A gyerekkorban történő túlzott elkényeztetésnek lehet ez a következménye, vagy ez önmagában nem elég ehhez?

Valszeg nem fog tetszeni a válaszom,de:

ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye.

Ha valaki kap lehetőséget pl szülőktől, nem feltétlen gondolom bajnak, sőt. Talán ez a normális, h a szülő megadja a gyerekének amit tud. Ahogy írtad, jól ment a tanulás is,csak aztán le lett tojva az is. Erről nem csak a szülő tehet. Mindenben olyan komoly felnőtteknek érzik a kamaszok magukat,csak abban nem, h átgondolják mi minek a következménye. És ha egy gyerek nem akar, a szülő kb fejre is állhat, nem jutnak dűlőre.

Talán nem gépezni kellett volna, hanem társasági életet élni és akkor nem nézett volna mki furcsán. Mivel a világ nem a gépben,hanem körülöttünk folyik. Bizony a társas kapcsolatok pedig nagyon jól tudnak jönni.

Egyébként pedig soha nem késő változtatni, változni és nyitni a világ felé és korrigálni.

Is-is.

Abban is van sok igazság, amit az első írt.

De pont azt látom, hogy sok gyerek úgy nő fel, hogy nem tanul meg küzdeni, nyerni, veszteni, és nincs semmire motivációja.

Ebben pedig részben a szülők is hibásak, akik arra nevelték kiskora óta, hogy neki minden alanyi jogon jár, semmiért nem kell megdolgoznia az életben.

Másrészt a virtuális világban élve is pont ezt élvezi: két kattintás, és minden elérhető(nek tűnik), sorra kapja a pozitív ingereket, miközben gyakorlatilag csak ül egy székben.

A kettő együtt (gyerekkori hatások, és alapvető gyengeség), hogy ilyen felnőttből egyre több van. Eleve ugye nem tekint magára felnőttként, elvárja a kiszolgálást, az eltartást, a szülői gondoskodást (nem én akartam megszületni, most se kerül többe eltartani, mint 18 éves korig, ti akartatok gyereket, stb. kifogások. Ismerős?)

Csak későn érték olyan hatások, mint például a kudarc. Ilyennel sose találkozott, nem tud vele mit kezdeni, az egyetlen reakció, amit ismer, az a teljes feladás.

Egy helyre nem vették fel, akkor inkább többet meg se próbálja. Egy csaj elutasította, akkor minden nő ribi, és neki inkább nem is kell nő. Egyszer próbál bejutni munkahelyre, ahol elutasítják, többet önéletrajzot se küld sehová. Elsőre nem tud kiigazodni egy hivatalos papíron, akkor inkább el se olvassa.

A dührohamai is ezért vannak: tehetetlen, nyomorult, és képtelen megbirkózni azokkal a kihívásokkal, amik felnőttként érik. Haragszik mindenkire, a szüleire is, úgyhogy inkább fel is adja, hogy felnőtt akarjon lenni, vagy hogy normálisan beilleszkedjen a társadalomba.

Egyébként sincs rászorulva, mert most is van hol laknia, van net, van gépe, van mit ennie, másra pedig nem is vágyik. Ez az a biztonságos közeg, amit ismer, és nem is akar kitörni.

Lelki bántalmazásban és kirekesztettségben pedig már eleve azért van része, mert kamaszkorban is érezték rajta a többiek, hogy kilóg a sorból. Gyenge, nem tudja magát megvédeni, nem tud beilleszkedni. Nem tud élőben kommunikálni, barátkozni, viszont sértődékeny, mert nem érti a többieket, és ez ugye kölcsönös.

Tehát fordított az ok-okozat. Nem azért fura, mert bántották, azért bántották, mert fura.

Csak az ilyen ember soha nem fogja elismerni a saját vereségét, vagy a saját hibáit, inkább másokat hibáztat mindenben. A szüleit, a gonosz osztálytársakat, a társadalmat, a politikát, stb. Jellemző, hogy felnőttként is a gyerekkorára fogja a jelenlegi kudarcokat.

Na amit én gondolok, az nem fog sokaknak tetszeni.

A mai fiataloknak nem véletlenül nincs jövőképe. Ahogy nekem sincs. Egyszerűen nem látjuk merre az előre. Hogy miért nem? Mert minden bizonytalan, lehetetlen elvárások társulnak nevetséges bérekhez. Ha tényleg jól akarsz élni, akkor vagy szeretncsés kell hogy legyél, és megcsípsz egy álommelót, vagy gátlástalanul kihasználsz, kizsigerelsz másokat. Egyszerűen amíg fiatal valaki, naívan áll az élethez, megvannak az elvárásai, a téveszmék, amit sokszor a szülők tálplálnak sajnos ("tanulj, vagy semmi nem lesz belőled" szöveg), aztán ahogy egyre közeledik az a bizonyos nagybetűs, szépen nyílik ki a szeme. Látja, hogy sok tróger barom, esteleg a régi ismerettségi köréből is, aki mindig deviáns volt, kerülte esetleg a sulit, de építette a kapcsolatokat (nem feltétlen tiszta, és jó kapcsolatokat) ma nagy autóval jár, drága ruhákban stb, ezzel szemben ő, aki tanult, és távol tartotta magát a balhéktól, éppen a nyolcvanadik állásinterjún készül megalázkodni, annak reményében, hogy megkapjon egy garantált bérminimumot fizető állást. Úgyhogy én maximálisan megértem, mert túl sok perspektívát én sem látok az életben, ha becsülettel, és tiszta lelkiismerettel akarok játszani.

Az, hogy a társasági élete egy nulla, annak is több oka lehet. Sajnos tapasztalat, hogy elég egy nagy csalódás az emberekben, és onnantól reszeltek az egésznek. Én sokáig igyekeztem mindenkinek segíteni, általában önzetlenül. Aztán ahogy "nyílt ki a szemem" nekem is, sajnos olyan tapasztalatok értek, hogy mára azt mondom, hogy a megbízhetaó ember fő ismérve, hogy két méter föld fedi. Így én is elvagyok a világomban, minimálisan, amennyire a boldoguláshoz kell ápolgatom a kapcsolataimat emberekkel, de ennyi. És ez jól is van így. Sajnos túl sok a féreg a világban, és egyre nehezebb kiszűrni őket. Ez a társadalom problémája, mert akármennyire is őszinte egy ember, bármikor lehet valaki olyan élethelyzetben hogy a saját anyját eladja öt forintért. És nehéz kiszűrni, hogy ki az aki ilyen. Taglalhatnám, ragozhatnám itt napogkig, de sajnos a tapasztalataim azt mutatják, hogy valahol a srácnak igaza van.

Nem tudom rólad szól-e a kérdés, mert egy másik embert ilyen élesen megítélni nem szerencsés, nem biztos, hogy olyan, mint amilyennek kívülről látod.

A személyiségfejlödésnek több összetevője van, nemcsak a nevelés. Nagyon fontos dolog a nevelés, de nem minden, genetikailag meghatározott személyiségjegyeket hordozunk, illetve más hatások is érnek bennünket, nemcsak a szüleinkkel találkozunk. Ezért van az, hogy néhány ember teljesen más egyéniség, mint a saját szülei.

Az én környezetben olyanok vannak akiket burokban neveltek fel. Vannak 30-asok és van 45 éves is.

Semmilyen pofont nem kaptak az élettől, nem volt miből tanulniuk mert anyuka ott állt és megvédte őket, megoldott mindent. Ha rosszat tettek akkor mindig más volt a rossz de ők jónak voltak beállítva. Senki nem tartott tükröt eléjük. Egy helyben toporognak, nincsenek barátok, anyuka a legjobb barátnő, de persze a világ hibája. Persze örlődnek, mert szeretnének olyan tökéletes életet mint a filmekben, de semmit nem tesznek érte.

Ha meg normálisan elmondod a véleményed ( kíméletesen) akkor sem fogják fel, mert valami nem oké a fejükben, mivel a saját hiba opció nem létezik.