Kutyás kismamák, anyukák, nálatok minden rendben volt?

Szia. nekünk egy mopszunk van, aki a fiunk születésekor bő 1 éves volt és egy 3 szoba, ebédlős lakásban lakunk. A védőnő egy szót sem szólt a kutya miatt, mikor jött akkor bezártam, mert annyira barátságos kutya, hogy az már néha kicsit sok is :)

Mikor hazavittük a fiunkat, megmutattuk a kutyának, kicsit megszagolta és ennyi. Soha nem zártuk el őket egymástól, együtt "nőttek fel". Most a fiunk 2,5 éves, nagy a barátság a kutyával, bár szegény azért néha menekül, mert a fiam tud vadul játszani, de soha még csak rá sem mordult a gyerekre. Mindig rászólunk, hogy ne húzza a farkát, hogy ne üljön rá, mert nem ló illetve a fülét sem kellene csavargatni, de azért néha csak megpróbálja. Egyre kevesebbszer persze, ahogy okosodik. Mondjuk a mopsz híresen gyerekbarát kutya, nem mind ilyen. A lényeg, hogy a kutya tisztában legyen vele, hogy a gyerek felette áll a falka sorrendben, elfogadja, hogy ő van legalul.

Staffordunk van, 2 szobás lakásban élünk.

A védőnő semmit nem szólt, de nem is érdekel a véleménye, kifejezetten idegesített volna, ha beszól bármit is a kutyával kapcsolatban.

Amint hazaértünk rögtön megszagoltattuk a lányunkat a kutyával, soha nem volt semmi gond köztük, már 2 éve élnek együtt.

3-as, a staffordos vagyok.

Nem, mi rögtön a babát szagoltattuk meg, pontosabban legelsőnek amint hazaértem, a kutyát szeretgettem meg és aztán jött a szaglászás.

A-kutyánk 3 éves volt mikor született a lányom, de már a kezdetektől tudtuk, hogy egyszer gyerek lesz a családban, így extra fontos volt a normális nevelés, szocializáció nála.

Amúgy is nagyon keményen kell fogni ezt a fajtát, mert rettentő makacs és önfejű volna amúgy, gondolom a tiétek is hasonló temperamentum. :)

Nálunk világosan tudatva van vele nap, mint nap, hogy ő a legutolsó a rangsorban, természetesen a gyerek is felette áll.

Kiskorától hozzászoktattam, hogy bármikor belenyúlhatok a táljába, kivehetem a szájából a falatot, húzhatom a farkát, fülét, macerálhatom akár evés közben is.

Persze ezeket nem engedem a gyereknek, de mivel még kicsi, így hiába szólok rá, kedvenc játéka a kutya fülének és farkának a huzigálása volna, így szerencsés, hogy ezeket birkatürelemmel hagyja neki a kutyánk.

Itt inkább a kutyát kell félteni és nem a gyereket :))

Nekünk egy golden retriverünk volt, akit az udvaron tartottunk és egy kistestű keverékünk, aki bent lakott a házban. A védőnő semmit nem szólt, de még a doki sem. Pedig amikor először jött a kisfiamhoz az orvos, a kutya olyan kiváncsi volt, hogy besétált a gyerekszobába és figyelte, hogy mit csinál a doktornéni a babával. Aranyos volt. :)

A férjem hazavitt egy pelust a kórházból a baba illatával és azt megmutatta mind a két kutyának. Aztán, amikor hazaértünk, az volt az első, hogy a fiamat bemutattuk a kutyáknak. Soha semmi probléma nem volt, a kis kutya sosem volt tiltva a babától, hiszen együtt éltünk a házban. A fiam kicsi korától nyúzhatta, volt, hogy ráült, még akkor sem volt egy rossz szava sem a kutyusnak. A nagy is imádta, vele a kertben játszottak nagyon sokat. A nagy egébként sokkal kíváncsibb volt, mert ugye ő az elején csak ritkán látta a babát. Így, ha véletlenül be tudott lopózni a háza, az első dolga az volt, hogy meglesse a fiamat. :)

Egyébként a kicsi kutya nálunk sem értette az elején a babasírást, csak kapkodta a fejét és rohangált. Aztán megszokta, simán aludt is miközben a baba sírt.