Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Titeket nem keserít el az a...

Titeket nem keserít el az a nemtörődömség, gonoszkodás, ami a játszótereken zajlik?

Figyelt kérdés

15 hónapos kislányommal most kezdtünk el játszótérre járni. Ő nagyon élvezi, én már nem annyira. Engem annyira elkesíret az, amit sokszor ott látok. Kisvárosban élünk, van néhány játszótér, de eddig mindenhol ezt láttam, ahol jártunk.

A szülők már jól ismerik egymást, ők jól elpartizgatnak a padon, közben egyáltalán nem törődnek azzal, mit csinál a gyerekük.

A nagyobb gyerekek elveszik a kisebb játékait, ami még önmagában nem egy nagy dolog, ez szerintem majdnem természetes viselkedés kicsik körében. Viszont egymással szemben is olyan undokok. Ma is két barátnőt figyeltem. Az egyik játszott egy homokozókészlettel. A másiknak nem engedte, hogy hozzá nyúljon. Amikor befejezte a játékot, a másiknak akkor se adta oda, bár az szépen kérte, és ő már nem játszott vele.

Felrúgják a másik játékait, és látszik, hogy direkt csinálják, tetszik nekik.

A hintára mindig vár valaki. Ha az én lányom már hintázik egy ideje, és látom, hogy más is vár oda, kiveszem, játszunk mással. Ma például egy kislány a plüss állatát hintáztatta, miközben többen is vártak a hintára.

Én tudom, hogy ez nem a gyerekek hibája, de azt nem értem, miért nem lehet rájuk szólni? Miért nem lehet őket kicsit is szociális viselkedésre nevelni?

Eddig jártunk könyvtárba betűbölcsibe, ringatóra, más programokra, de ezt eddig még nem tapasztaltam.

Persze vannak kivételek is, de elég sok ilyet tapasztalok.

Ti nem találkoztok ilyennnel?


2013. ápr. 17. 21:21
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
72%

Ha van kedved olvasni:

[link]

2013. ápr. 17. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
62%
Mert ma az a divat, hogy nem kell nevelni a gyereket mert az lekorlátozza a személyiségét. Komolyan nekem ezt egy anya mondta, hogy ő azért nem szól rá, mert nem akarja lekorlátozni a gyerekét. Utána azon gondolkoztam, hogy bokán rugóm és megmondom, hogy engem is így nevelte. Mindenki nevelje úgy a gyerekét ahogy akarja, de az senkinek se legyen a hátránya.
2013. ápr. 17. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
80%

Én ott untam meg a játszóterezést, amikor két neveletlen kisfiú (padon ülő és csevegő anyukákkal) egy marék követ vágtak oda a fém csúszdához, amiről a kövek visszapattanva kb. 4 gyereket csaptak arcon.

A padon ülő anyukák reakciója mi volt? Semmi.

Mi meg, a többi anyuka, kézen fogtuk a gyerekeinket és elmentünk inkább.

Sajnálom, mert alapvetően nem érzem, hogy a többség ilyen lenne. A legtöbb szülő figyel, és rászól a gyerekre. Csak sajnos van pár antiszociális, buta, nem törődöm szülő, akik miatt már nem járok szívesen a játszótérre a kislányommal.

2013. ápr. 17. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
80%

Engem is zavar, de sajnos nem tudsz vele mit tenni.

Mi Bp-en lakunk és hát vannak cifra dolgok.

Múltkor egy anyuka nagy arccal mesélte, hogy ők sosem hoznak homokozó játékot, de haza mindig visz a gyerek egyet-egyet. Kérdeztem tőle, hogy mennyire fogja zavarni, ha majd a boltból lop a gyerek, erre azt mondta, hogy hát csinálja ügyesen, ne bukjon le és akkor nem lesz gond belőle. Na, erre mit lehet mondani?

Én is kiveszem a kislányom a hintából, mert sorban állás van, viszont vannak olyanok, akik beültetik az éppen ülni tudó piciket és ott vihorásznak a hinta mellett, hogy milyen édi bédi a babájuk.

Hétfőn egy 4 év körüli kisfiú odament a lányomhoz, akinél egy lapát és vödör volt, körül nézett, hogy mit tudna elvenni és amikor nem látott semmit a homokban, fogta és kivette a 2 évesem kezéből a lapátot. Szegénykém csak ült és hirtelen azt sem tudta, mi van. Tök mérges voltam, mert anyuka a környéken sem volt. Mondtam a kisfiúnak, hogy légyszíves ne vedd el a lapátját, mert az az övé. Erre a kisfiú hozzá vágta a lapátot a lányomhoz és ment a padhoz anyukának árulkodni, hogy a kislány elvette a lapátját és a néni meg rászólt.

Fura ez nekem, mert azért a többségében normális anyukákkal és gyerekekkel szoktunk összejárni, talán azért is tűnik ki egy-egy ilyen antiszociális anya/gyerek.

2013. ápr. 17. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenki válaszát!

És azt, aki lepontozgatta a válaszolókat, szeretném kérni, hogy hagyja már meg nekem azt a jogot, hogy én ítéljem meg az én kérdésemre adott válaszokat!

2013. ápr. 17. 22:28
 6/18 anonim ***** válasza:
51%
Na én ezért nem járok játszótérre a 2 éves fiammal. 1 évesen voltunk párszor de elment a kedvem, olyan hülye szülők és gyerekek vannak sokszor. Inkább sétálunk nagyokat, vagy ismerős gyerekekkel játszunk.
2013. ápr. 17. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
73%
Mi Pesten lakunk egy lakóparkban, ahol elég sok a gyerek, és egy kicsi játszótér van. Inkább akkor szeretünk menni, ha nincsenek sokan. Szerencsére a gyerekek között kevés a kriminális, de én is tapasztalom, hogy eltrécselnek, sőt, van aki két gyerekkel van kint a játszón, és végig telefonál. Én ettől mászok a falra. Sokan nem figyelnek a gyerekre. De ha az anyuka nincs a közelben, és a gyereke olyat csinál, ami veszélyes, akkor rá szoktam szólni. De olyan is volt, hogy segítettem egy kisgyereknek, mert anyukája nem ért rá...
2013. ápr. 17. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
51%
Már mint a szülők trécselnek
2013. ápr. 17. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
100%

7: Nekem egyszer egy vadidegen kisfiú dobálta a labdát, az anyjával meg annak a barátnőjével voltak a játszón, anyuka neki háttal folyamatosan trécselt. Szegény gyerek meg hozzám jött, néha visszadobtam a labdát, de hát nekem is a két gyerek kétfelé ment, hol egyiket kellett hintáztatni, hol a másikat a csúszda tetejéről leszedni..


Tavaly külföldre költöztünk, itt feltűnt, hogy milyen sok apuka van a játszókon, és tényleg foglalkoznak is a kicsikkel. Lökik a hintát, rúgják a labdát, az egyik meg botokkal kardozott a kisfiúkkal.

2013. ápr. 17. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
100%

Akkor nekem nagy szerencsém van, én nem nagyon tapasztaltam ezeket a negatív dolgokat, amiket leírtok. Van jó pár játszótér a városban, de csak egyen van akkora zsúfoltság, hogy várni kell a hintára stb., oda meg nem nagyon járunk. Pont ami a legközelebb van hozzánk, oda már egy összeszokott társaság jár, ismerünk minden anyukát-apukát-gyerkőcöt, nagyon jó szokott lenni a hangulat.

Rossz olvasni, hogy milyen bunkók is vannak.... :-(

2013. ápr. 18. 07:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!