Ha választhatnál inkább értelmileg sérült, kedves, simulékony "szobanövény" gyereket vagy értelmes nehéz természetű, akaratost választanál?

Egy olyan anyuka vagyok, aki nem tud segíteni a boldogtalan, szomorú, töviseket növesztett, sértődékeny, semmi sem jó, negatív, nehéz természetű gyereke helyzetén. Tegnap leszólított egy random anya a játszón és arról akart beszélgetni velem, mennyire is nehéz az én helyzetem ilyen kiállhatatlan gyerekkel, mint az enyém, teljesen kiütött.

Nem mintha az övé annyira könnyű lett volna, persze csak sima tipikus gyerek, aki fél percenként meggondolta magát és ha nem szolgálták ki nyafogott, mondjuk csak 2 éves volt, de akkor is.. nekem legalábbis nem volt szimpi, de nyilván az enyém extrém ellenszenvet vált ki, én meg együttérzést, mert látványos, ahogy tompítani próbálok, csak még senki sem jött oda és most kicsit észrevettem, mennyivel is másabb a helyzetünk..

Egy utcára van tőlünk az értelmi sérült(enyhe+közép) gyerekek sulija, közeli játszóra járnak, azok a gyerekek mind rettenetesen boldogok, sokszor vagyunk egyszerre kint.. Pláne a passzív, magányos gyerekek, akik leülnek a fűbe, nézik a virágot, földet, lábukat, kezüket, ha a másik rájukkiabál, elveszi a virágot, oda se néz, vagy csak mosolyog tovább, nem tudják, hogy “meg kellene bántódniuk”. Lelökik őket, nem engedik fel őket a játékra tök mindegy, másznak a másik oldalon ugyanolyan vigyorral.

A gyermekotthon, ahol elhelyezik őket, mert nem bírják, az nem ide tartozik. Ahova 45-50 évesen kerülnek, vagy később, mikor a szüleik meghalnak, az már inkább, de akkor is mi 10 rossz év, 50 jóhoz képest?

Elgondolkoztam mennyivel jobb lenne mindkettőnknek, ha a gyerekem nem sértődne, bántódna meg 10 másodpercenként, nem vonulna duzzogva utálva magát és másokat el, nem érezné magányosnak magát, nem találkozna annyi elutasítással, gúnnyal, annyi megvető pillantással, amiket felfog és észrevesz, sőt a félszavakat vagy a mikroagressziót is, esetleg a nem fair helyzetet, ahol ha már nem egy-egy a felállás, azt hiszi valaki szolgája lesz és kihasználják, mert a másik kevesebbet ment a labdáért.. és ugyan nem vagyok benne biztos, de szerintem nekem is könnyebb lenne, ha nem kellene papagáj módjára hiába ismételgetnem a bátorító, segítő dolgokat és nem mennének tönkre az idegeim annyira, mert kevesebb foglalkozást igényelne az eleve boldog, elégedett gyerekem, aki bármi van, jól érzi magát.

Igazából én is azért csinálok mindent, hogy a gyerekem jól érezze magát, boldog legyen és itt ez a sok sérült gyerek, akiknél ritkán látni boldogabb, érzelmileg stabilabb gyereket, nekik ez eleve adott.

Nem tudom miért kell értetlenkedni, már az első hozzáfűzésnél leírtam, hogy a természete eredhet nem látszó nem értelmi sérülésből, vagy személyiségzavar kezdeti jelei, vagy szenzorosság vagy, egyszerűen gyenge a stressztűrése, vagy viselkedészavar, vagy az értelme miatt vesz észre ilyeneket, vagy bármi nem feltűnő dolog, akár sérülés akár nem, de az értelme ép. Nem fix, mi a baja, vagy van e valami csak az, hogy a természete iszonyat nehéz! Azt is írtam, hogy nem lehet rajta változtatni, nyilván alapozom valamire, mindent kipróbáltunk és jelenleg is megy a próbálkozás, de olyan mint egy növény ami tüskés vagy fonnyad a legapróbb stresszre.

Ő egyszerűen ilyen hiperérzékeny rosszulreagálós. A meglátásai jók, helyén van, amiket észrevesz, tudja, hogy érez a másik, tudja hogy kellene viselkedni, tudja hogy ezek apróságok, mégis úgy kezeli, mintha halálos bűnök lennének, egyszerűen be van szűkülve a sérelmeire, olyankor semmi sem számít. Ilyen negatív, problémakereső típus, akitől azt hallod, miért úgy mondtad, miért úgy néztél, én két lépéssel többet sétáltam, te többet hintáztál, én többet segítettem nekem több jár, ez nem igazság.

És azt se tudod mondani, hogy nincs igaza, mert az van, egyszerűen az apróságok elnézése nem megy és a borzalmas túlreagálás visszafogása nem megy.

Nemrég lett 6, de mindig ez a jobban tudom, mindenki engem bánt típus volt, akiben hamar felmegy a pumpa, nem aspergeres, mert nem tipikus a beszédfejlődése, szociális, kezdeményező, nagy társaságigénye van, leszólítja a gyerekeket, remekül játszik, érzelmes, nyitott típus(csak bennemaradni nem tud a helyzetekben a viselkedése miatt) ügyesen látja a dolgokat, érzéseket, helyzeteket, csak túl komolyan veszi őket. Van aspi ismerős gyerek 2 is, kicsit sem hasonlít a gyerekem rájuk, ők viszont hasonlóak. Minden létező diagnózist megkapott, mert egyik sem fedi le teljesen, de így kap mindre fejlesztést, meg viszem magánúton is több helyre évek óta.

Ezért írtam, hogy mindegy mi a baja, van e baja, vagy csak ilyen magától, változni nem fog, segíteni nem lehet neki, futás közben véletlen nekimennek, akkor az már borzalmas, kiabál, sír, tombol, mert a másik gyereknek jobban kellett volna figyelnie és nem igaz, hogy nem tud jobban figyelni mert fel is lökhette volna, ez is tök igaz, de túl kellene rajta lendülnie vagy inkább fel se vennie, helyette utálja a figyelmetlen buta másik gyereket, majd ha lehiggad utálja magát, amiért így viselkedett és tényleg apróság volt ő meg túlreagálta.. Fel is ismeri, ha más túlreagál valamit, és ha épp mázli van és nem ragad rá a másik feszültsége és igazságtalanság nem zaklatja fel, csodásan helyesen nyugtat, érez át fájdalmat, javasol megoldást és vannak helyzetek, mikor halál higgadt, nem is tipikusan impulzív minden esetben, sőt sok egyforma esetre nem is mindig ugyanúgy reagál, csak nagyrészt. Pl megégetem az ujjam akkor figyelmetlen rossz anyuka vagyok, nem akarja látni, pánikba esik, menjek onnan, jajj seb az fáj(kb 2 mm és nem nyavajgok), máskor ugyanez jajj anya gyere bibislett, hidegvíz, nem lesz semmi gond, csak kicsit fáj. Aztán megint megégetem és megint a pánik, szidás, nekirossz..

De ja, jelenleg van rajta auti, adhd, erzelmi zavar, kevert spec zavar es nyelvi zavar kód is és a szociális funkciózavar csak azért nem, mert kettesben is sokszor hiperérzékeny.. azért ennyi, mert mind kiválthatja a feszültséget. Mindent próbáltunk már.

Szerintem egyszerűen csak ilyen, már nem firtatom a diagnózist és mivel mindent próbáltunk tudom, hogy megoldás sincs. Azt is tudom sajnos, hogy aki gyerekként problémás felnőttként is enyhébb, de nehéz eset marad, és itt jött a képbe, hogy mennyivel könnyebb és boldogabb lenne ő is meg én is, ha másfajta nehézséggel küzdene a gyerekem, és vajon én gondolom e csak így.