Miért vannak kevésbé érett és érett kamaszok ugyan abban a korban? Ezt mi dönti el?

Én pl egy káosz vagyok. Van egy sokkal idősebb nővérem, akivel nem jöttem ki jól sose, bár mostanában sokat beszélgetünk. Olyan témákat tárgyalok meg vele, amiket az osztálytársaimmal max magyar vagy erkölcstan órán beszélünk meg. Mivel sokáig bántott, eléggé megváltozott a személyiségem. Néha, ha kitör belőlem az önálló, felnőtt véleményem, megpróbál elnyomni, megváltoztatni, vagy megsértődik, és anya leszid.

Van egy öcsém, ha ő nem lenne, lehet egy egész más helyen lennék most. Tőle kiskoromban megkaptam azt a figyelmet, amit nővéremtől, és sokszor a szüleimtől nem. Nagyon szerettem mindig (és a mai napig is) vele játszani, anya azt mondja, ő tart gyerekesen, fiatalon engem.

Igazából gondolkodásra szerintem érett vagyok, jól tudok érvelni, vannak saját gondolataim. Viselkedésre már kevésbé, nagyon lusta vagyok, és imádok videójátékozni, rajzfilmeket nézni, és mindenféle gyerekes marhaságot csinálni, ha felnőttesen, és komolyan kell viselkednem/flörtölök valakivel, mindig kínosan érzem magam, és nevetgélek. Önálló nem vagyok túlzottan, nem dolgozom, a szüleimmel élek, középiskolás vagyok, besegítek a ház körüli munkákban, ha kérek. Bár kb mindig mindent megkaptam, amit szerettem volna, és, őszintén szólva eléggé el vagyok kapatva, 2 lábbal a földön állok: nem kérek olyan dolgokat, amelyek túl drágák, és a szüleim pénztárcája nem engedi meg, nem kérek mindig új telót, cipőt, csak, ha a régi elromlik.

Szóval nálam ez az állapot egyrészt tudatos állapot, a másrészt pedig a nevelésem miatt lehet.

Ha nekem lett szánva (11-es vagyok), akkor köszi, próbálok, de ez nem egyszerű. Szerintem sose leszek elég komoly, és felelősségteljes. Másokról tudok gondoskodni, de saját magam épsége, és a feladataim kevésbé érdekelnek. Ha van valami gond, próbálom csillapítani, és mindenkinek segíteni, hogy az otthonunk egy jobb, békésebb hely legyen, de nem mindig könnyű békebíráskodni.

Talán ezért is jobb gyerekesnek lenni, mert így kisebb rajtam a teher, nem akarják velem megvitatni a komolyabb dolgokat, kevésbé vagyok kitéve ilyen ujjal mutogatásnak.

A gyerekesség esetemben nem azt jelenti, hogy futóbolond vagyok, látod, most is kerek mondatokban írok, hanem, hogy szeretek kisebbekkel játszani, és, ha a barátaimmal vagyok, akkor bolondozni, meg nagyobb társaságban társasozni... stb

Majd, ha külön élek a szüleimtől pár év múlva, meglátom mi lesz, egyelőre ez van, ezt kell szeretni.

Általános iskolában ,ha nem is pont ezt, de hasonlót rám is mondtak. Mindig volt 1-2 lány, aki túlszárnyalt (4.85-5.00-ás átlag, szemben az én 4,6-7-esemmel). Mindig sokat vártak tőlem, ha valamit nem tudtam, vagy épp nem volt kedvem beszélni, kiakadtak rám. Párszor ápolni kellett a lelkemet, mindig azt kaptam, hogy "majd felnőnek hozzád egyszer"

aztán középiskolásként már nem vagyok ilyen fényes, lusta vagyok, rosszabbak a jegyeim.