Másfél szobás lakásba 3 gyerek? Tapasztalatok?




válasza:Én szülnék, ha majd el tudtok menni.
Amíg picik, lehetnek együtt.




válasza:



válasza:NEM!!
Mi 3-an voltbk 1 szobában, csak 16 éves kormban lett külön szobám, nagyon rossz volt.
3. gyerek ebbe mai világba:-((((




válasza:Én még kettőt sem,nem hogy hármat :(((
Mi 5-en voltunk egy szobában tesók,hááát mint ne mondjak,alig vártam,hogy elkerüljek otthonról!




válasza:7:30 vagyok
Utolsó kettőnek: nem tudtok olvasni? Néhány éven belül NAGYOBB LAKÁSBA költöznek!!!! Akár 3-4 éves gyerek sem fog emlékezni tizenéves korába (gondolom ilyen idős az utolsó két válaszoló), hogy pici baba korában együtt voltak 1 szobában a két testvérével!!!
Természetesen igazatok lenne, ha ott kéne lakniuk tizen évekig, de NEM. Írta a kérdező!




válasza:Az én lányom egy másfél szobás, 43 nm-es első emeleti lakésba született.
Épp egy éves volt, amikor sikerült házat venni, ahol a nappalink akkora mint ott az egész lakás volt.
Érdekesség,hogy a beköltözés után, rögtön az első napon elindult. Elengedte a bútort és elkezdett járni - én rögtön összefüggésbe hoztam azzal,hogy azért mert van hely.
Na, ez csak kitérő volt.
Szóval én akkor azt mondtam, hogy mindenképpen szeretnék tesót, de csak akro vágok bele,ha el tudunk költözni, egy nagyobb otthonba, lehetőleg kertes házba de ha nem megy akkor lakásba, csak anygobb legyen.
Mondjuk tényleg nem fértünk el még egy gyerekkel sem, anynira kicsi volt a hely, a sok játék, a ruhák,katasztrófa volt.
El sem tudom képzelni hoyg hogy fértünk volna el 2 gyerkkel, mert konkrétan nem lett volna hely még egy ágynak.
3 meg egyenesen kizárt, hacsak nem úgy éltünk volna mint valami istállóban...NEM a koszra gondolok, hanem a kupira, hogy mindenhol lett volna valami....sok bútor, stb..
Nem tudom mennyi az életkorod, de azért én várnék még.
Azt sem tudom, mennyire biztos az elkölötzés, és annak az ideje....
Mert ha tényleg max 1 évet kell kibírni és ténylegannyira sürget az idő akkor esetleg...
De ha egy kicsit is van még időd várni és akár csak 1-2 % esélye van annak hoyg nem tudtok jobb helyre költözni, akkor nem vállalnám.
Arról meg már nem is beszélek,hoyg bele kell kalkulálni,hoyg mi van ha történik egyikőtökkel valami és kiesik egy fizetés? És borul a terv és itt kell maradni...




válasza:Azt írtam, hogy avn kilátásuk, nem azt, hogy ténylegesen el fognak költözni!!
Manapság csak az igza, ami már elmúlt, sajnos iylen xar világot élünk és még 100x xarabb lesz.
Tőlem szülthet 4-et is, nagyon nem érdekel:-(((
De egygy 1,5 éves lakásban nyomorgni őten eléég lehangoló.




válasza:



válasza:



válasza:08.41 vagyok.
30 éves vagyok és nagyon rossz emlékeim vannak,a "sokan együtt,milyenjó!!!"dologról :(
Van egy 15 hónapos lányom,de mivel mi is másfél szobásban élünk így nem is lesz tesója...
Kedves Kérdező!
Mi az utánam válaszolóval együtt nem bántani akartunk Téged!Csak leírtuk a véleményünket ,mert kérdezted...
Ha anyagilag jól álltok és tuti az a nagyobb ház/lakás,akkor vágjatok bele...bár nem tudom mennyi idős vagy,de esetleg nem lehetne kivárni,hogy elköltözzetek?
Más:
Nagyon egyetértek azzal,hogy"mai világba 3 gyerek???:( "
Sajnos ez most nem az a világ ,ahova nyugodt szívvel lehet szülni,hacsak nem valami atombiztos, legalább félmillió forintos fizetéssel rendelkező állása van apának.
De ezt nem a mi tisztünk eldönteni,hogy ki mennyiből tud megélni.
Egy biztos nem hiszek a "lényeg,hogy szeressük egymást" elvben.Sajnos túl sok paprikás krumplit megettem életemben:(((
Kapcsolódó kérdések:
Még ilyenkor is piszkálhatja? Mik a tapasztalatok?
mi mindig így járunk.vagy úgy beszélnek velünk,hogy haj.vagy lesz..arják a fejünk.
Néha úgy érzem hogy a 2 éves lányom meghaladja az erőmet mert borzasztó mozgásigénye van és ha elszabadul olyan mint egy zabolátlan csikó és nem hallgat senkire csak megy szabadon. Minden új érdekli mindenkihez odamegy beszél nagyon cuki, de kimerítő. A boltban amíg...
Van egy két éves kisfiam, és egy 3hós kislányom.És párommal terveztünk 3ik babát.Amikor megszületett a kislányom akkor úgy gondoltam, ááá elég nekem ez a kettő is.De most már nagyon vágyom még egy gyerek után.Annyira szeretem a kis fiamat, meg a kis lányomat is, hogy...
Szerintetek megéri az árát(a doki azt mondta kb 45-50ezerFt)?használ valaki ilyent,bevált,és a pecsételő vérzés?3hete szültem a 2.babánkat és gyógyszert nem szeretnék,apa meg nem rajong az óvszerért,viszont a közeljövőben nem szeretnénk újabb babát.
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




