Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ugyan olyan volt a terhesség...

Ugyan olyan volt a terhesség alatti készülődésetek, mint az első gyereknél?

Figyelt kérdés

Szeretnénk majd még egy gyermeket (bár még ráér), de már úgy érzem, hogy nem ugyan olyan lesz, mint az elsőnél volt.

Persze benne van ebben az is, hogy az első mindenkinek új élmény és izgatottan várja az eseményeket.

Nálunk is így volt. Hónapról - hónapra készültünk rá, vásároltunk, pakoltunk, börzékre jártunk, etc..

Úgy érzem, hogy ez a második gyermeknél már nem így lesz.


Természetesen ő is megkap majd mindent, amit az első lányunk, de vajon lesz-e ugyan olyan izgalmas?!


Persze örülök, mert már lesz abban tapasztalatunk, hogy mi az, amit meg kell venni. Ráadásul a kiságy, pelenkázó, sok minden már nem fog kelleni. De ebből a szempontból meg pont úgy érzem, hogy csupa "használt" holmit/lomot fog kapni a második.

Viszont, ami vicces, hogy jó pár dolga az első lányunknak is használt. Pl. a ruhák (szinte az összes börzés), légzésfigyelő, jó pár játék.


Másnál is volt ilyen?

Ti hogyan éltétek át a második terhességet?


2012. aug. 11. 21:27
 1/2 anonim ***** válasza:

Szia!


Én éppen ezért nem voltam ez a "klasszikusan rágörcsölő" kismama, h ide-oda ugráltunk volna a bababoltok között. Ismerősöktől, rokonságtól kaptunk ezt azt, és 1-2 üzlet. Nem kell ebből hatalmas nagy gondot csinálni. A babavárás a szívedben kezdődik, és biztosan lesz olyan veled, h -főleg mikor már tudod milyen nemű- elmész a tezskóba pl. a babaholmik mellette, és azt mondod, hogy "jajj ez a kék kis rugi csodaszép, ezt nem hagyhatom itt". Na, ilyen velem is volt....azt nem titkolom....;)

És hidd el, a 2-nak is meglesz a maga szépsége, máshogy rúg, másmikor rúg, ....és a készülődés is egyszerűbb lesz...amikor már jó nagy pocid lesz még örülni is fogsz, h nem kellett megint felfordítani a fél lakást!:))

2012. aug. 11. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Hát igen, nem lesz olyan "izgalmas". De már ott lesz az első gyerek, akivel közben foglalkozol, így nem is fogsz ezen agyalni... Ez a tesók sorsa! :(

Én pl majdnem elfelejtettem vizsgálatokra menni, annyira "nem foglalkoztam" a terhességgel. De szeretni ugyanúgy fogod, mint az elsőt! :)

2012. aug. 13. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!