Felkeltek előbb, mint a gyerek/ek azért, hogy reggelit készítsetek, vagy együtt keltek, és megvárják?
Igazából szeretnék hamarabb felkelni, de a másfél éves lányom mostanában többször is felkel éjjel, ami eddig nem volt jellemző, én meg alig bírok visszaaludni, van, hogy 1-2 óráig is kínlódok, pedig tényleg fáradt vagyok.
A legjobban persze hajnalban, reggel tudnék a legjobban aludni, de 7-kor ébred, és én is akkor, igazából ő kelt.
Aztán nem tudom, hogy illene mégis előbb felkelnem, vagy várathatom kicsit, miután felkelt?
Csak mert néha lelkiismeret-furdalásom van emiatt.
Ti hogy szoktátok?
Illene? Ki szerint?! Miért érdekel mit illene?! A te családod, azt csinálsz a 4 fal közt ami neked jól esik. 3 gyerekem van, soha eszembe nem jutott előbb felkelni mint ahogy ők keltettek, ha nem.volt muszáj. Sőt, néha még lustizok is míg kimegy pisilni a 2,5 évesem és kérlelem hogy picit még bújjon be mellém. Olyan gyorsan eltelik az az idő mikor az ember ilyet megtehet, ki kell használni.
Az pedig nem fog ártani neki (sőt), ha megtanul picit várni. Nem fog körülötte forogni a világ egész életében. Én mindegyikkel együtt szoktam reggelizni, akkor készítem neki,mikor felöltöztünk és együtt leülünk. Miért kellene előre elkészíteni?
Az én fiam nem alszik el a kiságyban, csak sikít benne egy ideje, úgyhogy együtt alszunk és én bizony nem mozdulok mellőle, míg fel nem kel, különben álmában leesne az ágyról, annyit vándorol.
Persze hogy megvárja míg elkészítem a reggelit, ébredés és a reggeli közt általában 70perc telik el, semmi baja tőle.
Ő kelt, majd kiküldöm az apjához, mikor kimegy ajtót bezárja,és én alszom tovább.
4 éves
Illene ? Ki szerint ?
Nem a csicskaja vagy a gyereknek, te is ember vagy.
Amugy meg meg kell tanulni varni. Ez is a szocializacio resze. A bolcsodeben is meg kell majd varnia a tobbieket, nem akkor eszik ha kedve tartja.
Kb fél évvel ezelöttig férjem vállalkozó volt, igy az volt a napi rutin, kb mindenki egyszerre kelt fél8 fele. Utána szép lassan megreggeliztünk, majd ő ment dolgozni, a nagy meg oviba.
Azóta megszűntette a vállalkozását, 6kor indul dolgozni. Én kelek vele.
Nyugisan megkávézok, olvasok, megcsinálom a körmeim, tv-zek, mikor mi. Majd fél8kor keltem a gyerekeket, és akkor állunk neki a reggelinek, visszük a nagyot oviba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!