Csak én érzem úgy, hogy a hétvége alatt idegileg teljesen kimerülök?

Ugyesen megszervezni. Ferjhel ketten csinalni mindent, es nem feltetlen minden egyes hetvegen felmosni meg harom fogast fozni. A legtobb faradt haziasszony nem osztja jol be az idejet vagy gorcsosen felnyalja az egesz kecot minden szombaton.

Egyebkent meg 2 gyerek felett ez van. Minden 3 vagy tobb gyerekes ismerosom es itt gyakorin is panaszkodnak az anyukak hogy kivannak.... Ezzel jar, addig szabad nyujtozkodni ameddig a takari er. Bocsanat de aki szul 3-4 gyereket egymas utan, fel kellett ra lelkileg keszulni hogy igen, a nagy csalad ezzel jar. Persze ha ikerpar a masodik akkor nem tehetsz rola bocsi de ha nem akkor Te akartad, Te valasztottad ezt az eletformat.

Én is hasonlo.

Én inkább a munkát választanám.

A főnököm szerint bejöhetnék ünnepnapokon is dolgozni, akadálya csak az én részemről van, hogy az ovi zárva pl holnap is, a szitter meg nem éri meg.

Nem kötekedni jöttem, hanem leírni a gondolataimat, meg reagálni az egyik kommentre, az 5-ösre. Egyszerűen ledöbbentem! Kedves 5-ös! Ennyire nem boldogítanak a gyerekeid, hogyha rajtad múlna, még ünnepnapokon is az oviba raknád őket? Ez nagyon elszomorító. Semmilyen örömöd nem leled bennük? Vagy ennyire extrém fárasztó velük? Nem tisztem ilyet írni, mégis megteszem (kisgyerekes anyaként szinte fáj, ha ilyen anya írását olvasom): miért vállaltál gyerekeket, ha egy pillanatig nem élvezed a velük töltött időt? Vagy ha annyi mellettük a teendőd, a házimunka, szórd ki a kevésbé fontos tennivalókat, és koncentrálj azokra, amelyek a legjobban megérik: a gyermekeid.

Két kisgyermekem van: egy energiabomba 4 éves kisfiú és egy hihetetlen érzékeny 2 éves kislány. Külön-külön mindketten elég nehéz esetek, hát ha pedig együtt vannak...nagyon durva is tud lenni. Mégis őszintén mondhatom, a legboldogabb pillanataimat Velük élem meg, óriási élmény! Persze, nem takarítok mellettük, apránként csinálom, és nem szégyellek segítséget kérni, ha nagyobb meló van otthon. Nincs szitterünk.

A kérdésre válaszolva pedig természetesen kimerülök a hétvégén, pedig a munkám sem piskóta, nem fizikai, hanem kemény agymunka óriási felelősséggel, de tényleg pihenni járok dolgozni. Mégis a délutáni első ölelés a napom fénypontja, amikor az oviban a fiamat, a bölcsiben pedig a lányomat magamhoz szoríthatom. Értük élek, nem a munkámért, nem a házért.