Minden évbe uyanaz. Mama bevállalja az unokákat, utána meg csak panasz van. Nálatok hogy van ez?

Nálunk a mieink (bár testvérek) sokkal jobban elvannak együtt, mint külön. De anyósom, most kitalálta, hogy ő már idénre öreg lett, így egyszerre a kétszer két adag unokából csak egy főt vállal... ami nekem nem segítség, hanem az ellenkezője, de ha nem adom, akkor

1. sértődés lesz, mert ez nem felajánlás, hanem "parancs",

2. azért szeretném, hogy legyenek vele nagyis élmények, "csapatépítés",

3. minden évben "fenntartással" mennek, mert hiába van jó dolguk, azaz főz nekik finomakat és pl. rendesen fürdet és olvas esti mesét, nem lehet igazán vadulni és kevés a program, sokat unatkoznak, haverok sehol, a napi egy kihalt játszótér nem elég, este pedig még ha ketten voltak is elfogta őket a honvágy és ment a hüppögés a telefonban (bezzeg táborba simán mennek és eszükbe sem jutok).

Szóval fogalmam sincs, még van két hetem kigondolni.

Az én anyukám is olyan, hogy bármit elvállalna, amire megkérném, egyrészt szeretetből, másrészt mert fájdalmas belátnia, hogy bármennyire szeretné, már nem bírja. Nekem kellett résen lennem, és észrevennem, hogy nem bírja, és nem kérni többé többet, mint néhány havonta max. két órát.

Nehéz lépések ezek az unokáikat egyébként imádó nagyiknak: szembesülni azzal, hogy elfáradnak, és még be is vallani.....

Unatkoznak nagyinál biztos nem lehet semmit csinálni ,nagymama meg inkább valja be nem bír 3 gyerekel ,illetve nincs kedve ,energiája szórakoztatni az unokákat.

Gyerek úgy müködik hogy ha nem foglalkoznak vele elöbb utóbb unatkozni kezdenek.