Anyukák, ti szerettek dolgozni, munkába járni?

Kedves Kérdező,

igen, én szeretem a munkámat és a kisfiamat is. Természetesen nem kérdés, hogy a kisfiamat jobban- ezzel együtt szükség van a munkahelyemre és a fizetésemre ahhoz, hogy elfogadható életet éljünk.

Így én azon nem is szoktam már dilemmázni, hogy munka vagy gyermeknevelés, hanem lezárom magamban úgy, hogy együtt kell megoldani a kettőt. Dolgoznom kell azért, hogy tisztességesen tudjak gyermeket nevelni.

A kisfiam rövidesen 3 éves. Tavaly óta (kb. 2 éves kora óta) bölcsődés. Előtte néhány hónapig az apukája volt otthon vele, amit nem tartottunk rossz ötletnek- de részben az élet is úgy hozta, hogy megkérdezték a munkahelyemen: tudnék-e pár hónappal előbb visszamenni vagy fel kell venniük valakit.

Szerencsésen alakult, hogy addig az apukájával volt és tudtuk még egy kicsit késleltetni a bölcsődét.

Akármennyire is szeretem a munkámat, szívem szerint óvodás koráig maradtam volna vele otthon, de az anyagiak is fontosak. Óriási volt a szakadék a bérem és a GYED (illetve 2 éves kora után a GYES) között.

A munkahelyemre való visszatérés SZAKMAILAG nem volt nehéz, a kollegákkal tartottam a kapcsolatot, bejöttünk időnként a picivel, a főnököm rendes volt, időnként küldött anyagokat olvasgatni a cégről (nem munkát, hanem amivel képben lehetek, hogy mi történt stb.)- így nem szakadtam ki.

Lelkileg viszont egy kicsit igen: természetes, hogy hiányzott a pici, nap közben az elején többször telefonáltam- sőt még azt a "hibát" is elkövettem, hogy az irodában be nem állt a szám, csak sztoriztam a kicsiről. (így visszagondolva elég idegesítő lehetett, de finoman szóltak) :)

A mai napig nap közben eszembe szokott jutni a kisfiam- vajon ebédelt-e már, vajon hogy alszik ma, délután pedig már alig várom, hogy indulhassak érte.

Ezzel együtt tényleg szeretem a munkámat, számomra épp jó arányban vannak benne új, korábban még nem csinált feladatok és annyi rutin, amitől magabiztos is lehetek a szakmámban. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindezt még az átlagnál egy picit jobban meg is becsülik anyagilag, így valóban hasznos dolgozónak és a családját minden körülmények között eltartani képes anyának is érezhetem magam egyben.

A munka és a gyermeknevelés kapcsolatában én a jó időbeosztást és szervezést látom a legfőbb erénynek. Ahogy a munkában sem jó a halogatás, úgy az otthoni dolgokban sem. A kisfiammal mindennap kell foglalkozni, beszélgetni, mesélni, építkezni, biciklizni, ami éppen jön. Az nem mentség, ha én fáradt vagyok, nehéz napom volt... ilyenkor mindig arra gondolok, hogy a hétköznapokon sajnos tényleg csak néhány óránk jut egymásra délutántól az elalvásáig- ez a minimum, hogy ilyenkor teljes figyelemmel igyekszem lenni felé. Amit ma nem adok neki ölelést, azt holnap már nem tudom pótolni, mert az egy másik nap.

Azt is bevallhatom, hogy a dackorszak kellős közepén volt már, hogy "pihenni" jöttem be egy halom munka közé és komolyan mondom, hogy a legnehezebb, az agyamat leginkább megtornáztató feladat is felüdülésnek hatott egy olyan nap után, amikor már 246-szorra hangozott el mindenre, hogy NEM :)

Igen, szeretem a munkámat, szeretek a kollegákkal is felhőtlenül és felnőttes témákról beszélni- hacsak nem szélsőségesen sok munka van, akkor úgy érzem, hogy jó dolog dolgozni- akár fel is tölt, hogy délután siethessek a kisfiamhoz.

Ha meg rossz napom van, akkor magamban számolok és várom a következőt, hogy jobb legyen- túlélem és reménykedek.

És te, kedves kérdező: te szeretsz dolgozni?

Szép napot: