Miért természetes egyeseknek, hogy aki gyereket vállal, annak már nem jár külső segítség, mert az ő döntése volt a gyerek?

Én részben egyetértek a kérdezővel, legalábbis a nagyszülők kapcsán tuti. Marha szelektív a memóriája a mostani nagyszülő generációnak. Valahogy elfelejtették, hogy egy jó részük úgy nevelte fel a saját gyerekét, hogy a saját szüleik álltak helyt betegség és nyári szünetek idején. A kilencvenes évek elején születtem, és volt hogy hetekig nem voltam otthon éjszakára sem, volt hogy a nagyszüleim ebédeltettek suli után, meg sok egyéb. Hozzáteszem anyámnak nem volt büdös az otthonlétünk, de nagyanyámék szívesen láttak engem. Ahogy az én szüleimet és testvéreiket is rengeteget gondozták a nagyszülők (az én dédszüleim). És nem én voltam az egyetlen, tök általános volt, hogy a nagyszülők alaposan kivették a részüket a gyerekek körüli teendőkből. Sőt ez volt az általános és normális. Ma már egyre kisebb arányban történik ez, és minden oldalon kifogásgyártás van.

Unokatesóm a nagymamánknál lakott évekig középiskolásként, gyakorlatilag anyjaként tekintett a nagyira. Most amikor unokatesómnál ott a gyerek, az anyós és ez a nagymama (vagyis már dédmama) segít mindenben, a saját gyerekét lelkesen lepasszoló újdonsült nagymama meg kettesben sem maradt még az unokájával. Nem is érdekli, közömbös számára.

Pedig lett volna rá alkalom, mert egy betegség miatt az unokatesóm hetekig volt súlyos állapotban kórházban, többször műtötték, utána pedig szétszabdalt hassal, sok vérátömlesztés után látta el a gyereket. Akkor is anyós meg a dédimama költözött be, mert a másik nagymama olyan mint a f.sz mindig dolga van.

Nagynéném anyósának nyolc unokája van, rendszeresen tart hegyi beszédet a menyeinek, hogy milyen furcsa ez a lepasszolós mai generáció, hogy mennyire "nem odaadó" anyák a mai nők. Azért mert havi 1-2 alkalommal segítséget kérnek tőle. Arról persze nem beszél, hogy a legnagyobb fia volt hogy sírva fakadt a saját anyjától és rohant a nagymamához, mert nem ismerte meg, mivel a nagymama volt a kicsivel általában, míg ő a képzését végezte. Hát valóban rég volt, megkopnak az emlékek na.

Tele van ilyen sztorikkal a környezetem, így felfordul a gyomrom a cinikus "magadnak szülted" megjegyzéstől. Nem, a gyereket soha nem magunknak szültük (még akkor sem, ha néhány momzilla kisajátítja a gyereket), hanem a család része, és a normális az lenne, hogy a család is részt vesz a felnevelésében. Ez nem sokórás, napi bébiszittelést jelent, állandó rabszolgaságot, de igenis - elsősorban a nagyszülők - részt vállalhatnak a feladatban. Úgy, ahogy ők is simán éltek anno a saját szüleik segítségével.

Vagy nem kell utána meglepődni, ha hűvös lesz a viszony a baromi elfoglalt és lógó belű gyerekekkel, akik épp mindent megoldanak egyedül vahy csilliárd pénzért, vagy az unoka oda se bagózik a nagyszülőnek. Mert ugye az elvárások továbbra is megvannak: rajongjon az unoka azért a nagyszülőért, amelyiket ünnepekkor lát maximum. Ja meg pattogjon mint kecskesz.r a deszkán mindenki, ha tüzelőt kell hasogatni, kertben kell tevékenykedni, vagy ilyesmi. Mert ugye ez kétirányú dolog.

Két lányom van, és tisztában vagyok vele, hogy 15-20 év múlva nekem is lesznek kötelességeim(!) a saját unokáim körül. Ahogy szülőként is vannak most. Amikor gyereket vállaltam ugyanis, elfogadtam hogy a szülőség egy nehéz és hosszú buli, és sajnos nem mindenkinek adatik meg a külső segítség. De ha egészségileg bírom, akkor nem 18 éves korig tart, hanem ameddig szükséges. Így ha lesz unokám és úgy igénylik, akkor a lányaim számíthatnak rám.

Elsőkézből tudom a saját nagyszüleim és szüleim révén (akik szintén fantasztikus, odaadó és az unokákat rajongásig imádó mintanagyszülők), hogy egy jó nagyszülő mekkora kincs a szülőnek és a gyereknek egyaránt. Az én gyerekeimnek hála az égnek kiterjedt, szerető családja van, ahol lehet egymásra számítani bajban is.

Természetesen a korrektség nevében egy dolgot el kell ismernem: a mai nagyszülők közül nem egynek nem egyszerű a helyzet. A mai szülőgeneráció nem ritkán kisajátítja az unokát. Ne jöjjön senki látogatni hetekig ha megszületett a gyerek. Nem adom oda, úgysem tud rá vigyázni. Ha mégis, hosszú listát kap, aminek bármely pontjának megsértésével elvesztette a nagyszülő a jogát a gyerekhez. Ha a nagyszülő lelkes is, és már az elején basáskodással megöli (általában az anya) a kibontakozó kapcsolatot a gyerekkel, akkor nem kell meglepődni, hogy a nagyszülők később érdeklődésüket veszítve nem túl aktívak. Egy idő után meg persze a gyerek sincs el sehol és senkivel. Ameddig cuki és kicsi a gyerek, addig megold mindenki mindent, nem is kell a k.csog, zugcsokiztató és tévénézető anyós segítsége, amikor viszont rezeg a léc mert a hónapban harmadszor beteg az ovis és a főnök már berendel lassan egy közös megegyezésesre, akkor mégis jól jönne a kis segítség...

27#

De értettem, csak ezzel zártam le a tegnapi "vitát", de gondolom ezt megint csak nem sikerült értelmezni.

Hm..mert te olyan nagyon tudod mit tapasztalok a környezetemben ugye?

Rohadtul nem kell együtt értenünk semmiben sem.

Veled ellentétben én képes vagyok elfogadni,hogy neked más a nézőpontot. Tégy te is így..

34, minden szavaddal egyet értek. Kétélű a dolog. Nincs unokám, férjemnek van, de hát azt ki kellett "érdemelni", hogy kinek lesz hely az életében. Nekem annyira nem érte el az ingerküszöbömet, hogy beszálljak. Most már 2 van és ovisok, kb az ördögnek is lepasszolná az anyjuk, én viszont úgy vagyok, ha nem volt mód összeszokni, hozzám óvodás gyereket ne hozzanak. (Férjem vigyázhat rájuk őnàluk.)

Ilyen téren is lehetne előre gondolkozni.

#34, főleg az első bekezdésre reagálnék, a kisregény most túl sok.

Szeretitek elfelejteni, hogy azok a nagyszülők, akik pl. a 90-es években születettekre tudtak (és persze akartak is) vigyázni, nagy számban akkor már nyugdíjasok voltak, rengeteg idővel. Az én első gyerekem is 92-es születésű, már nős, bármikor jöhet az unoka. És jó eséllyel - én bármennyire is szeretnék - nem fogok tudni úgy besegíteni, mint anno az ő nagymamája nekünk. Egyszerűen azért, mert a nagymama akkor már évek óta nyugdíjas volt, én meg még bőven dolgozom és még jó pár évig fogok is. Ha szerencsém van, már "csak" 5-6 év, ha nincs, akkor még 8-9. Szóval ha jövőre születne egy unokám, nem tudnék besegíteni túl sokat, és betegség idején sem tudok otthon maradni, mert nagyszülőnek nem jár a GYÁP, meg majd oviszünet alatt sem fogom tudni vállalni a teljes nyarat, mert még dolgozni fogok én is.

Nyilván, ha majd már nyugdíjas leszek ÉS nincs más programom ÉS az egészségi állapotom is megengedi, akkor szívesen fogok vigyázni az unoká(i)mra.

Mert ez az igazság, ennyi.

Én pl nem örülnék, ha unokanővérem gyerekére kellene fél nyáron vigyázni, csak mert én home office-ban vagyok (VOLT ilyen kérés, konkrétan kinevettem, olyan abszurd elképzelés).

Te szülted, van a gyereknek apja-anyja, nem kell három gyereket vállalni, hogyha egyre tudsz csak felügyelni ;)

Plusz: sok terhes és anyuka ELVÁRJA, hgoy xy vigyázzon, szórakoztassa a gyerekét. Hát nem! Nem az enyém, ha gyerekezni akarok, szülök.

28-as, ez nem az anyós, anyuka, unokanővér, etc. hibája. ;)

És igen, ha gyereked van, KELL tervezni, pont. Mindent, hónapra előre, ha nem félévre. Ez alap, mert anélkül káosz az egész - de nem kell elvárni, hogy xy segítsen. Miért tenné? Neki is van élete, saját problémája, nem akar még egy gyereket is a nyakába venni :D

A válaszokat olvasva az az érzésem hogy nagyon sok a sivár lelkű, önző ember. Szinte büntetik a gyerekeseket. Kellett neked gyerek?! Akkor kínlódj vele, engem meg hagyjál békén!

Aztán a nagyszülők: fiatal anyák egymásra licitálnak, hogy az anyóst a gyerek közelébe sem engedik. Mert ők ezt megtehetik, a férjnek, meg kötelessége a feleség mellé állni! A másik oldal arról panaszkodik, hogy nincs segítség...Azt nem tudom korábban nem ők zárták-e ki az életükből azt akitől várnák a segítséget. Ezek nagyon súlyos problémák, de nagyon remélem, hogy csak itt a Gyakorin.

Szomszédom az üdítő kivétel: mindkét nagyszülőpár az ország túlsó végében lakik. Ha úgy érzik jól jönne a segítség /nyilván megbeszélik/ valaki mindig jön pár napra, addig asszonyka szusszanhat egyet a két kicsi mellett, szülés előtt, és után is így volt.. Bármelyik nagyszülő jön, szívesen jön, és örömmel fogadják. Sokáig azt sem tudtam melyikük a férj, vagy a feleség anyja, apja, nincs különbség. A fiatalok is szívesen mennek hozzájuk látogatóba 1-1 hétvégén. Érdemes lenne másoknak is megpróbálni!

"Szomszédom az üdítő kivétel"

Náluk az öregek is úgy építették fel a kapcsolatot a gyerekeikkel, hogy ez jól működik, meg nyilván nem a lestrapált, ápolásra szoruló öregek ők sem, és biztos, hogy a fiatalok sem elvárásokat támasztanak csak, hanem kölcsönös ez a segítség. A legtöbb család egyébként nem ilyen. Vagy a kapcsolat nem jó sok helyen, vagy egyszerűen az öregek állapota nem teszi lehetővé ezt a segítséget és inkább ők szorulnak segítségre. Amikor én születtem, az apai nagyanyám már nem élt, és az apai nagyapám is már segítségre szorult, apám 7 gyerekből 6. volt, az anyai nagyszüleim meg csak elvárták a segítséget, de sose viszonozták, és más problémák is voltak azon az oldalon. Anyukám most már nyugdíjas, és pszichológusnál is volt már a szülei által okozott traumák következményei miatt, nagyon kibillent pszichésen. Most jól van, de volt öngyilkosság közeli állapotban is.

Szóval én örülök neki, ha vannak családok, akiknél jó a kapcsolat és működik a kölcsönös egymást segítés, de ha valahol ez nem így megy, annak van oka, és nem lehet elvárás, hogy a rokonok segítsenek, főleg, ha ezt a segítségkérő nem viszonozza.

39#

Ha nem megy a szövegértés engedd el..

Nem is értem miért vagy felháborodva? Neked nem édes mindegy mit gondolok?

Tudod, ha nem inged, nem veszed magadra..te viszont nagyon is magadra vetted..

Foglalkozz magaddal, és egyszerűen csak engedd el,hagyd,hogy mások azt gondoljanak amit akarnak a tapasztalatuk után.

Nem kell egyetérteni, csak fogadd el és lépj tovább.