Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Hogyan próbáljam meg elengedni...

Hogyan próbáljam meg elengedni, feldolgozni ezt a hatalmas lelki problémámat?

Figyelt kérdés
Nyolc éve élek a párommal akinek az előző házasságából született gyermekeit közösen neveljük. Az anyjuk elhagyta őket külföldre költözött. Amikor összekerültünk sem voltam már fiatal azóta pedig ugye eltelt 8 év és 44 éves lettem. A gyerekkel nem igazán jó a kapcsolatom, nem igazán fogadtak el bármennyire is igyekeztem jó "anyjuk" lenni. Közös gyermekünk nincs mert a korom miatt illetve a 3 gyerek miatt (anyagi okok, a gyerekekkel kapcsolatos problémák) mondhatni önként lemondtam a gyerekszülésről. Én aki mindig erről álmodott. Nagyon nagyon nehéz feldolgoznom hogy már biztosan nem lesz gyerekem, azt hittem könnyebb lesz de nem. Nagyon megvisel lelkileg és egyre rosszabb. Hogyan tudnám ezen túltenni magam és elfogadni végre ezt a helyzetet? Csak orvosi segítséggel? Ha van valaki aki hasonló cipőben jár kérem írjon nekem akár privátban is. Jó lenne erről valakivel beszélgetni aki átélte vagy átéli ezt.
2016. jan. 1. 16:13
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
63%
Szerintem bevallalhatnal egy babat, most meg ok, ne a tobbi gyerek legyen az ok es a penz dolgot is meglehet oldani. Ne feledd, hogy a parod barmikor lelephet, a gyereked viszont orokre a tied. Ne varj tovabb. Ha erre vagysz, akkor minel elobb.
2016. jan. 1. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 A kérdező kommentje:
44 éves vagyok, nem akarok a saját gyerekem nagyanyjának látszani. Igaz azt mondják hogy nem nézek ki 44-nek, de akkor is. Attól is nagyon félek hogy esetleg beteg lesz a baba, azt nem birnám ki:(((
2016. jan. 1. 16:19
 3/21 anonim ***** válasza:
100%
Elso vagyok, meg valamit leirnek. Az unokanoverem lemondott a gyerekrok mert a ferje idosebb es a gyerekei is felnottek mar. Mara a ferfi oreg lett es bar elviselik egymast a gyerekekkel az unokanoverem, az tuti hogy ha a ferje meghal, a gyerekek leszarjak majd az unokanoverem es elhet egyedul elete vegeig. Te ne jarj igy.
2016. jan. 1. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
79%
Az en batyam 45 eves es meg probalkoznak a babaval. A szuleim is idosebbek voltak az atlagnal amikor szulettem. Leszartak hogy azt hittek az unoka vagyok. Velem es a testveremmel teljes lett az eletuk.
2016. jan. 1. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 A kérdező kommentje:
Igazad van ebben engem is le fognak szarni ha már kikerülnek tőlünk. Már most is leszarnak sajnos. Hálátlanok nagyon. De nekem tiszta a lelkiismeretem velük kapcsolatban. Kedves utolsó bizonyára nagyon igaza volt a szüleidnek hogy nem mondtak le rólad vagyis a te születésedről:)) Sokat jelentett most nekem ez a néhány mondat.
2016. jan. 1. 16:33
 6/21 anonim ***** válasza:
100%

Nem Te lennél az első nő a történelemben,aki ennyi évesen szül.Jakupcsek,Szulák,csak,hogy 2 magyart említsek.Szerintem semmi extra.Az én nagymamám 40 évesen szülte anyukámat,210-ben,101 évesen halt meg....anyukám 68 éves,kb. 10-et nyugodtan letagadhat.Én 40 évesen szültem a 3. gyereket,most 43 vagyok,azt mondják nem nézek ki többnek 35-nél.

Én a helyedben nem tudtam volna "feláldozni" magam,az biztos.Sajnos nagyon valószínű,hogy a nevelt gyerekek le se fognak sz*rni,ott állsz majd egymagad öregkorodban.Én biztos,hogy próbálkoznék.Én a 2. és 3. babánál is megcsináltattam a kromoszóma vizsgálatot.Mivel sok betegség kiszűrésére is van lehetőség,emiatt se kell lemondani a babáról...

2016. jan. 1. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
100%
Mármint 2010-ben,nem 210-ben
2016. jan. 1. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
57%

Kellemes estét!(sziat nem irok,mert csak 30 éves vagyok) Pontos kort nem tudok, mert nagyszüleim történetét irom le.Édesapám 10 éves korában meghalt az édesanyja(15 évvel több volt mint a nagypapám) , 2 bátyja van/volt. Az egyik bátyja már meghalt, gyerek nélkül. Másik bátyja megnémetországban él,1 gyermek édesapja. Ezután 11 éves korában újraházasodott az édesapja,egy 13 évvel fiatalabb 35-40körüli nővel.Akit én nagymamámként ismerek,hisz a vérszerinti nagymamám nem ismerem, 95 év körüli lenne..

A 3 fiuval foglalkoztak ahogy foglalkoztak,apum berakták nevelőintézetbe hogy neveljék ők, a nagyok meg már 18 felettiek voltak,ők élték a maguk életét, nagy ekkor disszidált németbe. Én 85ben megszületettem, 2009 ben terhes lettem a nagylányunkkal, aki 2010ben megszületett. Az új feleség annyitmondott,az ultrahangra hogy de jó hogy ennyit fejlödött a tudomány és lehet látni a picit. Meg hogy menjek abortuszra,mert nem kell nekem gyerek, neki is volt mert feláldozta magát édesapám és a 2 testvér miatt(akiket ugye sehogy nem nevelt) Hogy minek gyerek, fiatal vagyok stb stb.. Le akart beszélni a gyerekről. (25 voltam)

Férjemmel megterveztük az esküvőt, összeházasodtunk (egyébként is terveztük,de a baba miatt elöbbre hoztuk) Meghivtuk az esküvére,mégis csak a nagymamám... Erre azt mondta hogy a szüleim esküvőjén sem volt ott és hogy nem tesz kivételt a mienkre se jön el. Azóta meghalt a nagypapám, a 3 fiuból az egyik meghalt(aki itt élt Magyarországon és tartotta vele a kapcsolatot.) igy szinte egyedül maradt. S azóta született mégyegy gyerekünk, s belátta hogy neki már nem lesz,a testvére és a családja letojja a fejét.S most jött rá,hogy kár volt anno azt a gyereket elvetetne,mert igy idősebben (férj s gyerek nélkül magányos.)


Szerintem lehet hogyidősebb anyuka lennél,de a gyerekről és a sajátról nem kell lemondani! Van a lányom ovis csoportjában egy anyuka, 45 éves,most született 1 éve a kicsi,7a nagy.Egy másik anyuka is 46 volt nem rég. Teljesen jó szülő mindketten, s szeretem őket,mert élettapasztalatuk miatt ha bármi miatt tanácsra van szükségem fordulhatok hozzájuk ha anyummal nem tudok valamiért beszélni...Bölcsiben is van egy apuka.nem tudok kort,de már rendesen ősz haja van... Hajrá! Ne mondj le a saját gyermek okozta örömökről.( 6 és 3 évesek a gyermekeim)

2016. jan. 1. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is minél előbb vállalj egy gyereket, ma már ennyi évesen egyáltalán nem nagy szám gyereket szülni. Vannak mindenféle vizsgálatok amikkel kiszűrik, hogy ha nem lenne egészséges.

Múltkor voltam a fiammal a gyerekorvosnál és jött egy legalább 40 éves nő egy egy hónapos babával. Senki nem csodálkozott.

Hajrá! :-)

2016. jan. 1. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
100%
Idősebb Kolléganőm sógornoje 51 évesen szülte meg az egyetlen gyermekét. Lombikos volt, senki sem beszélte le, vagy nézte le, orvos is támogatta. Egészséges lett a kisfiú, nagyon jó, királyfi dolga van. Nálad az lenne a kérdés inkább, hogy ki lenne az apuka? Ha nem, menj el orvoshoz, kérdezd meg hogy juthatnal donorhoz.
2016. jan. 1. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!