Mit szerettek abban, hogy otthon vagytok a gyerekkel?

Szeretem őt, akartam és most is örülök, hogy velünk él, de a korábbi életem eltűnt. A veszélyeztetett terhesség miatt ágyban töltöttem a 9 hónapot és másfél éve itthon vagyok, egyedül vagyunk, apa estére jön haza, segítség nincs. Reggel felkelek, takarítás, pakolás, főzés, etetek, altatok, kis itthoni munka, majd etetés, mosogatás, teregetés, ő kipakol én vissza, játék (én építek ő rombol), beszélni még nem tudunk, majd megint etetek, altatok, majd megint letörlöm, ami koszos lett, majd mikor felébred megint játék, etetés, altatás, és másnap kezdem elölről, letakarítom, amit tegnap már letakarítottam, és újra és újra, és újra... mint egy mókuskerék. Hogy nem őrültök ebbe bele??? Ma 3x sikáltam le az etetőszéket, mert belemasszírozza a kaját, persze, most ismerkedik vele, értem én. De holnap is le fogom 8x, meg megint, és megint 100x. Úgy érzem, hogy egész nap csinálom és másnap mégsincs semmi látszatja, monotónia, és értelmetlen meló. A játék aranyos, de 1-2 óránál tovább azt sem bírom. Mit csináltok, hogy élvezitek ezt??