Előfordult már, hogy megbántátok, hogy gyereket vállaltatok?

Valószínűleg, ha korábban vállalok gyereket, megbánom, hiába nyaggatott boldog boldogtalan, hogy túl öreg leszek hozzá (32 évesen szültem először). Én addig úgy éreztem, nekem ez nem kell, nincs megfelelő körülmény, egyébként se kívánja egy porcikám se. Aztán egyszer csak ez átkattant, és már vágytam rá.

Nem mondom hogy nincs pillanat, amikor nem jut eszembe, hogy bezárnám a gyerekeket egy hangszigetelt szobába és rájuk se néznék, de bánni nem bánom őket. De ha korábban lett volna ez, akkor valószínűleg örökbeadtam volna, mert nem lettem volna kész rá.

Sajnos van ilyen, akkor is ha megkövez a cukormázas anyukakommandó... És én többek között erről is beszélnék a fiatalokkal, hogy nem csak azért kell élni, hogy szétbulizzák az agyukat, hanem mert egy gyerekhez egész egyszerűen meg kell érni lelkileg is, nem csak fizikailag.

Nem. Nem vagyok ősanya, terveztük mindkettőt, azt bánnám, ha nem lennének. Teljesebb velük az életem még akkor is, ha sokszor fárasztó, de mindennek van árnyoldala.

Soha semmit nem bántam meg az eddigi életem folyamán, mert minden döntésemet az adott helyzethez mérten a lehető legmegfelelőbben hoztam meg.

Nem fordult még elő, de, ha vállalnék mégegyet, akkor szerintem már szembejönne ez az érzés. A gyerekvállalás is egy önismereti utazás.

Sajnálom, hogy így érez a barátnőd. Az 1. év nagyon nehéz, főleg egyedül. Anyagi nehézsége van vagy lelkileg készült ki? Gondolom nem sokat alszik és olyankor még sötétebb a világ. Van családi segítsége?

Hát így még nem, mint a barátnőd, el se tudom képzelni.

Úgy ahogy fent írták, egy-egy mélyponton felmerült, hogy nem bírom vagy talán rosszul csinálom.

Barátnőd nem csak dühében mondta? Mondjuk úgy is fura...

Az első 3 hónapban gyakran eszembe jutott hogy nem vagyok anyának való, és hogy tényleg kellet-e ez az egész nekem... Aztán persze rossz érzés volt, hogy ilyen eszembe jutott. Extrém hasfajós sikítva ordítós volt. Azóta is nehéz természet, akaratos, türelmetlen (önmagával szemben is). 9 hónapos és még mindig igazi több emberes baba de azóta sem fordult meg ilyen a fejemben. Igen vannak nagyon nehéz napok, de aztán jön egy könnyebb vagy másnap itthon van apa és akkor máris könnyebb.

Minden nőnek nehéz átállni agyban. De hogy valaki örökbe akarja adni? Hát az már több mint durva