Más is érzi azt, hogy nem szeretne visszamenni dolgozni?

Lassan bölcsődéskorú lesz a második gyermekem és már előre rettegek, hogy újra munkába kell állnom. Az első gyermekem után, amikor visszamentem dolgozni (iroda, tele gyerektelen fiatalokkal), állandó aggódás, rohanás volt az életem. Reggel kapkodva, sietve a bölcsibe, délután is rohanás érte, így is mindig ő volt reggel az első, délután az utolsó a csoportban. A melóhelyen is mindig magyarázkodtam, mert nem tudtam munkaidőn túl ottmaradni diskurálni, kávézgatni és hétvégén sem értem rá bárokban megbeszéléseken részt venni, ami mindig éjszakába nyúló italozásba ment át.

De mégis helyt álltam, jól dolgoztam, várnak vissza. Csak tudom, kezdődik újra ez a rohanós mókuskerék az örök magyarázkodásokkal, amikor a kicsi beteg, amikor szünetek vannak, vagy el kell hozni ebéd után.

Sajnos nem tudok szakmát váltani, sem itthonról dolgozni. Ha belegondolok, hogy hamarosan vége ennek a boldog, független életnek, görcsbeszorul a gyomrom. Hiányozni fognak a gyerekek, hiszen csak kora reggel és késő délután leszek velük. Olyan jó lenne, ha legalább tíz éves korukig tudnám itthonról a gondjukat viselni, ha mindig a közelükben lehetnék.