Kamaszos anyukák, ebbol mit gondolnátok elso olvasásra, ha lányotok írná? 14/L

Azt, hogy alapvetően küzd a "szokványos kamasz problémákkal", a baj, hogy EGYEDÜL van. Senki nem segít neki, úgy tűnik, sem a szülei, sem a barátai. Kellene találnia legalább egy olyan stabil felnőttet, akire számíthat, és aki időt szán rá és szereti, elfogadja.

Tanár, nagynéni, valamilyen "kontakt személy", aki nem az ő korosztályából való. Ennek hiányában rossz irányba is sodorhatja az élet. Reméljük nem így lesz!

Ja, és remélem a lányaimmal jobban tudjuk majd kezelni ezt az időszakot. Az enyémek még kicsik...

első

Az én anyám sem egy álom. Sőt...

De én erre az írásra mégis csak azt mondanám, hogy ilyen tipikus, általánosságokat tartalmazó, kamaszos. Ne értsd félre, nagyon jó, hogy kiírod magadból a fájdalmadat, és a gyűlöletet.

Aztán majd jönnek vidámabb napjaid, másképp érzel majd.

Szokásos szöveg ennyi idősen. Semmit nem szólnék hozzá. Egészséges reakció a hormonbombára a szervezetedben, az lenne baj, hanem lennének ilyen hullámzásaid. Teljesen természetes folyamat. 14-17ig mindenki mindent túldramatizál, a jótól megőrül a rossztól meg akar halni. Aztán felnősz és rájössz, hogy anyád sem akar neked rosszat, csak ő is ember, ahogy mindenki más is, és hibázik. Nem tudja, hogyan kell anyának lenni, csak teszi, amit tud, te meg a túlérzékenységi rohamodban mindent magadra veszel. De eljön az idő, amikor rájössz, hogy a Föld a Nap körül forog, és nem körülötted, és egy-egy mondat mögött a semmi plusz nincs, csak annyi, amennyi benne van. Sokkoló, de Te is hibázhatsz. Aztán beállsz a sorba, felfogod, hogy mit jelentett tininek lenni és mit jelent felnőttnek lenni, és továbblépsz.

Ennyit gondolnék erről a pár sorról.

az utolsóval egyetértek. meg semmi konkrétumot nem írtál, nem tudjuk, mivel bántott az anyukád.

btw megjegyezném, hogy nekem nem segít, ha leírom az érzéseimet