Ha választhatnál inkább értelmileg sérült, kedves, simulékony "szobanövény" gyereket vagy értelmes nehéz természetű, akaratost választanál?

Nem adom fel, ugyanúgy jár fejlesztésre, ugyanúgy "tépem a szám feleslegesen", magyarázok, foglalkozom vele meg minden, mint eddig, csak most jött a felismerés, hogy random nő megszólít, hogy nagyon durva a helyzetünk és hogy nem fog a gyerekem sosem az ellentéte lenni, egyszerűen az nem a személyisége, ez egy alap beállítás nála. Én a pozitív dolgokat sulykolom kisbaba kora óta, olvastam a sok "bölcsességet", kötődő nevelés, figyelj a jelzésekre, dicsérd sokat, erőszakmentes nevelés, nem mérgező szavak, emeld ki miben ügyes, leginkább azért, mert az én szüleim szemetek voltak, kritizáltak és sosem voltam elég jó, pedig bőven elég jó voltam, csendes, rendes, kitűnő. Nem az én hibám, hogy ilyen, mindent megtettem és megteszek érte most is, nem engem tükröz vissza, ha azt tenné csendes lenne, visszahúzódó, antiszoc, akin simán átgyalogolnak és sokszor egy szava sincs.. úgy kell találgatnom éppen mikor miért sértődött meg és hol van benne az igazság, hogyan lehetne számára elfogadhatóbbá átgyúrni a dolgokat! Már kisbabának is ilyen volt, többször volt ideges, mint szomorú, olyankor ökölbe szorított kézzel remegett az indulattól, csak még nem tudta mondani.

Ő ilyen most, valamennyit, egy keveset biztosan fog finomodni, ugyanis eddig is finomodott, de alapvetően ilyen a természete, ez az alap, amit lehet csiszolgatni és hiába csiszoljuk nem lesz olyan, mintha átlagost csiszoltunk volna, és ja, irigylem azt, aki másban "sérült", mert legalább boldogok, elégedettek, az a kevés igényük könnyen teljesül, az anyjuk pedig tud arra gondolni, hogy legalább jól érzi magát. Én meg naponta nézem hogy bántja, dühíti, szomorítja el a gyerekem 500 dolog fél másodpercenként és szélmalomharcot vívok, hogy érezze jól magát pár másodpercnél tovább. Nehéz végignézni, hogy nem boldog a gyereked és borzalmas, hogy nem tudod boldoggá tenni. Azt hiszem sokkal rosszabb, mintha nem lenne okos, vagy nem lenne szép, vagy nem lenne meg valamelyik végtagja, mert mindegyikkel érezhetné magát jól, így viszont az az egy nincs meg neki, a boldogságra való képesség.

Az egyik pszichiáter szerint autista, a másik szerint(aki az autizmus alapítványnál dolgozott 30 évig) nem. Azért van rajta az a kód, hogy arra is kapjon fejlesztést, mert nem én akarok igazságot tenni, ha esetleg mégis téved az aut.alapítványos pszichiáter, biztos ne tudnám megbocsátani, hogy kimaradtak a korai fejlesztések. Több diagnózisunk van, a vadaskertből csak 5 darab, meg egy, amikor elküldtek, hogy ennek a gyereknek semmi baja és csak én képzelem be. Minden alkalommal másik vadaskertes pszichiáterhez kerültünk és mindenki mást látott a gyereken és mindegyik kiemeli, hogy határeset az adott diagnózisban és nem tipikus.. Aztán voltam az autalapítványos pszichiáternél, aki szerint nem auti, meg a szakszolgálat is teljesen mást gondol..

Szóval nem érdekel, mert nem egyezik, mit gondolnak mibaja a gyerekemnek, nem hitelesek, ellentmond egymásnak a sok azonos képzettségű szakember, ezért nem is engedem, hogy úgy kezeljék a gyerekem, mint egy autit, adhds, nyelvi zavarral küzdőt, érzelmi zavarral küzdőt, kevert zavarral küzdőt, átlagost, hanem kezeljék úgy, mint aki nagyrészt átlagos, de ez az egy-két dolog nehézséget okoz neki születése óta..

A gyerekem nem autista, hanem egy olyan gyerek, aki sokszor(még csak nem is mindig és nem is fix esetekben)hiperérzékeny, rá van fókuszálva a hibákra és túlreagálja őket. Ennyi erővel kényszeres is lehetne. Egyedül ez okoz neki nehézséget a hétköznapokban, ez a vezető "tünet", amire mindenkinek van remek magyarázata.

Passz, lehet, bár szerint picit mindig többet kell várni, mint amire képes, hogy legyen előtte cél és értékelje, ha eléri.. ha eléri megdicsérjük, ünnepeljük kicsit, majd emelünk olyanra, amit megint nehéz elérni.

Érdekes az előbb, mikor írtam, hogy ő ilyen nehéz természet, azért szóltak le, hogy leírom ezzel, ha így állok hozzá, hogy nem fog változni nem is fog változni. Most meg az, hogy nem fogadom el..

Egyébként, ha mindenki azt mondaná, hogy autista, akkor simán elfogadnám, de amíg a prekopcsilla szerint nem az, a szakszolgálatos pszichológus nő nő szerint sem az, meg 2 másik vadaskertes pszichiáter szerint sem az, addig nem fogom úgy kezelni. Fejlesztést nyilván kap mindenre, meg most nekem is leesett, hogy látványos a nehézsége(jobban, mint gondoltam) és sokat nem fog változni. Nem tudom, biztos azért is nehéz így elfogadni, mert értelmes, minden téren tök ügyes, sok területen kimagasló, ebben meg kegyetlenül alul van.. talán ha több területen teljesítene ilyen rosszul, könnyebb lenne együtt éreznem vele, elfogadni és nem "sokat" várni.

Most amúgy jobb, csak volt egy kis mélypontom.. igazából van, hogy boldog, mondjuk ha játszunk(ilyenkor én ugye nem mindig élvezem, mert nehéz természet, de foglalkozni kell vele), vagy néha ha egyedül játszik, vagy abban a pár pillanatban, amikor épp nem dühöng és képes együtt játszani valakivel, akivel összejárunk, de a nap 85%ban elégedetlen, mogorva, dühös, csalódott, frusztrált, panaszkodik, nyafog, ellenkezik, vagy utál másokat, vagy magát.

Fél évesen már bizonytalan voltam, mikor kérdezték, hogy a nevére hallgat e, szemkontaktust felvesz e, épp ott volt unokatesóm is, aki egyből rávágta, hogy nem. Cuki, jól alvó baba volt, mosolygott, közvetlen volt, szeretett játszani emberekkel, dolgokkal, ügyesen szopizott, olyan nagyon okosnak látszott, csak erősen rugdalózott és sokszor volt ideges. Aztán nem ment a hozzátáplálás, nem akart pépeset enni, de szilárd dolgokat, mini falatkákban elmajszolt szívesen, a védőnő tök örült, hogy ilyen fiatalon ilyen precíz mozgásokra képes, hogy morzsányi darabkákat elsőre be tud tömni. Majd 7 hósan kapaszkodva felállt néha, a védőnő szólt, hogy elég gyors, de visszafogni nem lehet. Okos gyerek volt, többet sikított örömében és kicsit hangosabb volt, meg izgágább, de semmi extra, keveset figyelt csendben. 1 évesen kimondta az első szót jó esetben, előtte csak gagyogott. Aztán nem jött több szó, jött a halandzsa, de tudatosan mondta, nézett ránk, a kezeivel mutogatott hozzá és totál ideges lett, ha nem értettük. Az evésnél csak pár dolgot evett, az mind szilárd és folyton elszaladt, keveset figyelt csendben, vagy ha mégis, nem engem, hanem amit csinálok, vagy pl galambokat. Mutogatott, megmutatott könyvben, kérdésekre válaszolt, úgy éreztem mindent ért, vagy kilogikázza mi is lehet. Nagyon odavolt mindenkiért, mindenkit ölelt, puszilt, egy cuki, nyitott gyerek volt, aki szaladgál, válogat és néha ideges. 1,5 éves korában a fejét 2 alkalommal is az ajtófélfába meg a padlóba verte, kezdett nálam betelni a pohár, hogy ilyen rohadt nehéz vele, meg láttam, hogy mások nem ilyenek, elvittem felméretni, ott mondták, hogy a figyelme nem a legjobb, de még nem beszél, szépen mozog, meg hát izgatott volt a nagylabda, gördeszka, fekvő hinta miatt, először látott és odavolt meg vissza. Azt mondták ha gond is van, nincs nagy. Aztán bejött egy nagyobb gyerek, aki erősen sérültnek látszott, rá is mondták, hogy nincs semmi baja, csak egy kicsit lemaradt, de behozza. Ahhoz a gyerekhez képest az én gyerekem fényévekkel előrébb volt, úgy éreztem csak első gyerekes vagyok és túlreagálom, biztos nincs rendben, hogy túl nehéznek érzem, tele a világ durván problémás gyerekkel, én meg itt nyafogok..

Aztán nem ment a beszéd a 2 éves státuszon javasolta a védőnő a bölcsit, én meg azért csak elvittem még egy nagy hiszti után neurológushoz, az is azt mondta nincs semmi gond, csak nem beszél, együttműködik, érdeklődő, látszik hogy hall, hisz figyelte amikor beszéltünk, bölcsi kell neki. El is kezdte 2.3 hónaposan, katasztrófa volt, visszaesett, kiborulás, tépte a száját, megharapták, ellökték, ő is harapni kezdett és ő is lökdösni kezdett, boldogan szaladt be ajátékokhoz, a gyerekekhez, bekapcsolódott, tolta őket, együtt játszottak, de szabályokat betartani nem ment és hát sokszor kiborult és semmit sem evett. 2 hetet próbáltunk, második héten kihívták suttyomban a gyógypedet aki pénteken már ismerkedni vitt egy szegregált bölcsibe, közölte hogy a gyerekem autista, nem jelez bent semmit, nem válaszol, nem néz senkire, nem játszik senkivel, és ok nélkül agresszív. Ez mind nem volt igaz, ugyanis a napjaim azzal teltek, hogy figyelem a kerítésen meg az ablakon keresztül, meg le is volt írva a pedagógus által, hogy mindet csinálja, meg hát láttam is, de a kiborulásoknak is volt valami oka mindig, szóval nagyon nem hittem, de mikor megláttam a szegregált bölcsit, hát egyből átmentünk. Kevesen voltak, a bölcsisek sokkal kedvesebbek voltak, nem csak padon ülve kiabáltak, ölelték a gyereket, emelgették, hintáztatták, és kedvesek voltak. A gyerekektől féltem, de volt 2 cukorbeteg, 1 mutista, egy passzív-csendes látványosan autista kislány, egy hipotón kisfiú feldolgozási zavarral, meg az én gyerekem. Az enyém volt a legnehezebb eset:). Aztán járt oda fél évet, imádott ott lenni és minden baja megszűnt. Átrakták az integráló csoportba, járt oda 2 évet, semmi baja sem lett, a kitörések is teljesen eltűntek, minimális nyafogás maradt, az étkezés is jobb lett, beszélt, szobatiszta lett mindkettő egy csapásra. Ebben az időszakban mondták, hogy semmi baja, minden kód lekerült.

Oviban visszaesett, nem engedtek csoportot váltani, mert tönkreteszem a kötődését, nagyon letolt a pszichológus, hogy már így is két bölcsibe járt ami hogy megvisel egy kicsit, oviból sem szabad kettőt, meg mit akarok, nehéz gyerek, örüljek, hogy itt fogadják, rajta lett minden kód, ez ment két évig, illetve igazából csak egy évig, mert igyekeztem annyira keveset vinni, amennyire lehet. A korona előtt azt mondta a gyerekem, meg akar halni az ovi miatt, de jól jött ez a vírus, nem kellett bevinnem, teljesen helyrejött.

Most váltottunk, újat kezdett(érdekes itt már lehetett váltani), iskolafelkészítő, eddig 4 napot volt, az mind jól sikerült. Megkaptam a korábbi ovis aktáját, 4db készített holmi volt benne két évről, mert nem tudták bevonni soha semmibe. Itt 4 nap alatt többet alkotott, mint eddig, és mindenbe be tudták vonni.

Szóval megint remélem, hogy sulikezdésre lekerülnek a kódok és megszűnnek a problémák.