Fiatal anyukák, megbántátok hogy gyereket vállaltatok?

Tutifix,hogy Te is fiatal Anyuka akarsz lenni!?:) Sajnos Én lassan úgy érzem kifutok ebből,illetve mostanában van olyan érzésem,hogy mire várok még!?:)...stb. Szóval bocs ha off,de ez a téma Engem is érdekel.Sok fiatal elégedett Anyukát olvastam már itt a gyakon Én meg világ Életemben beszariskodtam az ilyenektől.A házasságtól is.

Szóval nagyon jó,aktuális kis kérdés ez, szerintem is!:)

Szia!

Én 19 évesen lettem várandós, nem volt tervezett baba, a Párommal 4 év után vállaltuk be. Még akkor külön éltünk, én fősulis voltam/vagyok a Párom abban az évben egy OKJ-s képzést kezdett el. (egyidősek vagyunk, osztálytársak és padtársak voltunk :)) Először lesokkolt a dolog, hiszen amint már említettem nem terveztük, de nem bántam meg a döntésemet. Azóta már összeházasodtunk, igaz még nincs saját lakásunk, egy rokonunk lakásában lakunk (ennek többek közt az is az oka, hogy azt követően, hogy kiderült , hogy babát várok, a Páromat megműtötték és az azt követő 1 évben semmilyen ülő ill. fizikai munkát nem végezhetett...) 5 hónapja van munkahelye, azelőtt én jártam dolgozni. (ez most már csak ritkán fordul elő, de ha tudok elmegyek) Végzős vagyok a főiskolán, semmit nem hagytam abba, nem halasztottam félévet, pedig sokan mondták, hogy halasszak vagy, hogy hagyjam ott ... De nem tettem.

Nem mondom, hogy nem élném még a saját kis életemet, hogy nem buliznék még, hogy nem romantikáznék még kettesben a Párommal, de ez volt életem egyik legjobb döntése. Én egyébként úgy vélem (de ez csak egy személyes vélemény), hogy az egy tévhit, hogy egy nő dönthet a gyermeke élete fölött. Én úgy éreztem, nekem nincs jogom elvenni egy gyermek életét. Nagyon nehéz körülmények közé vállaltuk, nagyon sokat megyünk, hogy mindenünk meglegyen (háztartás, gyerek, fősuli, most már a Páromnak egyetem is, munka - mindkettőnknek, plusz nekem most a nyakamon még a nyelvvizsga és az államvizsga is) de megéri ... Ha jönni akart, annak oka volt! Most, amikor ránézek tudom, ez a legkülönlegesebb érzés a világon, pedig én egyébként nem vagyok egy kifejezetten gyerekszerető ember. (Vannak gyerekeke akiket szeretek, de ritka ...) Most 1 éves a kislányom, egy gyönyörű, tündéri, örökmozgó kiscsaj. :) A mindennapjaink igen mozgalmasak és zsúfoltak de remélem hamarosan sokkal több időm jut majd rá! Mert így hiába vagyunk együtt 0-24-ig ha nekem sok más dolgom is van!

Szia.

Én nem féltem pl férjhez menni sem,júnuis 30.án volt a lagzink.Első babánkat várjuk a férjemmel,13+4 hetes vagyok,és nagyon boldogok vagyunk.Én 23 éves vagyok,a párom pedig 26.Tervezett baba volt,3. próbálkozásra sikerült. :)

Albérletben élünk,de jövőre belevágunk a saját lakásba,mert már kicsi lesz az albi így,hogy bővül a család,és mi tesót is is akarunk vállalni max 4 éven belül.Nem bántam meg,hogy ,,ilyen fiatalon,, vágtunk bele mindenbe.Valamikor el kell kezdeni :) És mi agyilag már felnőttünk a feladathoz :)

erre nem lehet érdemlegesen válaszolni. Van, aki 35 évesen sem érett arra, hogy felelősségteljes anya legyen, de van, akin már 20 éves korában látszik, hogy anyának született.

Én 25 évesen leszek anyuka. A környezetem korainak tartja, holott ők 18-20évesen szültek /rokonaim/. Én érettnek érzem rá magam és kész. Többiek véleménye meg nem érdekel. Nem szeretnék a lányom szalagavatójára "görbebottal" menni. :P

szia!

én 22 éves vagyok és 23 hetes terhes. a baba tervezett volt. külön élünk szülőktől, igaz albérletben (nagyon jó áron béreljük a lakást, ráadásul rokontól, így attól sem kell tartanunk, hogy "kiraknak" minket)

anyagilag elvagyunk, bár nem vagyunk eleresztve. most vettünk egy kocsit, az előzőt nem tudtuk még eladni, szóval most emiatt kicsit megcsúsztunk, de ez átmeneti.

hogy megbántam e, hogy teherbe estem? néha... de ez csak a félelmeim miatt van, nem a koromból adódik. nem tudom, hogy elég jó anyja leszek e a babának, meg tudok e adni neki mindent amire szüksége van (nem anyagilag!)... nem is, kijavítom magam: nem megbántam, hanem néha elbizonytalanodok magamban. de ez csak múló állapot. ezt a bizonytalanságot a hormonoknak tudom be, mert soha nem vetetném el, hagynám el a kicsi lányomat. szóval soha nem fogom megbánni.

Szia!

Én 19 évesen szültem az elsőt,akkor úgy alakult,h a szüleimnél laktunk.Párom 25éves volt,dolgozott,tehát mi inkább csak albérlők voltunk,mert mindent megvettünk magunknak.Nem bántam meg sosem,imádom ezt a kislányt,a mindenem,ő most 2 és fél éves.:)Most terhes vagyok a másodikkal 22 leszek mire megszületik.Viszont azóta összeházasodtunk,saját lakásunk van,autó,igazából mindenünk meg van,ezért nem is gondolkodtunk sokáig rajta,h vállalunk még egyet.Sulit még akkor befejeztem,most itthonról tanulok.Sosem bántam meg,inkább nagyon szerencsésnek érzem magam,hogy nekünk így alakult!:)

22 voltam, amikor az elsőt szültem. A párom 30 volt akkor. Szeretjük egymást és a korkülönbség miatt nem vártunk. A férjem apjával élünk, van két kocsink. Saját lakás függőben.

A másodikat 26 évesen szültem, most töltötte be a 3 hónapot.

Megbántam-e? Soha. Nagyon szeretem a férjem, a gyerekeim és nem tudok betelni ezzel az állapottal.

Azt hittem, érett vagyok a gyermekvállalásra. Nem, nem voltam az. Meg kellett komolyodnom hozzá, vagy mondjuk úgy, hogy fel kellett nőnöm a feladathoz. De úgy veszem észre, hogy ez sikerült. :)