Kisgyerekes anyukák, akik egyedül maradtatok, hogyan tervezitek a jövőtöket? Mi a célotok?

Nálunk eléggé speciális az eset, vagyis ahhoz képest amit ezen az oldalon olvasok érzem annak.

Mi különmentünk, mindkettőnknek új párja van, de a válást értelmes emberek módjára, a gyerek érdekeit nézve vittük véghez. Hetente kétszer ő megy érte az suliba, majd utána kikapcsolódnak együtt, valamint a szombat-vasárnapból az egyik nap az övék. Ráaádsul mi is heti szinten beszélünk telefonon vagy személyesen, ugyan nem baráti a kapcsolatunk, de a tiszteletet és a bizalmat megadjuk egymásnak.

Ő ugyanannyira kiveszi a részét a gyerek neveléséből, és az anyagi terhekből mint mi, az új párja meg imádja a fiunkat, ahogy az én új párom is. Ott hamarosan megszületik az első közös gyerek, de a barátnő ugyan úgy foglalkozik az én fiammal is, volt hogy hirtelen beteg lett az oviban és ő tudott érte menni hirtelenjében. Van ott is saját szobája, akkor alszik ott mikor szeretne, és persze ha nem zavar, de az még sosem fordult elő,szeretettel várják és ő örömmel megy. Átlagban heti két-három éjszakát is ott alszik.

Ezt csak azért írtam, hogy látszódjon a háttér a válaszomhoz. Nem szerettem volna visszaszerezni, hiszen mindketten éreztük, hogy nem vagyunk jók együtt, sok volt a veszekedés és a probléma, tudtam hogy még ha nehéz is volt az eleje, rosszabb lenne ha megpróbálnám visszaszerezni. Most jobb a kapcsolatunk, mint a házasságunk utolsó két évében, nincs veszekedés, mindketten a gyerekre koncentrálunk.

Persze ehhez az is kellett, hogy találjak egy társat magamnak, bár mikor egyedül voltam se rágódtam a múlton, és hogy mit lehetett volna máshogy tenni. Megtörtént, ezt kell szeretni. A fiunknak van két boldog, kiegyensúlyozott szülője akkor is ha külön élnek, ahelyett hogy lenne két állandóan feszült, mérges együtt élő szülője. Úgy érzem, a válás a gyerekünk érdeke is volt.

Ezt abból gondolom, hogy míg együtt éltünk és rendszeresen hallotta, vagy érzékelte a veszekedést és a problémákat, ő is hasonló módon reagálta le. Szemtelen volt, verekedős, szófogadatlan. Szétmentünk, átbeszéltük a dolgainkat és rá pár hónapra, talán maximum fél évre, a fiunk is lassan megváltozott. Jó, persze nem mintagyerek, de tizedannyi probléma sincs vele.

Szerintem nincs olyan általános megoldás, ami jó minden gyereknek, mindenki maga ismeri a sajátját, a saját lehetőségeit, és eszerint kell a legjobbat meglépni. Én már a válás során tudtam, hogy nem szeretnék egyedül maradni, fiatal voltam,(27 éves) és én is igényeltem a szeretetet és a törődést. Erről sokat beszéltünk a törpével, és nem döntöttel elhamarkodottan, csak akkor mutattam be őket egymásnak, mikor már komolyabbnak látszott a dolog.

Vannak olyan anyukák, akik viszont annyi fájdalmat, csalódást hordoznak, hogy nem is akarnak másik párt, akkor viszont szerintem nem kell erőltetni, a gyerek kedvééért sem, mert jó nem származik belőle. A legrosszabb szerintem, ha vissza szeretné szerezni az apukát, mert valljuk be őszintén, ha valami annyira nem ment, hogy válás vagy szétköltözés lett a vége, elég kevés az esély arra, hogy másodjára jól működjön. Ez csak a gyerekben is hamis reményeket ébreszthet, és ha mégsem jön össze, csak még jobban sérül.

Ezért gondolom azt, hogy nagyon alaposan át kell rágni, próbálkozni kell a kapcsolat megmentésével, míg csak kis remény is van, de ha nem megy, el kell engedni és nem visszatekinteni, ez mindenki érdeke.

Elozo, szerencses a gyereketek, ez tenyleg jo.

Sajnos ez nem mindig mukodik, es az sem mindegy, hogy mi miatt mentek szet. Nalunk az exem csalt, ugy, hogy en az ujszulottel voltam otthon, mig o mas nohoz jart, honapokig, mire kiderult!

A gyerek nem erdekelte, addig sem, azutan sem, kozolte, hogy gyerektartasra ne nagyon szamitsak, pedig atlagon felul keres ( felsovezeto informatikaban, tehat millios nagysagrend ) , es ugy kell konyorognom a penzert, meg ilyesmik.