Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Anyukák, szerintetek ingyen...

Anyukák, szerintetek ingyen oda kellett volna adnom a barátnőmnek a ruhácskákat? Bővebben lent.

Figyelt kérdés

Börzére készülök, ahova a kislányom tavalyi tavaszi nyári kis ruháit készülök vinni. Barátnőmnek megmutattam előtte hogy válogasson belőle ha gondolja, nézze meg mi tetszik belőle (mivel már tavaly ilyenkor mondta hogy tegyem el nekik mert ez vagy az milyen aranyos. Mivel én is pénzből élek ezért pénzt szerettem volna kérni a ruhákért mivel márkás és szép, válogatott darabok. És ennek az árából szeretném a mostani tavasz nyár ruháit legalább részben fedezni. Így is csak részben tudom hiszen ami megtetszett tavaly azt megvettem, most már annyiért nem tudom eladni még akkor se ha alig hordtuk vagy vigyáztunk rá.

Na és én mondtam neki hogy mennyit gondoltam a ruhákért ( a legszebbeket, legmárkásabbakat választotta ki a ruhák közül) erre ő hogy jaaa én pénzért gondoltam? Hát hogy akkor átgondolja még és aztán olyan kurtán-furcsán elköszönt majd hazament.

Azóta chateltünk és a vége az lett hogy ő még meggondolja barátkozik e ilyen ZSUGORI emberrel így írta, aki PÉNZBEN méri a barátságot.

Annyira elkeseredtem, mert 1. igaz hogy ő hozott már vagy 3-4 alkalommal egy egy darab ruhát a 2 gyerekemnek amikor a turiban járt, de én azt sose kértem és kifizetni meg nem engedte, azt mondta majd sütök nekik is vmi finomat sütöttem is de azt amúgy is szoktam átvinni meg ő is nekünk.

2. Ők jobban állnak anyagilag mint mi , nem térnék ki rá, ezt ő is én is tudjuk-érezzük.

3.Tudta hogy ezen rucik eladásából szeretném a következő ruhatárat megvenni mert ezt mondtam neki.


Viszont belegondoltam, hogy én úgy éreztem igazán jóban vagyunk és most sajnáljam tőle azt a pár ezer ft-ot? Emelkedjek felül és mondjam azt hogy odaadom barátságból? Még azt mondta hogy neki jó érzés ha valami olyan ruha van az én gyerekemen amit ő vett vagy ő adott ( egy pár olyan volt amit kölcsönbe adott mikor a fiam pici volt egyszerűen azért mert nem készültem olyan kicsi mérettel)mert jó érzés ránézni stb.

Ebben igazat is adok neki, na de nekem is pénzbe kerültek a ruhácskák és nekem senki se ad ingyen barátságból olyat ami MOST lesz jó a lányomra...

Légyszi írjátok le a véleményeteket, akor is ha tényleg én vagyok a spórolós, meg spúr valaki. Nem azt várom hogy mindenki egyetértsen velem, hanem őszintén ti mit gondolnátok?

Én ellenkező esetben ha lennék (tehát az ő helyében) biztos nem lenne pofám elfogadni 10-15 darab hibátlan márkás rucit csak úgy. De lehet hogy tök rosszul gondolom.


2012. jan. 19. 20:47
1 2 3 4
 1/40 anonim ***** válasza:
72%
2-3 dbot adhattál volna ajándékba:)
2012. jan. 19. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/40 anonim ***** válasza:
74%
Hát nekem is furcsa lenne ha a barátnőm pénzt kérne a rucikért. Én több zsák ruhát kaptam, a barátnőmtől, de meg sem fordult a fejében hogy pénzt kérjen érte. Én úgy gondolom, hogy barátok között kölcsönös a szívesség. Te ruhát adsz neki, ő majd valamikor másképp viszonozza. Ezért barátság. Ez így nem barátság.
2012. jan. 19. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/40 anonim ***** válasza:
60%
1-2 db én adtam volna neki de 15 db biztos hogy nem. Ha nem érti meg akkor sajnálom. Ő meg alapból elvárta hogy ingyen odaadod neki szép ki barátnő legalább megkérdezhet e volna hogy mivel tartozik érte. Ez a minimum.
2012. jan. 19. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/40 A kérdező kommentje:

Aha köszi. Igazából elköszönt gyorsan szóval köpni nyelni nem tudtam meg átgondolni se úgyhogy az első ötletre időm se volt.

A másik meg hát igen lehet igazad van :( csak tényleg a legszebbeket válogatta ki és tudom így már nincs értelme kimennem a börzére pl. mert a nem annyira márkásak így magukban már nem fognak elmenni.Meg hát ha kölcsönbe adnám hogy majd visszaadja az is más úgy már adtam másnak is ruhákat meg kaptam én is.

2012. jan. 19. 20:56
 5/40 anonim ***** válasza:
54%
Atyaég. Nem lennék a ti barátaitok sem. Ti nem tudjátok mi a barátság. Ami nektek van az max ismeretség.
2012. jan. 19. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/40 anonim ***** válasza:
70%
A barátnőmtől én sem kérnék pénzt, akkor sem ha esetleg ők tényleg jobban állnak, ugyanis ebben az esetben nem ez a lényeg. Ha már ő is vitt ruhát a te gyerekeidnek és nem kért érte pénzt akkor jogosan gondolhatta, hogy nem pénzért adnád. Ez szerintem sem barátság. Különben meg semmi garancia nincs arra, hogy el tudod adni a ruhákat és akkor meg nem fogja használni senki.
2012. jan. 19. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/40 A kérdező kommentje:

amúgy meg úgy gondolom hogy a barátságba pont hogy beletartozik az is hogy ISMEREM a másikat és a körülményeit és tekintettel vagyok rá...(nemcsak az önzetlenség tartozik a barátság fogalmába meg az önfeláldozás...)

Én tőle is mindig megkérdezem hogy mennyi volt vagy mivel tartozok vagy akármi.

2012. jan. 19. 20:59
 8/40 anonim ***** válasza:
61%
Hát ez elég gáz, hogy ennyire számon tartod, hogy ő, mikor, mennyi ajándékot vitt a gyerekeidnek....és akkor neked mennyit "kéne" adnod cserébe. Szerintem ő sem úgy gondolta anno, hogy "na, akkor a Marcsi lányának vettem a turiban, 3 pólót, akkor most 1000 forintért süt nekem sütit". vagy ő számon kérte, hogy a süti amit sütöttél, kevesebbet ért??? Hát tényleg elég sóhinger vagy.
2012. jan. 19. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/40 A kérdező kommentje:
Oké. Köszi a válaszokat.
2012. jan. 19. 21:00
 10/40 anonim ***** válasza:
63%

Nekünk még az unokatesómék is pénzért adtak át mindent. :-) Pedig nem akartak második gyereket, akinek félretették volna. Ha mi nem vettük volna meg a babacuccokat, akkor megpróbálták volna eladni máshogy.

Én a magam részéről nem várnám el, hogy ingyen kapjak valamit, sajnos a barátság és a pénz két nagyon kényes dolog együtt. Én tudom magamról, hogy senkinek sem szeretek a lekötelezettje lenni, emiatt sem fogadnék el szívesen ingyen semmit. Másrészről nekem is van havi bevételem, van miből megvenni a ruhákat, még csak emiatt sem várnám el, hogy valaki ingyen adja őket, főleg, ha a baba új ruhatárát akarja finanszírozni belőle.

2012. jan. 19. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!