Mit tegyek, ha még egy éves sincs, de elegem van belőle? Sosem fogom úgy szeretni, ahogyan kéne?
Két lányunk van, a nagyobb 3 és fél éves, a kicsi novemberben lesz 1. A naggyal minden könnyű és egyszerű volt, igazi mintababa volt. Korán kezdte átaludni az éjszakákat, nem volt igazán hasfájós sosem, mindig nyugodt volt, tényleg mehettünk vele bármerre. Elvolt bárhol, mindig mosolygott. A mai napig ilyen... Érdeklődő, életvidám, általában mindenkit levesz a lábukról. Tudtam, hogy nincs két egyforma csecsemő, kisgyerek. De a kisebbik lányunkkal szörnyűek a mindennapok...
Amióta hazahoztuk, folyamatosan sír. Nyilván az elején nem éreztük annyira gondnak, bár már kb. a 2. hónapban megfogadtuk, hogy nem lesz több gyerekünk. Nem volt el senkivel rajtam kívül, kivoltam, hogy nem volt időm semmire és senkire. Nem segített a babakocsizás, a hordozás, az Adamo hinta, de a 3 fajta pihenőszék sem... A fehér zajt is próbáltuk. Gondoltunk hasfájásra is, szerintem a létező összes szert végigpróbáltuk. Voltunk vele több szakembernél, orvosnál is. Semmi nem vált be.
A mai napig ordít azonnal, ha 1 méterrel arrébb merek menni. Vigasztalhatatlanul, vörös és lila fejjel. Pedig nem is egyedül hagynám, hanem pl. az apukájával, vagy az anyukámmal, akiket naponta lát. Éjszaka sem alszik, sokáig 1 órát aludt, másfél-2 órát ébren volt és újra 1 órát aludt. Tudom, rossz, de néha már annyira kivagyok a sírástól, ordítástól, hogy magamra csukom az ajtót, hogy legalább egy kicsit nyugiban legyek pár percre. Persze akkor is az ajtó előtt van és sír... Mindenki azzal vigasztalt, hogy majd ha kicsit nagyobb lesz, akkor változik és jobb, egyszerűbb lesz. De úgy érzem, hogy ez csak rosszabb, ahogy növekszik.
Tudom, hogy rossz ez, és nem kéne hibáztatnom. De mégis úgy érzem, hogy ő tehet arról, hogy keveset tudok a nagyobbik gyerekünkkel foglalkozni, játszani. Vagy hogy a férjemmel lassan egy éve nem aludtunk egy ágyban. Hogy ha jut egy kis szabadidő nekem, akkor már hazafele a kocsiban gyomoridegem van, hogy vajon mi fogad otthon, és legközelebb mikor lesz olyan hangulatban a gyerek, hogy nem ordít egész nap és egy kicsit képes lesz ellenni mással is. A nagy mellett simán bírtam dolgozni is ennyi idős korában, rendszeresen edzettem, úsztam és beülhettem vele egy sütire, vagy ebédre, mert elvolt a babakocsiban, vagy az etetőszékben, esetleg az ölemben. Most örülök, ha pisilni tudok egyedül, a körmöst, szempillást házhoz hívom és remélem, hogy alszik addig a kicsi, amíg végzünk...
Kérlek ne támadjatok, hogy hogy érezhetek így, vagy mégis milyen anya vagyok. Így is elég sz..r ez nekem most. Anyukám mondta, hogy ez így nagyon nem jó, esetleg ha már 1-másfél éves lesz, próbálkozzunk a bölcsivel. De könyörgöm, még a saját apjával sem marad meg 20 percig, nemhogy idegenekkel, félnapig.
válasza:Mit tegyél, semmit, mit tudsz tenni. Fogakat összeszorít, és tűr, más választásod nincs. Esetleg kérdezd meg magadtól, hol siklott ki az életed, milyen döntéseknek köszönheted, hogy most itt tartasz.
Volt egy tökéletes családod, tökéletes életed, álombabád... minek hazardíroztál még eggyel, mennyi esély volt, hogy megint egy tünemény lesz? Mindig van esély, hogy egy undok kis béka jön a kisangyal helyett, ezt bele kell kalkulálni. És igen, ezzel jól kiszúrtatok magatokkal, a házassággal, a nagyobb gyerekkel, de most már ez van, tűrni kell, nincs választék. Részvétem amúgy, bár sokra nem mész vele.
Mindigis több gyereket akartunk, és miután az első babánknál megtapasztaltuk, hogy mennyire jó dolog szülőnek lenni, úgy gondoltuk, hogy akkor jöhet a tesó. Tudtuk, hogy benne van a pakliban, hogy nem lesz ugyanolyan, mint a nővére. Sőt, nincsenek egyforma babák. Viszont erre nem számítottunk...
A legrosszabb, hogy a férjem segítene. De nem tud. Éjjel hiába kelne fel, a kicsi csak jobban sírna, ha nem én veszem fel... Ha ő etetné meg, nem fogadja el tőle, tolja el a kezét és vergődik az etetőszékben.
Amíg csak a nagy volt egyedül, folyamatosan mentünk, utazgattunk, kirándultunk. Akár egy 2-3 napos itthoni wellness-ről, vidéki kirándulásról volt szó, vagy egy több hetes nyaralásról egy másik kontinensen, semmi gond nem volt. Alkalmazkodtunk a picihez nyilván, az ő érdekei voltak a legfontosabbak, de simán aludt a babakocsiban, az autóban, vagy akár a repülőn. Most mióta megvan a kicsi, kétszer jutottunk el "pihenni". Egyszer még nyár elején, 4 nap lett volna, de a 2. nap inkább hazajöttünk. Legutóbb most mentünk volna, szeptemberben. A repülőt meg sem kockáztatnám, így marad az autó. Én hátul rosszul vagyok ott, viszont a kicsi azonnal a plafonon van, ha előre ülök, így marad a gyógyszer és az imádkozás, hogy ne legyen gond. A fél házat elvittük, hogy minden itthoni legyen, nehogy valami új legyen számára és az legyen a baj. De még így is végigsírta a nyaralást. Nem volt jó neki sehol, szerintem ha nem egy autóval mentünk volna, én hazajövök vele a nyaralás felénél...
Nyilván emiatt is nehéz ez, hogy amiket régen imádtam, és bármikor csinálhattam, azok most szinte lehetetlen vállalkozások. Nem feltétlen az, hogy utazzunk, pihenjünk, wellnessezzünk, kiránduljunk. Hanem hogy dolgozzak kicsit (szerettem nagyon a munkámat), vagy süssek, főzzek (ez is egy hobbi volt), esetleg újra mozogjak rendesen.
válasza: válasza: válasza:Szia! Én teljesen átérzem amit mondasz, pedig nekünk azért nem ennyire gáz a helyzet. Nálunk a fiunk hasfájós volt, és az első 4 hónap részemről zombi üzemmódban telt, de aztán jobb lett és azóta vele mindent nagyon jól lehet csinálni, ritkán vannak hisztik stb. Másfél éves volt mikor megszületett a lányunk, aki most már elmúlt 1 éves... hát az első 2 hónapban szerintem jól "átvágott", nagyon kis nyugodt baba volt, nem fájt a hasa, semmi és már azt hittük hogy marad is ilyen és milyen szerencsénk van... Aztán rá kellett jönni hogy nem... azóta se tudunk egy rövid autóutat sírás nélkül megtenni, hiába van már új autósülése, vagy ülök hátul mellette. A babakocsiban egy fokkal jobb már a helyzet, de soha nem tudtam vele olyan nagyokat sétálni mintbanno a tesójával. Alapból mindenen nagyon hamar kiakad és megsértődik, ha nem úgy van ahogy ő szeretné és iszonyat hangerővel és vörös fejjel ordít, nem egyszerű elvonni a figyelmét. Viszont tud egy kis mosolygós kisanyal is lenni, és apukájával szerencsére jól elvan. Ami nehezen és lassan ment neki, hogy a nagyszülőkkel is ellegyen, de ez is kb 10-11 hónapos kora óta javult sokat.
Vannak olyan napok amikor alig várom hogy férjem hazaérjen és átvegye tőlem, annyira kimerít engem is, nem is tudom hogy hogyan bírnám, ha az apjánál is csak 20 percekre lenne hajlandó megmaradni.
Férjem azt szokta csinálni, hogy a karjában, babakocsi nélkül elmegy vele kettesben sétálni és mindent nagy érdeklődéssel mutogat neki és mesél neki lelkesen, ezt a lányom mindig nagyon élvezi, és egyre több időt elvannak nélkülem (ha hosszabb sétára mennek akkor viszik a babakocsit vagy a hordozót is persze).
Biztos hogy idővel nálatok is javul majd a helyzet, de addig sajnos csak sok türelmet tudok nektek kívánni. A bölcsit szerintem se szokná meg, amíg a közvetlen rokonokkal stb sincs el, szóval szerintem ez így felejtős...
Sajnos túl sok okosat nem tudok én se hozzátenni..
válasza:Van egy ismerősöm,elég közeli,náluk a 3. csajszi volt ilyen.üvöltött az apjátol is egy időben. Idegen még annyira se jöhetett szóba, elmentek nyaralni,volt,hogy nem tudtak beülni vacsizni mert annyira üvöltött és kapaszkodott az ajtóba.
Inkább haza jöttek kb 2 nap után görögországbol.
Aztán 20 hónapos korában eut elvágták,fordult egyet és most bölcsis,a beszokás is kb 10 perc volt neki, nekem is messziről integet és már maradt nálunk a tesóival.. régen rá se nézhettem :)
Nem tudják mitől van,voltak vele mindenhol,egyszerűen magátol változott...
válasza:Egyrészt biztos, hogy szereted, csak egyszerűen túl fáradt és túl frusztrált vagy, hogy érezd. Másrészt viszont ő ezeket nagyonis érzi rajtad, amitől a helyzet még rosszabb lesz.
Nagyon nagy szükséged lenne egy pár napos pihenésre. Még az is lehet, hogy pont ezzel segítenél, lehet a lányod is rájönne, hogy milyen jó apával is, meg a nagyival is.
Én ismerek egy családot, ahol az első szülött kislány volt ilyen. De annyira, hogy anyuka kezében is örökké vigasztalhatatlanul sírt. Képzeld el milyen lehetett?! Ők is hordták vitték mindenféle szakemberhez, de semmi gondot nem találtak. Aztán egyszercsak elvágták.
Azóta elmúlt már 10 éves, és a világon semmi baja. Jó tanuló, okos, érdeklődő kislány, sok barátja is van. Semmiben nem maradt le a fejlődésben. Viszont babaként olyan volt, mintha ő maga utálta volna a saját létezését.
Szóval el fog ez múlni, még ha most úgyis érzed, hogy nem!
(A 66%-os, meg annyira rohadtul idegesítő már, hogy mindenhol osztja az észt! Ne, hogy magadra vedd az ostoba gondolatait!)
válasza:Szeparációs szorongás, jönnek a fogai, és van egy ideges és fàradt anyukája. Most először picit nehezebb lesz, és aztán könnyebb.
Nekem három gyerekem van, nagy korkülönbséggel. Nem véletlenül. 😁 A legnagyobb volt babaként a legnehezebb eset. Hasfájós, két emberes, stb, később kiderült, hogy ADHD-s, (Nem mi "rontottuk el", ami hatalmas megkönnyebbülés volt szülőkènt.) Ovis korban jött a csúcs, aztán fokozatosan egyre jobb lett, és most egy imádni való, nagyon szeretni tudó kamasz. Persze nem hibátlan. De azért örülök, hogy végre van látszata a befektetett energiának. 😁
A középső lány, szintén kétemberes baba volt. Vele is voltak nehéz napok, de a tesóhoz képest meg lehetett oldani. Vele most, kiskamaszként jönnek a gondok igazán. Eddig olyan bűbájos kislány volt. De most egy kis hisztérika. Tudom, hogy a hormonok okozzák, ezt mondogatom, mikor legszívesebben lecsapnàm. 🤣
A legkisebb anyás. Az első évben igazi jutalom baba volt a tesók után. Aztán elindult. 🤣 Azóta egy pillanat pihenésem nincs, direkt azt csinálja, amit tilos, dobàlózik, tör-zúz, és állandóan a se.ggemben van de legalàbb is cicin lógva tervezi élete hátralévő részét. Tudom, szepa... és fogzik...és dackorszak, kicsit korábban...és ha nem adom örökbe, még pár hónap, és biztosan nem lesz ilyen. Csak ugye még nem tudni, hogy jobb vagy nehezebb.
Ezt azért írtam, mert nekem azért már 15 év ràlàtásom van, hogy mennyit tudnak vàltozni. Nem áltatlak: akkor is nehéz, amikor épp könnyebb.
Kitartás, türelem, és újra szabadabb leszel. Ő megy bölcsibe, szocializálódik, elkezdenek együtt jàtszani, megtanul egyedül is játszani, stb. Lehet, hogy pàr hónap, és a kicsi lesz egy angyal, a nagy meg kiakaszt tíz percenként.
Attól, hogy kiakadsz, elfáradsz, és haragszol, még szereted, és nem vagy rossz anya vagy rossz ember. Hidd el, hogy szinte mindenkinél jön olyan időszak, mikor azt is megbánja, hogy nem köttette el magàt 20 évesen. Csak egyrészt nem vallja be magának se, másrészt lehet, hogy az álom babóca lesz az ovi zsiványa, vagy kamaszként rossz tàrsaságba kerül. Ilyet is ismerek.... 10 éve a játszón ott verte a nyálát, hogy bezzeg az ő lánya, majd ő kinevelné a gyerekemből, hogy hiperaktív... A 15 éves lànyát hetente viszik haza rendőrök, lop, iszik, drogozik, volt abortusza, feljelentették testi sértésért, eddig csak azért nem ült, mert nem volt 14. Innentől idő kérdése. Nesze neked angyalka...
Egyet viszont rendezz le magadban: Nem tehet a kicsi semmiről. Te akartad őt, te vállaltad, és nem ő akart kistesó lenni. Nem miatta nincs időd, hanem magad miatt. Ő most ilyen, ezt dobta a gép. Abban is biztos lehetsz, hogy nem azért csinálja, hogy veled direkt kicsesszen.
Egyre nagyobb, ügyesebb. Vond be minél több dologba, együtt a tesóval. Lehet, hogy az a hiszti tárgya, hogy ő tudja mit akar, de nem tudja veletek megértetni. Ezen pl. pikkpakk segít, ha elkezd beszélni. Utàna meg be nem áll a szája.
Öt így kell elfogadni. Lehet, hogy 10 év múlva pont azért lesz sikeres, mert akaratos, felfedező, sokat beszél.
Az biztos, hogy mire ovis lesz, te màr nyugodtan mehetsz a dolgodra, mert ő éppen apàba szerelmes, rád féltékeny, és puszit se ad. 😂😊 Például. Hidd el, fogsz te még erre úgy visszagondolni, hogy azért nem volt olyan rossz.
válasza:9-es szuperul leirta!
Anyamnak en voltam az alombaba, a szofogado kislany, nyugodt, mara mar szerinte en vagyok az elcseszett. Kamasz lazadasok, eljottem otthonrol, drog stb.. persze erosen csaladi problemank is voltak/vannak igy mar nem is beszelunk egymassal, szamomra azok a vielkedesek kitoresek voltak a terrorbol, amikor elkezdtem (merni) szembeszallni veluk. Persze o nyilvan azt latja csak hogy a cukimuki szofogado kislanybol mi lett..
Ocsem, az kis hisztis volt, akaratos, ahogy nott ugy nyugodott. Nala kimaradt a kamasz lazadasos tortenet most o a kis kedvenc es a joravalo fiu. De o a megalkuvo vagy a kenyelmes akinek jo ha dirigalnak huszonevesen es lelki terrorba tartjak. Enidentitas kereses az teljesen kimaradt neki a kamasz korban ami lehet a szulonek jo mert konnyu, de egyaltalan nem hasznos maganak az embernek, a gyereknek...
Tehat a gyerekek valtoznak pont ahogy a 9-es irta. De persze a valtozas nagyban fugg a szulo hozzaallasatol is. Nem csinaltam volna en se azokat ha mas a csaladi hatter pl...
válasza:Azért az anyaság az első években nem arról szól, hogy körmös, meg pillás, meg wellness, nyugis nyaralás és edzés meg pihenés....
Én is adok magamra, de azért a fenti dolgok messze nem voltak számomra annyira fontosak, mint ahogy a jelek szerint neked. Azért vagy feszült, mert nem tudsz magaddal ugyanannyit foglalkozni, mint régen és ezért a kislányod a hibás... Nem egyformák a gyerekek, ő sírósabb, akaratosabb, de azért nem kéne így kikészülni tőle, ez nagyon szomorú. Jó, hogy már nem akarod örökbeadni, csak hogy tudjál szépítkezni....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!