Kedves anyukák! Nektek volt olyan időszakotok, amikor hallani sem akartatok arról, hogy nektek gyereketek legyen? És ha igen, mitől változott meg a véleményetek?

Én mindig akartam gyereket. Amikor elég fiatalon elvesztettem a szüzességem, akkor is úgy gondoltam, hogy ha valaha terhes leszek, megtartom. Szerencsére mindig volt elég eszem, hogy védekezzek, így csak akkor lettem terhes, amikor férjhez mentem és tényleg akartam. :-) Most 3 gyerekem van, már nem lehet több, de nem is bánom. A hárommal teljesen boldog vagyok. :-)

Kicsit furának tartom azokat, akik egyáltalán nem akarnak gyereket, de van egy olyan ismerősöm, akinél valahol megértem. Neki tizenvalahány testvére van, egy családi összejövetel kész ramazuri, vannak vagy ötvenen. Ő nem szeretne gyereket - elég neki a testvérei nagy rakás gyereke. Nem hiszem, hogy megváltozna a véleménye.

Sokáig voltam így vele, hogy nekem aztán nem lesz gyerekem.

Egyrészt 15 éves voltam, mikor született a húgom, és anyám rettentően kihasználta, hogy ott van az ingyen bébiszitter. Többet pelenkáztam, fürdettem és etettem, mint ő, és amíg a többiek moziba mentek és buliztak, és otthon ülhettem egy elkényeztetett hisztérikával. Utáltam az egészet.

Ezen kívül az első komoly párkapcsolatom sem olyan volt, amibe felelős ember gyereket vállal, és láttam a pasin is, hogy pocsék apa lenne. (Mármint közös gyereknél is, mert volt már két lánya. Nekem bőven elég volt látni, hogy áll hozzájuk, hogy neki ne akarjak gyereket szülni.)

Akkor jött a változás, mikor megismertem a férjemet. Ő kezdett el úgy beszélni arról, hogy szeretne családot, gyereket, stb, hogy én is úgy gondoltam, hogy ez így egész jól hangzik. Azért még másfél év "könyörgés" után adtam be a derekam, a másodikra már könnyebb volt rábeszélni. :) Most várom a harmadikat.