Milyen pozitív dolgokat tudnátok mondani az anyaságról?

22 évesen még én is csak játszottam a gondolattal de fogalmam se volt mit is jelent anyának lenni. aztán ahogy teltek az évek és szépen sorban elkezdtek jönni a babák a környezetemben, én is jobban rálátást szereztem, és ezzel egy időben a kedvem is megjött hozzá. Szóval ne aggódj, lehet hogy már jövőre, de pár éven belül biztosan Te is megérsz a dologra. Mindenképpen pozitív hogy férjhez mentél, merted magad elkötelezni, ez felelősségteljes gondolkodásra vall, és ez az első lépés a nagybetűs CSALÁDHOZ, egyáltalán nem kell azt érezned, hogy nem jó úton haladsz.

A pozitívumaim:

- amióta a lányom megszületett (1,5 éves) minden napom szó szerint vidám és boldog - hiába vagyok itthon lényegében egyedül és persze baromi fárasztó, egyszerűen minden pillanatában valami olyan dolgot csinál ami felvidít, hatalmas, feltétel nélküli szeretet tud adni, amire még senki nem volt képes a környezetemben, persze a férj is szeret, de az más érzés, legalább ilyen jó, de más.

- jó érzés hogy valakit irányíthatsz, saját elveid szerint nevelhet, gondoskodhatsz róla

- végre van kinek sütit sütni :)

- nem kell dolgozni, több idő marad a kertre, a háztartásra (igen is, mindenre lehet szakítani időt, főleg míg csak egy gyermek van)

- nőnek érzem magam, jobban mint valaha, sőt motivál, hogy mint anya és mint nő egyszerre megálljam a helyem

- újra megtanultam örülni a játéknak, sokkal lazább, felszabadultabb lettem, nem annyira merev gyakorlatias, szürke.

- rengeteg új embert ismerek meg a környékünkről, gyereksétáltatás, játszóterezés közben.

- nem dolgozom, itthon vagyok, van időm tanulni, képezni magam.

- jobban összejött a család, azok a rokonok akik amúgy ritkán fordultak itt meg, havonta jönnek látogatni.

ennyi de még biztos jutna eszembe ha nagyon gondolkoznék :)

arra meg kell érni, hogy értékelni tudd és megélhesd az örömet amit egy gyermek tud okozni.

ha majd azt érzed minden vágyad már, akkor talán készen állsz.

most biztos hogy nem, nem is értem, minek gondolkozol rajta egyáltalán.

22 évesen még nagyon nem akartam gyereket vállalni, és nem tudtam elképzelni sem, hogy tényleg van ilyen, hogy a nőknél egyszercsak bekattan valami, és nagyon akarnak babát. 26 évesen jött el a pillanat, sziinte egyik napról a másikra, amikor erre saját magamnak cáfoltam rá, én magam is meglepődtem:D Mindig is gyerekkel képzeltem ela jövőt, de azt hittem, majd valamikor 30 után bőven ráér. Hirtelen minden bajom lett, alig vártam, hogy nekiálljunk akciózni. Végül 27 évesen jött el ez a pillanat, mert munka miatt várnunk kellett, és most nagyon boldog vagyok, hogy itt mocorog a hasamban a kisfiam.

Miért ment el a kedved tőle? A férjed szeretne már gyereket, vagy miért probléma ez? Még csak 22 éves vagy.