Apum állandóan a nyakamban liheg. Szeretem a gondoskodását, de ez már sok. (? )

12 éves vagyok. Az osztállyal minden hónapban megyünk valahova, de amint ez apám fülébe jut, Ő is jön, hogy biztos minden rendben legyen. Na meg a nyári úszótanfolyamokra (mindig 2 hetes) is jön, csak azért, hogy lássa, hogy hogy fejlődünk (én pl. ez volt a 7. évem..). Szeretem apukámat, imádom, imádom hogy odafigyel rám, de ez sok. Akárhova megyek, még itt FALUN is, fel kell hívnom, hogy igen, odaértem....

Ez nagyon sok.

Pedig én nem hinném hogy ennyire megbízhatatlan lennék. Ötös jegyeim vannak, a felnőttek állítják, hogy jobb vagyok a korosztályomnál, akit ismerek, annak hangosan köszönök az utcán, ha valakinek segíteni kell, segítek, és mindig odafigyelek ha úttesten kell átmenni, mindenre figyelek, akárkivel megyek, rossz társaságban nem vagyok, meg ha osztállyal megyünk, ott van az osztályfőnök is.....

A bátyámat annak idején nem őrizte ennyire (bátyám mondta).

Én tényleg nagyon szeretem hogy foglalkozik velem, de egy határ tényleg van. Hogy mondjam meg neki, h nagyon rám van ragadva, és hogy kicsit engedje el magát, ne aggódjon miattam?

12/L