Milyen az élet nagycsaládosként? Sok lemondással jár? Mi a helyzet a támogatásokkal?

8-as vagyok!

Pont ezek jutottak eszembe a kommentedet olvasva, amiket az utolsó írt!

És még valami! Te nem szeretnél jobb életet biztosítani a gyerekeidnek, mint amilyen Neked volt/van??? Mi sem éltünk luxusban gyerekkorunkban, én is tök jól éreztem magam, nem éreztem hiányát akkor semminek, kerek volt a világ.

Én mégis azt szeretném, ha nekik minél kevesebbet kellene megtapasztalnia abból, ami nekünk jutott. Utálom, hogy hónap vége nekünk is hónap vége, utálom, hogy sokszor nem vehetem meg azt amit szeretnék, sokszor, vagyis mindig magamon spórolok, nem tudom mikor vettem magamnak utoljára ruhát, de mégis félre teszem nekik azt az összeget, ami egyébként nem hűű de hatalmas összeg, az egyik gyerek családi pótlékja, ami 18 év alatt, annyi lesz, hogy mondjuk a 8 féléves főiskoláját fedezi, hogy ne mindjárt hitellel (diákhitel) kezdje a felnőtt korát, vagy fizetem tovább és neki adom ha házat akar venni és nem kell annyi hitelt felvennie, Vagy vegyen egy kocsit belőle és már azzal is előrébb lesz.

Teljesem támogatom az előttem író anyukát.Így kell ezt csinálni,ahogy ők és mi is tesszük.Ugyanúgy kevés bérből élünk,én gyesen vagyok,a férjem dolgozik,kb 110 a keresete.Amire szükségünk van az mind kivitelezhető.És tudod mit mondok még neked!Amíg csak egy gyermekünk volt,még spórolni sem tudtam,alig jöttünk ki a pénzünkből pedig mind a ketten dolgoztunk.Amióta 3-an vannak,még megtakarítást is fizetünk mind a háromnak,sőt saját magunknak is.Pedig gyesen vagyok.Nemsokára újra munkába állok,és én is attól félek a legjobban,hogy ez az érzés lesz bennem,mint benned is kérdező.Nagyon jó itthon lenni velük,minden teljesen nyugodt körülöttünk,a rohanás és stressz egyáltalán nem hiányzik.De majd megoldjuk azt is valahogy.

A döntés úgy is rátok vár.Én egyáltalán nem bánom,hogy nagycsaládos lettem,pedig nem így terveztem,de nem cserélném el senkivel sem az életem,a világon a legfontosabbak ők és mi.

ma 15:29

Gyereke is válogatja, hogy hogyan viseli a gyermekkori pénztelenséget, és persze az is fontos, hogy pontosan mit takar a pénztelenség.

Mi öten vagyunk testvérek. Gyűlöltem, hogy 14 éves koromig kizárólag a nővéreim levetett ruháit kaphattam csak meg, évekig hiába könyörögtem korcsolyáért, nem volt rá pénz, csak a nagyszülőknél nyaralhattunk, táborban soha, egy strandra nem tudtunk elmenni, mert nem tellett rá, nem tanulhattam tovább, mert 18 évesen el kellett mennem dolgozni. Moziban csak az osztállyal jártam, hot-dogot, lángost sosem kaptunk, sőt, ötünknek volt egy biciklije, amit ráadásul anyám használt.

Kamaszként nagyon haragudtam a szüleimre, amiért úgy vállaltak ennyi gyereket, hogy csak a legszükségesebb dolgokra jutott. Ezt én nem tudom elfogadni.

Én is szegénységben nőttem fel, de testvér nélkül. Nagyanyám nevelt, és nem nagyon volt új ruhám, csak akkor, mikor már elmentem 14 évesen először dolgozni. Akkor még megengedett volt.

Viszont pont emiatt megtanultam megbecsülni mindent és értékelni a legapróbb dolgokat is. A gyerekeimnek is ezt tanítom.

Most komolyan, a gyerek attól fogja megtanulni megbecsülni a dolgokat ha nélkülöznie kell, ha nem mehet el egy táborba, ha nyári munkával kell megkeresnie a következő évi zsebpénzét????

Nevelés kérdése, erre igazán nem lehet rámondani hogy ilyen a természete. Az hogy valaki több mindent meg tud adni a gyerekének nem egyenlő azzal, hogy a gyerek nem tudja megbecsülni az apró dolgokat. Tudni kell nemet mondani és nem kell elhalmozni mindennel. Ennyire egyszerű a dolog.

Nekem is van vállalkozó ismerősöm, akinek rohadt sok pénze van, elkölteni sem tudja. 2 fia van, nagykorúak lettek kocsit kaptak, mindenük sőt több is megvolt, ennek ellenére nem lébecolnak, a kicsi most diplomázott a rendőrtiszti főiskolán, a nagy keményen melózik a családi vállalkozásban, és teljesen közvetlen, kedves, jólnevelt fiúk, akik már megállnak a saját lábukon.