Ősanyuk, szuperanyuk? Mi a megfelelő reakció? Gyereketek csinált e már ilyet, vagy rosszabbat? Videóval

egyik tanácsadó könyvben vannak olyan ötletek, ha jól emékszem

1. megleped

2.eltereled a figyelmét

3. utánzod

én sem vagyok ősanya, de dühöt, haragot, megalázást, hogy átlépek felette, vagy figyelmen kívül hagyást, meg amiket én itt összeolvastam, soha nem alkalmaznék(ma magamban fortyogok, amolyan csendes őrültként:))

Ez nem lány-fiú kérdése, hanem életkori sajátosság. Persze nem minden gyereknél jön elő annyira.

Nekem a fiam volt hisztisebb, viszont lányom harsányabb (tehát ha hisztizett, akkor ő visított, emiatt ez nehezebb esetnek tűnhetett, pedig ritkán csinálta).

Én amúgy ilyenkor nem figyeltem rájuk. Kihisztizték magukat, és utána megbeszéltük, hogy mégis mi bajuk volt (sokszor fogalmuk sem volt az okokról).

A hiszti a gyerekek számára is gázos állapot, nem is tudják mit és miért csinálnak ilyenkor, egyfajta önkívületi állapot ez.

Szerencsére boltban soha nem hisztiztek, tehát nagy közönség előtt nem kellett velük szenvednem. Otthon meg nem érdekelt a dolog. Sőt, eszembe sem jutott volna levideózni, hogy ezáltal azt lássa, hogy nyugodtam csinálja csak, élvezem, hogy még videózhatom is...

Ja, és nem vagyok ősanyu! Ez egy olyan hü.lye fogalom...

Nem érzem magam megszólítva, de az egyik felére tudok válaszolni.

Igen, a kicsi hasonlóan tud hisztizni, szerencsére nem gyakran. A nagy ennél sokkal durvábban is nyomta, ez semmi. :)

Nem tudom, mi a megfelelő reakció, nem hinném, hogy van olyan, ami minden gyereknél és minden helyzetben beválna. Van amikor semmi sem működik, többek között ezért sem vagyok szuperanyu. :)

Ez egy sima hiszti.

Minden gyereknek eljön a dac és hisztikorszaka. Egy kis olvasással könnyebb megérteni, mi ez és miért van. Akkor már a kezelése is könnyebb.

Van, amelyik gyerek hamarabb, kevesebb kiborulással átesik rajta, másik nem. Még azt sem mondhatnám, hogy nevelés kérdése, mert a legkövetkezetesebben nevelő szülők csemetéinél is eljön ez a korszak.

A gyerekeknek is vannak érzelmi frusztrációik, elfáradnak, csak nekik még nincsenek eszközeik arra, hogy pontosan kifejezzék, mi a bánatuk éppen.

Nem vagyok ősanya, szuperanyu meg végképp nem, a nagyobb fiam már átesett ezen a korszakon, csak akkor van hiszti, ha elfárad. Sokszor egyszerűen csak megvártam, hogy befejezze a kirohanást. Sosem öntöttem le vízzel, nem ütöttem meg érte, nem kezdtem ordítani, igyekeztem nagyon higgadt maradni (piszok nehéz), vagy elterelni a figyelmét. Mindenki túlélte.

A kisebb fiam sokkal akaratosabb, másfél éves, de már most olyan kirohanásai vannak... megáll az eszem. Ő sokkal kisebb, nehezebb kommunikálni vele, szerintem nagy harcok lesznek még nála.

Ki az a perverz állat, aki képes egy ilyen videót kitenni a gyerekéről a netre, hogy ország-világ ezt nézze? Azt hiszik, hogy vicces? Mert akkor elárulom a jópofa apukának/anyukának, hogy ez egyáltalán nem vicces, hanem hihetetlenül megalázó, márpedig egy másik embert akkor sem alázok meg, pláne nem így, ha az illető épp csak 3 éves, és talán épp nem a legkulturáltabb módon viselkedik.

Kedves Kérdező, ősanyuk és szuperanyuk a valóságban nem léteznek, a hisztikorszakon viszont minden gyerek átesik, a fiúk is, a lányok is. Lereagálni többféle módon lehet, de az semmiképp nem megoldás, hogy az elvileg szeretett gyerekemből hülyét csinálok.