Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Te hittanra, vagy erkölcstanra...

Te hittanra, vagy erkölcstanra jártatnád a gyerekedet? Miért?

Figyelt kérdés

2018. nov. 10. 09:14
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
89%

Ha vallásos lennék nyilván hittanra járatnám, de mivel nem járunk templomba ezért nem.

Aki azt írja hogy azért járatná hittanra a gyerekét mert az az alapműveltséghez tartozik, az részben igaz, de a gyakorlatban kivitelezhetetlen, ugyanis itt akik hittanra járnak azoknak kötelező templomba járni (nekem ehhez nincs kedvem mivel mint írtam nem vagyunk hívők), és ez kell ahhoz hogy bérmálkozhassanak, és akik hittant választottak azok nyilván azért választják mert szeretnének, szóval itt az nem menne hogy á én csak úgy járogatok mert érdekes, de nem vagyok hívő...

Egyébként még csak elsős a lányom, és igaz hogy benne van a heti egy óra erkölcstan az órarendjükben, de nem igazán tartják meg. Azt mondta a lányom h eddig kétszer volt erkölcstan órájuk, az egyiken a kirándulásról beszélgettek, a másikon pedig a családot kellett lerajzolni a füzetbe. Szóval ezzel kapcsolatban is minden csak az osztályfőnökön múlik, hogy miket tanít rajta, hogy kezeli.

2018. nov. 10. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
90%

Általános iskolás, másodikos gyerekem van. Erkölcstanra jár, mert nem vallásos a család, és még ha tanulna is olyat, ami hasznára vállhatna, egy nem hívő gyerekre és családjára nem erőszakolják már rá pl a misére járást. Mert hogy az nálunk kötelező a hittanosoknál.

Az erkölcstant tavaly az osztályfőnöke tartotta, idén pedig egy magyar tanítónéni.

Olyan elvetemült dolgokról beszélgetnek órán, mint pl a higiénia, mindennapos tisztálkodás, ünnepek, születésnap, ajándékozás, köszönés, együttélés másokkal, sérült emberekkel viselkedés, stb.

A gyerekek szeretik, ezek amolyan lazítós-beszélgetős órák, ahol mindenki el tudja mondani búját, bánatát, örömét.

2018. nov. 10. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:
31%

90%, hogy hittanra.

A vallás az ő magánügye lesz, de azokkal értek egyet, akik szerint ateistaként is az alapműveltséghez tartozik valami alapvető ismeret a vallásról.

(1. Különben honnan is tudhatná valaki, hogy mi az, amit NEM akar?

2. Épp a napokban beszéltem valakivel, akinek halvány gőze nem volt arról, hogy húsvét és pünkösd között mi a különbség:S, és ezt semmiképp sem tartom követendőnek

3. Egy olyan ünnep, ami csak az ajándékokról meg a zabálásról szól, szerintem is elkeserítő... Nem kell hinni benne, de mégis jó tudni, hogy mit miért és mikor ünneplünk, illetve a magunk képére lehet formálni az ünnepeket, de valami alapról mégiscsak jó kiindulni.)

Kivétel csak akkor, ha az oktató túl erőszakos és elítéli azokat, akik nem gyakorolják az egyház keretein belül a vallást :( - akkor tényleg többet árt, mint használ


Én amúgy hiszek Istenben, de messze elkerülöm az egyházat... Gyerekként járattak hittanra (felekezettől eltérőre is, amikor csak az volt), nem ártott meg az sem:), szélesítette a látóköröm - persze, ehhez olyan tanár kellett.

2018. nov. 10. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:
78%

1-es vagyok: miért gondolják az emberek, hogy az atzeisták gyerekei nem ismerik a vallást???

SŐt! Ateistaként mesélek a gyerekemnek a muzulmán vallásról, a zsidókról, a reformátusokról...stb, szóval sokkal nagyobb tudásra tesz szert, mint hittanon, ahol a katolikus agymosás megy...

Férjem gyerekként járt hittanra: ott az volt a pap szokása, hogy amelyik gyerek nem figyelt, azt erőszakkal vette rá, feltépte a fülét, megpofozta.... stb.

Ezek közé nem fogom engedni a gyerekem, de attól még tudni fogja, mi az, hogy vallás.

2018. nov. 10. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:
82%

Szerintem normális esetben az erkölcstan része kell hogy legyen az ünnepek megismertetése is a gyerekekkel. De talán méginkább a szülő felelőssége, hogy ezeket megértesse a gyerekkel, hogy mi mikor miért van.


Egy nem vallásos gyereknek (embernek) amúgy a pünkösd minek is lenne több, mint egy szabad hétfő? Számtalan olyan simerősöm van, akiknek a karácsony is csak munkaszüneti napot jelent, semmi mást, mert olyan a vallásuk, hogy ők NEM TARTJÁK ezt az ünnepet.

2018. nov. 10. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
75%
Tanár függő, én vallásos vagyok, jártam hittanra és nagyon szerettem, szuper tanárom volt. Tesomnak viszont egy beadványodott apáca tartotta, osszehasonlithatalan volt a kettő. Szóval a pedagógus személye alapján választanám, a fontos értékeket az tudjuk adni mi is
2018. nov. 10. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 anonim ***** válasza:
76%
Mivel vallásosak vagyunk, hittanra jár.
2018. nov. 10. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:
93%

Nálunk a gyerek választ, oviban-alsóban hittanra járt, felsőben erkölcstan.


Engem a népismeret jobban kiakaszt.

Az egy felesleges töltelék tantárgy aminek semmi értelme.

Helyette lehetne gyakorlati óra, aminek keretében a mindennapi élet apró cseprő dolgait tanítanák meg.

2018. nov. 10. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 anonim ***** válasza:
89%

Ötödikes a fiam, erkölcstanra jár első óta, mivel nem vagyunk vallásosak. Igazából nekem eddig még sok bajom nem volt azzal, amit erkölcstanon (idén már etika néven fut) tanultak, ilyenekről volt szó, mint pl. udvariasság: kinek hogyan kell köszönni, milyen helyzetben hogyan illik viselkedni; család: kinél milyen szokások vannak otthon, mik a családi hagyományok; stb. Nem annyira merev dolog ez, persze tanártól is függ, de ahogy látom, leginkább beszélgetnek arról, hogy személy szerint náluk mik a szokások. Rajzolni szoktak sokat, vagy most már fölsőben fogalmazásokat kell írniuk, legutóbb arról, hogy mi a legboldogabb emlékük, meg hogy hogyan látják magukat tíz év múlva.

Az én fiam mondjuk utál rajzolni, írni se igazán szeret, úgyhogy most kitalálta, hogy következő félévtől hittanra akar járni, mert az osztálytársa azt mondta, hogy ott csak mesél nekik a tanár, és nekik semmit nem kell csinálni. Mondtam neki, hogy 1. azért ne higgyen el mindent, csak mert az xy azt mondta, 2. ha csak ezért akar átmenni, akkor a válasz nem, de ha tényleg kíváncsi rá, hogy mit tanulnak hittanon, nekem nincs ellene kifogásom. Úgyis most lesz fogadóóra, nem áll semmiből, szívesen megkérdezem a hittantanárt, hogy a következő félévre átmehet-e, úgy is, hogy nem vagyunk vallásosak, és ha esetleg mégsem tetszik neki, következő évben lehet-e újra váltani. Szóval ha ez nem egy végleges döntés kell, hogy legyen, akkor felőlem átmehet, végül is tényleg része az alapműveltségnek. Istenben ő is hisz, más kérdés, hogy konkrétan a keresztény vallásról nem tud túl sokat, de ha tényleg kíváncsi rá, hát hallgasson bele. Sőt, ha lenne többféle vallásnak is hittanórája a suliban, akár azt is szorgalmaznám, hogy többet is kipróbáljon. De erre sajnos nincs lehetőség nálunk.

2018. nov. 10. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:
60%
Mivel szerintem a vallás az egyik legrosszabb dolog a világon, így hittanra semmiképpen!
2018. nov. 10. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!