Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Iskolaváltás első osztály...

Iskolaváltás első osztály előtt. Seígtsnétek tiszta fejjel gondolkodni? Mit csináljak?

Figyelt kérdés

A helyzet a következő:

Adott 2 iskola. Az egyik lett volna az általam favorizált, de a másik sem rossz suli, így a gyerekem kérésére abba irattam be őt, mivel oda mennek a gyerek legjobb barátai is az ovis csoportból.

Szóval adott a 2. iskola és ott 2 osztály.

A gyerekem összes pajtása másik osztályba került, mint ő.

Már 2x beszéltem az igazgatóval, először azt mondta, nincs akadálya, beszéljem meg a tanítónőkkel, másodszor, amikor bementem érdeklődni, közölte, hogy nem teszik át a gyerekemet (magatartási okokra hivatkozott, lényegtelen).


Én tehetetlennek érzem magam, és mindjárt felrobbanok... A gyerek ideges, csalódott, amióta ez kiderült, 1 hétig otthon volt hasfájás miatt, aminek semmi szervi oka nem volt, és azóta is tart, illetve már minden reggel sírva búcsúzik tőlem az oviban.


Most nem tudom, mivel tennék jót neki.

Törődjek bele, hogy ez van, legalább a szünetekben találkozhatnak?

Csapjak az asztalra, ha másnak lehetett (volt, aki osztályt váltott), akkor nekünk miért nem? -félek, hogy akkora hendikepet pakolnék ezzel a gyerek hátára, mint egy ház.

Nézzek utána a másik iskolának, hátha még felveszik?


A nyílt napon azt kérték, úgy készítsük fel a gyerekeket az iskolára, hogy várják azt, és örömmel menjen. Ez most nagyon nem megy, és egyszerűen képtelen vagyok bárkivel ezt megbeszélni, mert tele vagyok indulattal, és félek, csak ártanék még vele.



2017. máj. 24. 10:48
1 2 3 4
 1/38 anonim ***** válasza:
71%

Nem lényegtelen, milyen okra hivatkozott.

Nagy létszámú osztályban nagyon is komoly gondot tud jelenti, ha fegyelmezési probléma miatt nem tudnak haladni a tananyaggal.


Beszélj a fiaddal, hogy nincs semmi probléma. Órán amúgy is tilos beszélgetni, így neki is jobb, ha a barátai nem terelik el a figyelmét. Szünetben tudnak találkozni, és ha van ilyen, hogy foci, szakkörök, vagy hasonló, oda mehetnek együtt.

2017. máj. 24. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/38 anonim ***** válasza:
76%

Uhh ez de sz.r.

Amúgy mi az a kifogás, hogy magatartási okok miatt? Nem is ismerik még a gyereket. Szerintem próbáld még, ne hagyd annyiban. Ezért biztos le leszek pontozva, de én azért szóba hoznám, hogy nagyon szívesen támogatom az iskolát, biztos jól jönne nekik is ez-az...Hátha.

2017. máj. 24. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/38 anonim ***** válasza:
62%

Mindenképpen jobb neki, ha magatartási problémák vannak, ha nem lesz benne ugyan abban a baráti közegbe.


Amit te tehetsz, hogy fogod és beszélsz anyukákkal, akiknek abba a csoportba lesz gyerekük és elkezdetek aktívan találkozni velük, így a gyereked a nyár végére már jó barátai lesznek.


Lányom is most kezdi az elsöt, itt a faluban 3 osztály lesz. Csak az elsö nap derül ki melyik gyerek melyik osztályba lesz. Annyit tudunk, hogy arra figyelnek, hogy egy helyen lakó gyerekek egy osztályba kerüljenek, hogy együtt tudjanak haza járni az iskolából. Habár a beiratkozási papírra ráirattuk a legjobb barátnöjét, de nem tuti, hogy egy osztályba fognak járni.


Mikor kiderült, hogy egy utcávval arrébb egy új család költözött egy ugyan ennyi idös lánnyal, rögtön lecsaptam rájuk, hogy a lányok össze barátkozzanak. Ès már elég jól müködik, iskolakezdésre már együtt lesznek.

2017. máj. 24. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/38 A kérdező kommentje:

Kis létszámú osztályok.

Az egyik kisfiúval HA kettesben vannak, égedelem rosszak. HA nincs ott más pajtás. És annyira sosem, hogy ezt mondjuk az óvónők szóvá tegyék, vagy ne tudják kezelni... csak hát nyílt napon nem igazán sikerült a figyelmüket lekötni (6éveseknek a 4. osztályba szerveztek megtekinthető tanórát... hát mennyire érdekel egy ekkora gyereket a szavak szófaja?), így bemutatták, hogy mit is tudnak együtt. De találkoztak már máskor is a tanítónénikkel, sosem volt rájuk panasz. Szóval egyszeri alkalom volt ez.

2017. máj. 24. 11:01
 5/38 A kérdező kommentje:

"Amit te tehetsz, hogy fogod és beszélsz anyukákkal, akiknek abba a csoportba lesz gyerekük és elkezdetek aktívan találkozni velük, így a gyereked a nyár végére már jó barátai lesznek. "


A gyerekek többségével nap mint nap találkozik az ovi udvarán, és tart tőlük, nem szereti őket.

2017. máj. 24. 11:02
 6/38 anonim ***** válasza:
74%

Pedig ha egy osztályban lesznek, minden órán ilyen rosszak lesznek együtt. Minden tananyagnak vannak unalmas részei, és az nem mentség a viselkedésére, hogy unja.

Az se jó, ha fél a többiektől. Meg kell tanulnia beilleszkedni.

2017. máj. 24. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/38 anonim ***** válasza:
44%
Pistike majd csak túléli, ha órán nem lesz társa a rosszalkodásban... A helyedben még örülnék is. Hátha megtanulja moderálni magát, ha már a szülei nem voltak képesek megtanítani neki. Így amúgy teljesen jogos a magatartásbeli okokra való hivatkozás.
2017. máj. 24. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/38 A kérdező kommentje:
miért lennének rosszak? nem kell őket egy padba tenni, és le kell foglalni őket. az oviban sem rosszak addig, amíg van foglalkozás, vagy van játék, mozgás, amivel le tudják kötni magukat.
2017. máj. 24. 11:24
 9/38 anonim ***** válasza:
79%

Ott kazdem, hogy semmiképp nem választanék iskolát az alapján, hogy a többi szülő az oviból mit választ. Az iskolában hosszú távon úgyse az ovis barátokkal fog haverkodni, lesznek új barátai. Abba az iskolába íratom, ami szerintem jobb neki. Ez egy hosszabb távon ható, fontos döntés, nem arra alapozom, hogy más mit csinál, hanem hogy nekünk mi jobb. Ez pedig sokkal inkább függ a tanító nénitől, az iksola szellemiségétől és ezer más tényezőtől, mint az ovistársak választásától.


Viszont ha már így alakult és ennyire ez volt a szempont, nyomulni kell, ha el akarod érni, hogy átrakják. Nyilván most már, hogy kategorikus nemleges választ kaptál, ez nem lesz egyszerű. Bár az nem tiszta, milyen magatartási okokra hivatkozhatnak, mikor még oda se jár a gyerek.


Összességében szerintem kár ennyire rárugózni erre és görcsösen ragaszkodni az ovis társakhoz. Én a mi esetünkben hagynám, hogy ússzunk az árral, ha már így alakult, de az én lányom mondjuk nem is kap egyhetes hasfájást attól, ha nem a csoporttársaival kerül egy osztályba, szóval minden gyerek más. Attól viszont nem tartanék, hogy hátránya lesz belőle, ha kiharcolod, ami szerinted jó neki - nagyon sok "harcos" anyukával találkoznak az iskolák, nálunk legalábbis tuti nem a gyerekeken verik ezt le.


Az meg, hogy a gyerek örömmel megy-e ősszel iskolába, többnyire azon múlik, hogy benned milyen érzések vannak. A gyerek tükör. Ha te görcsölsz, ő is görcsöl. Ha azt sugárzod, hogy vagányak vagyunk, barátkozunk, izgalmas új év kezdődik, akkor ő is így fogja érezni.


Még egy gondolat: miért nem szervezel egy közös játszótéri délutánt a leendő osztálytársakkal? Biztos szerezne a kisfaid pillanatok alatt kispajtásokat és máris em idegenek az osztálytársak!

2017. máj. 24. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/38 anonim ***** válasza:
80%
Még egy utolsó utáni gondolat: nálunk a környékbeli iskolákban az igazgatók csak a források beszerzésével és reprezentatív feladatokkal foglalkoznak - mindenhol az alsós igazgató-helyettes az, aki képben van oktatási ügyekben, ismeri a rendszer minden részletét, az iskola működését, ő végzi effektíve a munkát. Szóval ilyesmit nála érdemes intézni.
2017. máj. 24. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!