Ez "baby blues" lenne?

Szinte mindent magamra veszek, mindenkire meg tudok sértődni, akkor is ha látszólag semmi okom nincs rá.

És az is nagyon rosszul esett, hogy amíg nálam nyüszörgött a baba, mert vele a kezemben próbáltam meg csinálni valami, de mikor valaki át vette csendben maradt. És most azóta ezen kattogok, hogy biztos rosszul csináltam valamit, hogy nála csendben volt. Hogy biztos rossz anya vagyok, hogy én aki az anyja nem tudtam, megnyugtatni. (mondjuk nem is próbáltam,mert épp el voltam foglalva valamivel. Fénymásolni kellet neki valamit.) A fejemben teljesen másképp él a történet, mint ami a valóság, csak azt nem tudom miért. Ma volt az első alkalom, hogy másra, hagytam a páromon kívül. De csak ameddig kimentem rakni a tűzre. De azt hittem, jobban fog hiányolni és nem lesz ilyen jól el valakinél, akit életében másodszor lát. Tudok rá ésszerű magyarázatot adni. Én csak azt nem értem miért zavarnak ezek a dolgok ennyire?! Ha mos így ragaszkodok hozzá mi lesz velem később?!

Bár nem biztos hogy a babához van köze, az is nagyon tud zavarni mikor testvérem nem válaszol az üzenetemre, pedig tudom, hogy van egy egyéves fia aki nagyon lefoglalja. Lehet az a gond, hogy senkivel nem tudok beszélgetni, ha már ezt a kérdést is ide írtam.... Az tény hogy nem igen áll senki közel hozzám. Pedig jó lenne ha őszintén tudnék beszélni rokonnal, vagy baráttal. Vagyis inkább olyan nincs akit érdekelnék... Tehát akkor ez a baby blues igaz?!?!? Mit tegyek?