Honnan tudhatod magadról,hogy szülés utáni depresszióba szenvedsz?akinek volt miket "csinált"?

Hát nem éreztem a gyerekkel való kötődést. Utáltam szoptatni is. Olyanokon gondolkoztam, hogy utàlom és elcsesztem az életem ezzel a gyerekkel. Volt, hogy inkább sírni hagytam.

Apuka fél évig volt itthon emiatt. Inkább a megtakarításunk éltük fel, mert nem bírtam kettesben maradni a picivel.

Tervezett baba volt, de egy nagyon traumatikus születéssel és gyermekágyas időszakkal, szerintem ez lökött depresszióba. Meg a sok megmondó rokon és védőnő miszerint szoptatni kötelező. Konkrétan rá sem akartam már nézni a sajàt gyerekemre.

Pszichológus segített. Azóta visszanézve sajnálom amit a gyerekemmel tettem :( és borzalmasan szégyenlem. De ez egy beszűkült tudatállapot sajnos.

Voltak öngyilkos gondolataim is.

Őszintén sajnálom, hogy ezt kell írnom, de a fiam születését követő néhány hónapot szívem szerint kitörölném az elmémből. Tervezett, nagyon várt baba volt, a terhességem pedig problémamentes. A császármetszés után nagyon nehezen regenerálódtam, hónapokig véreztem folyamatosan, teljesen legyengültem. Arcon csaptam volna azokat, akik a "mozogj, ne hagyd el magad" szöveggel jöttek. Hát, biztosan állíthatom, hogy a mozgás még nem garancia a mielőbbi felépülésre. A terheségem alatt rendszeresen mozogtam, nem híztam el (kórosan sovány voltam előtte), amikor hazajöttünk tettem a dolgom, nem feküdtem naphosszat. Utáltam, hogy lépten-nyomon azt olvastam/hallottam, hogy sok anyuka olyan gyorsan rendbejött, mintha mi sem történt volna, én pedig úgy éreztem, hogy sosem voltam még ennyire rosszul, fizikailag és mentálisan egyaránt. Elképesztően sokat sírtam. Elláttam a fiamat (ölbe vettem, ringattam), de volt, hogy közben egész nap csak sírtam. A mélypont az volt, amikor azt hajtogattam, nem akarok anya lenni. Úgy éreztem, erre nem vagyok alkalmas. A családom szerencsére mellettem állt (legalábbis egy része), pszichológushoz is jártam. Az én esetemben nem az anyává válás, hanem rengeteg gyermekkori, feldolgozatlan érzés tört felszínre.

A gyermekvállalás előtt állókat továbbra is arra biztatom, hogy ha úgy érzik, vannak problémáik, félelmeik, időben keressenek meg egy szakembert. A baba születését követő, aggodalmakkal teli, nagyon fárasztó időszak előhozhatja mindenkiből a legrosszabb érzéseit. A hormonokról meg már ne is beszéljünk. Ja, és ugyanez igaz a szoptatásra. Ha más anyukának is annyit segítenek az egészségügyi dolgozók mint nekem, azt hiszem, jobban jár, ha előre keres magának egy tapasztalt segítőt (akikből persze nagyon kevés van). Én minden erőfeszítésem ellenére sem tudtam szoptatni, ami még borzasztóbbá tette a lelkiállapotomat.