Mi a helyes szülői magatartás, ha azt hallja vissza, hogy az iskolában azt beszélik, hogy a gyermeke biztos azért sírja el magát egy-egy sikertelen feladat elvégzése után, mert itthon biztos kiabálunk vele?

Ki mondta ezt? Mikor mondta? Hogyan mondta?

Neked mondta? A szomszéd mondta neked vissza?

Normális esetben tudniuk kéne a tanítóknak, hogy amit a gyerek mond, az nem mindig úgy van..... az enyém is mondta, hogy ha ez vagy az lesz, az anyja megöli.... na ez pont nem az én szóhasználatom, ki sem ejtettem a számon, még csak nem is verem, a büntetés nálunk a kedvezmények megvonása (tévé, számítógép, édesség).

Szerencsére nem volt belőle ügy, mert ismer a tanár, de akkor is ciki volt.

Ha gondolod, beszélj a tanárral, főleg amiatt, hogy ne kibeszéljen a hátad mögött, hanem ha úgy érzi, gond van a gyerekkel (sír ha kudarcélménye van), akkor jelezze neked, és megbeszélitek.

Szia! Ha jól értem, egy szülőtárstól hallottad ezt vissza. Szerinte a tanító híreszteli ezt a lányodról?

A helyedben én mindenképpen beszélnék a tanítóval, de nem úgy, hogy „hallom, miket híresztel a gyerekről”, mert könnyen lehet, hogy a szülőtárs is egy másik szülőtől hallotta, akinek mondjuk a gyereke mesélte, hogy a lányod sír, és ez csak egy rosszindulatú pletyka.

Ehelyett felvetném, hogy a kislány sír, és megkérdezném, mit gondol, tudna-e segíteni abban, hogy könnyebben vegye ezeket a helyzeteket, mert ő biztos látott már ilyet, blablablabla. A reakcióból, ahogy a tanító egy ilyen pozitív, segítségkérő közeledésre reagál a tanító, sok mindent le tudsz majd szűrni.

Nyugodj meg, az a nem normális, aki ilyet gondol, mint amit írtál, egy gyerekről és a szüleiről ennyi információ alapján! Sajnos (főleg a kislányok) hajlamosak „teljesítménykényszeresek” lenni, ismerek olyat, aki annyira stresszelt elsőben, hogy elkezdett éjjel bepisilni – pedig a szülei sosem ostorozták, szidták, hogy milyen egy-egy eredménye, és a tanítónői is jó fejek.