Mi a véleményetek az ilyen gyerekekről?

Egyik barátnőm így nőtt fel... mélyszegénységben, alkesz szülőkkel, aztán 14 évesen eljött otthonról. Elment bentlakásos gimibe, és tanult, mint állat. Sokszor nem tesizett, mert nem volt tornacipője. Emiatt gyakran kinevették. Hazautazáskor ment a GYIVI-be, mert akkor már ki volt emelve a családból. Aztán bántalmazó nevelőszülőkhöz került. Utána leérettségizett, és sok évig 6-8 fős ócska albérletekben lakott, közben tanult és dolgozott. Mára ott van a neve előtt, hogy Dr.

Hogy érte el mindezt? Volt önbecsülése, szorgalma, kitartása.

De az ilyenből van kevesebb... Szerintem fontos, hogy egy normális felnőtt álljon a nehéz sorsú gyermek mellett, aki legalább felkarolja, tanácsolja. Egy tanár, edző, nagynéni, lelkész, akárki, aki motiválja, és biztatja, hogy van kitörés, még ha neki nehezebb is.

Szerintem egyrészt ettől függ, hogy lesz-e belőle valaki, másrészt a saját személyiségétől.

Jókat írtak előttem, csak egy dologgal egészíteném ki. Rezilienciának hívják az általad kérdezett „megküzdési képességet”, leegyszerűsítve azt, hogy egy egyénből milyen válaszreakciókat váltanak ki a negatív életesemények. Ezt igen sok minden befolyásolja, belső és külső „képességek”, lehetőségek is, és igen, ahogy írták, egy patronáló személy nagyon sokat segíthet, hogy a nehéz sorsú gyerek ki tudja bontakoztatni a képességeit – de nem minden gyerek lesz erre képes. Végső soron az a helyzet, hogy bár igen régóta kutatják a jelenséget, nem tudja senki, pontosan mitől függ, hogy kvázi ugyanolyan nehézségeket átélve valaki meg tudja találni magát, valaki pedig „elkallódik”.

Itt van egy elég jó cikk a témáról:

[link]