Ti nem érzetek a szánakozás után, a lelketek egy poros kis zugában örömöt, mikor láttok valakit aki a saját értékrendje, eszméi ellentéte lett?

Frankon nem erdekel mas sotetsege. Persze bant, ha ok nelkul megszolna - ha okkal akkor is. de ha tudom, hogy semmit nem csinaltam a rossz visszajelzesert, tudom: az elet ugyis elrendezi.

...es persze, hogy zavarnak a "bezzeg" anyak, nagyik, apak, nagypapak stb a minta kolykuk maga a tokely....

Megis: inkabb magammal es a csaladommal foglalkozom.

Az emberek nagytobbsege sajnos butan gonosz. Persze lehet nem tudatosan...

En eljutottam arra a szintre, amikor mar az sem erdekel, hogy ha valaki a nyomorult agya miatt nyomorult napokat el. Nem az en dontesem az o dontese es nekem hat nem mindegy?! De az! Mas mindig jobban tudja mint en. Hat hagyom, csinalja es kesz! Nem erzek kulonosebb elegtetelt valoszinu, mert nem erdekel.

Én ismerek ilyen anyukát, de semmi örömöt nem érzek felette, hogy besült. Főleg, hogy azóta ő az egyik legjobb barátnőm. Konkrétan arról van szó, hogy az én fiam mindig nagyon eleven volt, a játszón is sokat kellett fegyelmezni, ő meg rendszeresen fényezte magát, hogy bezzeg ő milyen jól nevel, mert az övé mindig szót fogad, nem kiabál, nem rohangál, szépen sétál mellette stb. És őszintén szólva eléggé idegesített. Aztán az ő kisfiának is kinyílt a csipája, a két gyerek csodálatosan egymásra talált, az anyuka rájött, hogy mégsincs minden úgy, ahogy ő azt elképzeli, én leszámoltam az előítéleteimmel, és nagyon jóban lettünk.

Egyébként én is az a típusú kismama voltam, aki elméletben rendkívül jól értett a gyerekneveléshez, aztán modtanra kb. az összes elvem megdőlt, de én tudok magamon nevetni. :)

Örömet nem, viszont valahol ezek az anyák normálisabbak lesznek. Nekem is van egy példám, tökéletes család az ismerős család, a gyerekek példásak, jól neveltek. Pontos precíz időbeosztás minden nap. Mi ehhez képest lazák vagyunk, a gyerekek is elevenek, de nem rosszak, senkit nem bántanak, nem szemtelenek. De megvoltunk szólva, mert nem pont délbe volt az ebéd, mert a gyerek fetreng a sárba.

Nőnek a gyerekek, az enyémeim nagyon szépen kupálódnak, okosak, illedelmesek, jól teljesítenek mindenhol. Az övék meg szemtelen, verekedős, folyamatos probléma.

Bár bánt, hogy régen mi le voltunk nézve, viszont azóta teljesen normálisak lettek a szülők. Visszaléptek az álomvilágból a való életbe:)

nos igen. egyetértek az utolsó két válaszolóval. amíg nem volt gyerekem én is nagyon okos voltam,kismamaként is mindent jobban tudtam,mint a 3 gyerekes,sokat tapasztalt anyukák: "miért nem tudja megnevelni azt a gyereket,csak üvölt...", "miért hagyja sírni szegényt a babkocsiban séta közben...", "minek a cumi...", "miért nevelte ilyen hiszisre..." stbstbstb.

aztán most hogy van gyerekem, igaz még csak 6 hós lesz, nevetek magamon,hogy milyen kis hülye,tudatlan voltam. nem néztem,hogy mi van a látottak mögött, hogy nem olyan egyszerű az, hogy ítélkezni könnyebb, hogy hiába mondom neki,hogy fekete, ő üvöltve sikítja,hogy de fehéééééér! mert gyerek.

de! tapasztaltam, okultam a saját hülyeségemen. Bölcsebb lettem, ennyivel is bölcsebb. abban még mindig biztos vagyok,hogy sok türelemmel,megfelelő következetességgel el lehet kerülni a "szülői csődöket", de hogy egy bolti "csokitakaroooook" hisztit, amit ha más lát, csak megjegyzi az orra alatt,hogy "na,ez a szülő sem képes megnevelni a gyerekét"... ezeken nem lehet mind kivédeni,mert gyerek. előfordulnak.

aki állítja,hogy ő milyen tökéletes, vagy mennyivel jobban csinálná,azon csak mosolygok egyet,hogy nah majd rájössz. aztán ha a tapasztalás ellenére is fényezi magát, állítja az ellenkezőjét,arra csak azt mondom,hogy buta. a saját hibáját nem látja,nem tanul belőle.

Nem hinném, hogy alapjában rossz szándékú a kérdező... csak valóban akad sok ilyen szituáció, amit sok hozzászóló felhozott.

Én is olyan tipus vagyok, hogy alapjában véve nemsokat izgat más dolga, az sem hogy mit szólnak ránk, vagy a gyerekeimre. Én tudom milyenek, és kész.

Viszont a sógornőm, mióta terhes lett és meglett a gyereke, folyton nagyon okos, és nem csak nekem tűnt fel- de elég rosszindulatú, és igazán rosszmájú is lett velünk. Többször mesélte anyósom is, hogy hogy próbálja őt ellenünk hangolni, vagy minket feketíteni neki. Csodálkoztam is- mert nem is igazán tartjuk a kapcsolatot- szóval nem is értettem, hogy mi a baja? Férjemet már kezdte nagyon idegesíteni, de én mindig mondtam neki, hogy nyugi, nem kell vele foglalkozni, mert úgyis majd az élet meghozza neki azt amit megérdemel. És tényleg így is van. MIndig belebukik a nagy okosságiba, kiderülnek a kavarásai, és sok előre beharangozott nagy dolog nem jön nekik össze.

Azért az egyik-másik szitut én is nagyon megmosolyogtam magamban... valahogy illik rá, hogy .... mert megérdemlem.