nehogy legyen valami bajom”
Én sem tudom mi az a számla, 20 éves koromig egy boltba nem mertem bemenni… az ilyeneknek nem kell gyerek
válasza: válasza:Küzdeni fogsz, ennyi szinte biztos.
Nekem az az érzésem, hogy neked igényed sincs arra, hogy egyedül meg akarjál és meg tudjál oldani valamit. Illetve még ha az igényed meg is van, annyi akaratod sosem volt, hogy ezért tegyél is.
Gyerekkel az élet egy kellemes kis arculcsapás lesz. Ott bizony van amit nem fog tudni megcsinálni a párod/szüleid helyetted és neked kell. Hiányzik belőled a tudatosság, ami ahhoz kell, hogy úgy nevelj gyereket, hogy ne arra alapozz, hogy majd lesz valahogy. Plusz borzalmas minta a gyerekednek, hogy anyám nem tud megoldani semmit egyedül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!