Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Más is érez így? Mit lehet...

Más is érez így? Mit lehet ezzel kezdeni?

Figyelt kérdés

Mostanában az érzelmeim kollektívan borúlátóak, úgy érzem semmi sem sikerül, hogy a célom amiért küzdök értéktelen, hogy nincs értelme az egész hajtásnak, és szeretnék csak úgy kiszállni az egészből. Gimnázium 10. osztályába járok, rengeteg dolgozat van, nagyon sok az anyag, és kevés az idő, mert szinte egész nap suliban vagyok, rendszerint 3-4-ig folyamatosan órán ülök. Eddig minden tárgyból ötösre állok, de most teljesen elkeseredtem, mert hiába tanultam meg mindent az eddigi dolgozatokra, a most bejelentettekre és az utánuk következőkre már fel van adva az anyag, plusz órán már az azutáni témákat vesszük.

Emellett még ott a kutyám, akivel foglalkoznom kell, hangszer, amivel most vizsgára készülök, sportolok is, és édesanyám még elvárja, hogy végezzem a házimunka nagyrészét. Most sokalltam be, és egyszerűen úgy érzem, nincs értelme küzdeni, mert nem látom eredményét annak, hogy megszakadok, hogy minden feladatom megoldjam, plusz a szerelmi életem jelenleg a béka feneke alatt van valahol, most igyekszem túl lenni egy nagy csalódáson.

De mégis hogyan? Hogy lehet mindent jól csinálni? Annyira frusztrál ez az egész mindenség, hogy folyton indiszponált és feszült vagyok, délután tanulás közben rendszerint sírva fakadok, csakúgy mint sportolás után, ha eszembe jut mennyi teendőm van még, ami nem okoz örömet. Egyedül vagyok ezzel?



2014. nov. 12. 15:42
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Nem vagy ezzel egyedül. Rengetegen vannak így. Nem kell ennyire túlhajtani a dolgokat.. :) én is tanulok, de nem szakadok meg és elég sok szabadidőm van. Arra akarok kilyukadni, hogy ne stresszeld túl a tanulást, és felesleges mindent bemagolni.. Ha nem jól sikerül egy dolgozat, akkor nem jól sikerül.. melyik diáknak nincs rosszjegye? A másik meg.. miért csinálsz olyan dolgokat, ami nem okoz örömöt? Miért jársz pl zenélni, ha nem okoz örömöt, vagy sportolni? Csinálj olyan dolgokat, amit élvezel és van értelme.. :) Anyukádnak is megmondhatod ugyanezt, hogy nem szereted ezeket csinálni.. vannak kötelezettségeink, de mi értelme van az életnek, ha kb a semminek élünk és nem élvezzük? :)
2014. nov. 12. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

Warhol csinálta jól.


"Néha az emberek éveken keresztül ugyanattól a problémától nyomorultak, holott azt is mondhatnák: "Na és?" Ez az egyik kedvenc mondásom: "Na és?" Nem tudom, hogy éltem túl az éveket, mielőtt megtanultam, hogy használjam ezt a trükköt. Sokáig tartott, míg megtanultam, de ha egyszer sikerül, sosem felejted el."

2014. nov. 12. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Mintha a saját írásomat olvastam volna,de tényleg.Én is 10-es gimis lány vagyok,ugyanezek a problémáim.Engem is nagy csalódás ért a szerelmi életemben,megcsalt a barátom,akivel már másfél éve együtt vagyok.Szóval fel a fejjel,nem csak te vagy ebbe a helyzetben!
2014. nov. 13. 06:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim válasza:
Akkor is jó és szerethető vagy, ha nem vagy mindenben tökéletes. Érdemes felhívnod az Ifjúsági Lelki Elsősegélyt a 137-00 ingyenes számon, eléred Telekom és T-mobile számról (fülkéből is) vasárnap kivételével minden nap 9-21 óra között. Itt beszélgethetsz arról is, hogy magaddal szemben nagyok az elvárások vagy a szüleid támasztják ezt Veled szemben? Mi változott azóta, hogy rosszabb a helyzet?
2014. nov. 13. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

sehogy nem lehet mindent jól csinálni

rakd a feladataidat fontossági sorrenbe

mivel kell tényleg foglalkozni, számodra mi fontos

ezekre szánj több időt, a többire kevesebbet, ne legyél maximalista mindenben

2014. nov. 17. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!