Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Harmadik gyereket szeretnék,...

Harmadik gyereket szeretnék, Párom nem így érzi. Igazából csak beszélgetni szeretnék erről, hogy más Anyuciknak is van-e ilyen érzése? Ha igen, sikerült-e összhangba kerülni a Párotokkal?

Figyelt kérdés

Beszéltünk róla, Ő úgy érzi, nem jutna elég időnk mindhárom gyerekre, nem akarja a két meglévő gyerektől bármennyire is elvenni a figyelmet azért, mert jön egy harmadik. Én tudom, hogy mindhármat ugyanúgy szeretnénk, együtt foglalkozunk velük, nem külön-külön mindegyikkel. Én nem tudom magam túltenni ezen, nem tudok megválni a babaruháktól, a babakocsitól, a gondolattól.

Segítség van, és anyagilag sincs akadálya.

Nagyon nehéz, nem bírom elfolytani ezt a baba utáni vágyat. A gyerekek is nagyon szeretnék, ők 6 és 4 évesek, fiú és lány. :)

Szerintetek ha egy férfi/Apa ezt eldönti, hogy ne legyen baba, megváltozhat idővel a véleménye?



2017. máj. 16. 14:15
1 2 3
 11/29 anonim ***** válasza:
51%

Pedig egyszer kénytelen leszel lehiggadni, már bocsánat a kifejezésért. Van, aki 16 éves korában már gyerekre vágyik, de ez még nem jelenti, hogy rögtön szüljön is, és le se álljon 5-6-7 gyerekig.

Neked nem 3. gyerek kell, csak babázni akarsz, ahogy írtad is. De előbb-utóbb lezárulnak bizonyos korszakok, el kell engedned, és kész. Hidd el, ha most össze is hoznátok még egy babát, 2 év múlva már megint ugyanott tartanál, mert megint babázni akarnál, ugyanúgy nem tudnád kidobni a babaholmikat.

Foglalkozz inkább a kisgyerekeiddel, ne arról álmodozz, hogy milyen jó lenne mellettük egy baba. Már most nem rájuk koncentrálsz elsősorban, hanem egy csecsemő gondolatára...

Nem egyedülálló az eseted, de ha ennyire kínoz ez a dolog, érdemes vele pszichológushoz fordulni. Nem lenne jó vége, ha ráerőltetnéd a férjedre a saját mániádat, ahogy annak sem, ha belebolondulnál. A végén még játszóterekre fogsz járni, hogy babakocsit tologató anyukák után leskelődj és elképzeld, hogy a gyerekük a tiéd.

A 6 meg a 4 éves meg ugyanúgy örülne egy kutyának vagy hörcsögnek vagy pótkerekes biciklinek. Nekik nem kell foglalkozniuk a babával, nyilván nem döntő a véleményük a dologban.

2017. máj. 16. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 anonim ***** válasza:
42%

Te nem gyereket akarsz, hanem babázgatni. Kénytelen leszel respektálnia férjed óhaját, ugyanis ebben nincs kompromisszum: egy gyerek vagy van vagy nincs.


Engedd el a dolgot 2-3 évre, aztán meglátjátok.

2017. máj. 16. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/29 anonim ***** válasza:
41%
Ne haragudj, de te totál elfelejtetted a nő és a férfi fogalmát. Komolyan más nem ad boldogságot, csak a gyerek, gyerek, gyerek? Mikor voltatok utoljára ketten a férjeddel valahol, mikor éltetek? Nekünk egy van, alig várom, hogy kicsit nagyobb legyen, utána kirepüljön és megint csak ketten legyünk. Ez persze nem jelenti, hogy nem lesz több soha, vagy hogy nem szeretném, imádom természetesen, most ez a feladatunk, hogy gondoskodjunk róla, de ennyire betegesen nem fogom fel, mint te. Megváltozhat egyébként, de ha ennyire nem bírod megérteni, félő, hogy abba az irányba változik, hogy lelép.
2017. máj. 16. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/29 anonim ***** válasza:
29%

aztan minek harmadik gyerek?

babazni akarsz tanuld ki a csecsemonoveres szakmat esetleg a PIC szakmat vagy szulesznot.

Tanul kepezd magad ne gyesre vagyo otthonulo anya legyel

A gyerekeknek kell a jo pelda

2017. máj. 16. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 anonim ***** válasza:
55%

Mi az, hogy miért akar??? Mert vágyik rá! Mert úgy érzi, tudna mit adni még egynek!

Sajnálom, kérdező, amiket kaptál. Tisztellek is a vállalásodért. Hogy van-e remény, hogy változik a véleménye? Van.

2017. máj. 16. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/29 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem igazuk van azoknak, akik szerint nem gyereket akarsz, hanem babázni. Nálunk ugyanez van, csak második gyerek a téma. Egy kislány van, a férjem határozottan nem akar többet. Én hajlok rá, de ha őszintén belegondolok, nekem is csak a babakor hiányzik, amúgy még egy nagyobb gyerek nem. Annyiból szerencsések vagyunk, hogy még csak 29 éves vagyok, szóval várhatunk pár évet, hátha meggondoljuk magunkat. Addig meg marad a lányunk egyedül.
2017. máj. 16. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 A kérdező kommentje:
Köszönöm a sok választ! Igen, igazatok van mindenben, teljesen megmagyarázhatatlan az érzés... nem csak a babakorszak miatt érzem hogy szeretnék. Párom 34 éves, én 28 vagyok. Még van idő, erőltetni semmiképp nem szeretném, csak bennem szerintem ez mindig megmarad.
2017. máj. 16. 18:46
 18/29 A kérdező kommentje:
Tesóméknál augusztusban jön a baba, meglátom változtat-e valamit bennem, vagy a férjemben, hogy egy kicsit újra babázhatunk, bár az azért az teljesen más lesz.
2017. máj. 16. 18:51
 19/29 anonim ***** válasza:
27%

Mi a harmadikat várjuk,párom már a második születése után kicsivel mondta,hogy szerinte hiányzik még egy gyerek a családunkból. Pici korkülönbség lesz most köztük,egy év. Ebben is hamar megegyeztünk már,mikor a másodikkal még terhes se voltam. Mielőbb be akarok állni végleg dolgozni,nem megint eljönni szülni.

Nekem rettentő rossz amúgy itthon,a 7 hónapossal,és majd egy egy évessel meg egy újszülöttel milyen rossz lesz. Nekem borzasztó a babázás,ha tehetném,készen kérném őket 2évesen.

De ha a férjemmel nem lenne egyetértés,nem lenne hármas gyerek,mindegy lenne hogy ő nem akar-e vagy én.

Kizárt,hogy lesz több. Bár nem konkrétan a több gyerek ellen vagyunk,hanem a bőven elég háromsok elvet valljuk. Meg nálam a 28 év a határ,nincs az aza isten,hogy utána már szüljek. 26N, 32F

2017. máj. 16. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 anonim válasza:
0%
Nekünk három van, de vágyom egy negyedikre. Igen, nehéz elképzelni, hogy ne legyek többet terhes, ne dajkáljak pici babát. Miért baj az, ha az ember vágyik rá?? Amúgy nálunk nem lesz sajnos, a férjem már nem akar. Nagyon sajnálom. Nekem a kisgyerek jelent örömet, másnak meg a sok szabadidő, stb. Nem vagyunk egyformák.
2017. máj. 21. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!