Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Ilyen helyzetben engednétek...

Ilyen helyzetben engednétek gyereketeket 6 évesen iskolába?

Figyelt kérdés
Ovi szerint maradjon egy évet, de igazából konkrét indok nincs, mindenki ballag mellőle. Átkerülne egy másik csoportba. Szakvéleményért is mentünk, de azt az ovi gyógypedagógusa csinálta. Ott is maradjon még oviba, választ kaptunk. Szépen végigdolgozta a több, mint 2 órát. A gyógyped szerint semmiben nincs lemaradva, korának megfelelően végezte a feladatokat, nem kell fejlesztés semmiből. De maradjon. Az iskolában ismerik, várják. Szerintük abszolút helyén van a gyerek, nyílt napokon is élvezettel és helyen feladatozott jobban odafigyelve, mint sok elsős.Végigbírta a 3 délelőttöt minden különösebb dolog nélkül. Teljesen mást mond az óvoda és iskola. Személy szerint ha ez a csoport maradna akkor nem is gondolkoznék, ő is maradna. De nagy látszámú csoportba teszik át jövőre. 3 éve nem aludt oviba, jövőre már nem tudom megtenni, hogy hazahozzam ebéd után, így épp suli előtt lesz rákényszerítve a déli pihenőre. Ettől is félek. A suliban kis létszámú osztály indul. Ti mit tennétek ilyen helyzetben?
2015. márc. 7. 10:19
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Szakvéleményért a nevtanba kell menni, nem az óvodába.

Egyébként olyan nincs, hogy maradjon, de nem indokolják.

Követeld a választ és vidd külső szakértőhöz!

2015. márc. 7. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

Elvinném a nevelési tanácsadóba v. inkább az iskolai képességeket vizsgáló bizottság elé, kiváncsi lennék, ők mit mondanak.

Nem kérdezted meg az ovi gyógypedagógusát, hogy mi az oka, hogy azt akarják, hogy maradjon? Én biztos megnézetném másik gyógypedagógussal is. A mi ovinkban azokat a gyerekeket, akik nem biztos, hogy érettek az iskolára, mindenképp elküldik a nev.tanácsadóba, ahol pszichológus és gyógypedagógus is megnézi és ha úgy látják, hogy indokolt, akkor továbbküldik az iskolai, tanulási képességeket felmérő bizottsághoz.

2015. márc. 7. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
A nevtanban voltunk, két gyógyped. volt a bizottság. Az egyik az ovi gyógypedagógusa, aki már az óvodában azt mondta nekem, hogy helyén van a gyerek esze, de az óvónők javaslatára maradjon. A nevtanban a bizottság másik tagja is erre hivatkozott, vagyis az ovi gyógypedjének szavaira. Annyi volt a gond, hogy görcsös a ceruzafogása, de tudni kell bal kezes, imád rajzolni, de tényleg nem fogja túl lazán.
2015. márc. 7. 10:24
 4/9 anonim ***** válasza:
57%
Hivatalos szakvéleményt egyetlen gyógypedagógus nem is adhat ki, 2 embernek kell a gyereket vizsgálnia.
2015. márc. 7. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Pszichológus is nézte aznap, az iq-t mérte. Azt mondta 100 az iq-ja, ez renben van, ügyesen csinálta végig a 40 percet. Méretileg nem túl nagy a gyerek, de ez genetika nálunk. Ő azt javasolta 7 hónap van a suliig szerinte simán mehet. De nem rajta múlik a bizottság döntése.
2015. márc. 7. 10:26
 6/9 anonim ***** válasza:

Ja, így világos.

Hát, kérd a megyei bizottságot (tanulási képességeket vizsgáló). Mindenképpen nézze meg olyan gyógypedagógus is, aki nem az oviban dolgozik.

2015. márc. 7. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Kicsit érthetetlenül írtam a kérdést bocsánat, csak eléggé ideges vagyok a dolog miatt, mert azt érzem ez egy kicsit sem fair.

Két gyógyped volt a bizottság tagja. Az egyik aki az oviban is dolgozik, és gyakorlatilag egymás szavait használták. Én úgy gondoltam, ha valakit a bizottság visszatart az azért van, mert kell valami fejlesztés. De az a válasz volt, hogy pontosan korának megfelelően oldotta meg a feladatokat. Ez billentett engem ki az "egyensúlyomból". Nem akarok senkit felülírni, hisz ők a szakemberek, de valahol nem teljesen tiszta nekem ez a dolog.

Nem tudom melyik is a kisebbik rossz:most áttenni egy megszokott nagy létszámú csoportba, délben alvásra kényszeríteni 1 évig, vagy menni kislétszámú osztályba, ahol biztos az írás nem lesz könnyű (de lehet sosem lesz szépíró), de nem tudom róla elképzelni, hogy egyéb komoly gond lenne. Mert ha ez utóbbi a kisebbik rossz, akkor mennem kell tovább, független szakértőhöz, ahol nem ismerik az ovi álláspontját. Ahol nincs befolyás.

2015. márc. 7. 10:33
 8/9 anonim ***** válasza:
Véleményen szerint, nem kell elkapkodni az iskolát. Én is 7 évesen kezdtem, de hidd el, nem ártott volna még egy év. .. túl sok az elváras. Lehet, hogy azért tanácsolják, hogy biztosra érett lehessen az iskolára.
2015. márc. 7. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Szerintem kérdezd meg, hogy mit szeretne!! Jól érezné -e magát egy új csoportban az óvodában? Szeretne -e már iskolába menni? Az iskolába, ahová iratnád mennek az óvodáscsoportjából más gyerekek is, akikkel már öszebarátkozott? Ez azért lényeges... Ha ezekre megvan a válasz, akkor neked is meg lesz a válaszod, ne az alapján dönts, hogy mit mondanak a képességeiről, nálad jobban nem ismerheti valaki, aki 40 percet foglalkozott vele...

Ha ő is szeretné, nyugodtan beirathatod az iskolába, függetenül az életkorától.

2015. márc. 23. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!