Szülők, mit gondolnátok ha a fiatok (17 éves),3 órára lakna a párjától (15 L) vonattal?

A férjemmel mi is távkapcsolatban kezdtük, évekig ingáztunk, és tessék, most itt vagyunk 15 éve házasok, gyerekekkel, boldogságban. Igaz én 17 voltam akkor, a férjem 18, de a szülők sokáig nem nézték jó szemmel, sokmindent tiltottak, azt várták, hogy vége legyen a kapcsolatnak. Hétvégeken találkoztunk, a párom eljött hozzánk szombat reggel, estig maradt, akkor általában elmentünk együtt diszkóba, aztán hajnalban mehetett haza, mert eleinte nem engedték a szüleim, hogy ott aludjon, mert mit szólnak a szomszédok...Később már ott aludhatott, de nem velem, hanem az öcsém szobájában. Rossz volt mindezt így átélni, mert azt éreztük, hogy a szülők nem bíznak bennünk, nem bíznak a kapcsolatunkban. Így ingáztunk éveken át, és együtt maradtunk. Amikor már lett jogsija, kocsija a páromnak, jött gyakrabban.

Én szülőként úgy látom, biztos nem akadályoznám gyermekemet abban, ha ilyen jellegű párkapcsolata adódik, megengedném, hogy találkozhassanak szabad idejükben, és nem minősíteném előttük, hogy az ilyen távkapcsolatnak nincs értelme, úgyis vége lesz, mert nekünk annak idején ez esett a legrosszabbul.

Akár komolyra fordul, akár nem, most és itt ők egymást választották, ezt tiszteletben tartanám, és lelkileg is támogatnám. Az utazás pénzbe nem kerül, ez jó, a tanulás rovására ne menjen a dolog, ha rendben van a tanulnivaló, akkor nyugodtan engedném őket együtt.

Majdnem ennyi idősen én is távkapcsolatban éltem a barátommal. 15 voltam amikor összejöttünk, ő 19. Az első évben egy suliba jártunk. Aztán ő elment egyetemre, sok sok kilométerre tőlem ( Tatabánya-Veszprém).

3 évig még együtt voltuk így is. Hetente, 2 hetente tudtunk találkozni, amikor hazajött. Vagy ha nekem véletlenül volt iskolai szünet, akkor lementem hozzá.

Szóval összesen 4 évig voltuk együtt, és nagyon jól működött a dolog.