A gyermeketek hány éves korában és hogyan magyaráztátok el neki a halál/elmúlás témáját?

3 éves volt a nagyobb lányom, mikor meghalt anyósom. Azt mondtuk neki, hogy olyan jó ember volt, hogy az angyalok elhívták magukhoz, hogy segítsen nekik. Onnan pedig nem lehet visszajönni, de a mama mindig látja és szereti.

Már 6 éves. Azt, hogy kimegyünk a temetőbe, teljesen természetesnek veszi.

Szerintem "le kell süllyedni" (most ezt csúnyán mondtam) az ő kis szintjére és úgy elmagyarázni.

Pl. az 1-es válaszoló ezt nagyon jól megcsinálta.

Szerintem ez az "olyan jó ember volt, hogy elhívták és onnan nem jöhet vissza" így egyben azért elég durva. Mintha azt sugallná, hogy vigyázni kell, mert ha túl jók vagyunk, akkor lehet nem jöhetünk vissz? Nen tudom, én ezt nem mondanám, ez egy gyereknek ijesztő is lehet.

Ezzel vigyázni kell, mint a túlvilágot nagyon nagyszerű helynek beállítani is egy gyereknek.

Az egyes válszolóé tényleg ijesztő lehet egy gyereknek.

A kettesé viszont tetszik. El is mentettem a 2,5 évesemnek.

3 éves volr a lányom mikor a dédi meghalt.

Elmondtuk neki h a dédi az angyalojjal van, mert az az élet rendje h az öregek meghalnak.

Teljesen megértette a dolgot.

Néha néha kérdezget a halálról mi pedig válaszolunk neki.

Ez függ a hitedtől. Azt mondd el, ahogy te gondolod. Persze hogy a saját szintjén, de olyat ne állíts, amit te magad nem gondolsz igaznak.

Nálunk a halál nem volt sosem tabu téma, tudja, hogy mindenki meghal, szerencsés esetben akkor, ha már öreg. Hogy hova lesz, arra az én legjobb tudásom az, hogy nem tudom. És ezt meg is mondom.

Nálunk sem volt kérdés, hogy mit mondunk. Vallásosak vagyunk, így mire az első haláleset történt a családban már voltak gondolatai, ekkor 6 éves volt. Előtte haltak meg állatok, meg hallott nyilván a halálról és kérdezett. Akkor még könnyen elmondtam, hogy az emberek meghalnak, de általában akkor amikor már idősek. Próbáltam oldani a félelmeit, mert az rám irányult, kérdezte, hogy én mikor fogok. Mondtam, hogy nem tudom, de mindent megteszek érte, hogy minél tovább itt legyek vele, ezért próbálok egészséges maradni, ezért vigyázok magamra, nagyon jól érzem magam, egészséges vagyok, ezért ne féljen stb. és ez oldotta a hangulatot. De persze máskor kérdezte, hogy milyen a másvilág, meg amúgy is olvasunk gyermekbibliát, amiben szó van róla.

Aztán amikor 6 évesen megtapasztalta azt, hogy nagyon fiatalon, tragikus körülmények között meghalt egy nagyon közeli családtag, akit imádtunk, na az durva volt. Leginkább azért mert én is gyászoltam. De így, hogy tudta miről beszélek, nem akkor jött először fel, könnyebb volt. Ő nyugtatott például egyszer-egyszer, hogy "Ő már Istennel van, akkor miért sírsz, boldog ott". Elmagyaráztam neki, hogy most tanulok nélküle élni, ez normális, olyan mint amikor ő sírt utánam amikor otthagytam oviban eleinte. Rossz volt neki nélkülem, és ez ugyanilyen. Amikor sírni látott mindig elmondtam neki, hogy leszek jobban, ez normális, mert hiányzik. Ő jó helyen van, nekünk nehéz.

Én is azt gondolom, hogy csak olyat mondj, amiben hiszel.