Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » 2 éves fiam szavakat sem akar...

2 éves fiam szavakat sem akar még mondani, ideges lesz ha mondogatom neki, hogyan segíthetnék fejleszteni a beszéd kialakulását?

Figyelt kérdés
Tudom, hogy fiú és később fog valószínűleg beszélni, tudom hogy nem egyformán fejlődnek a gyerekek, de engem már aggaszt azért, hogy szavakat sem mond, mert ilyen korban ahogy látom már azért pár szót ki tudnak mondani. Egyszer már mondott ki szavakat, de csak azt hogy autó, ott, ata (apa), de csak egyszer mondta ezeket, utána már soha többet. Értelmes kisfiú egyébként, mindent megért és megértet. Hozza a poharát ha szomjas, ha mondom neki hogy kaja, vagy hami akkor megy is a konyhába és egyedül eszik a kis tányérjából, mutogat könyvekben mindenre, gügyög (elég sokat) és közben rám néz. Ha beszélek hozzá a szemembe néz, vagy a számat figyeli. Viszont semmit sem mond, egy szót sem. Ha szépen megkérdezem tőle hogy mi az akkor ideges lesz, ha akármilyen kedves szóval rá akarjuk venni őt hogy ismételje, vagy megkérdezzük hogy mi az, vagy az mi, akkor dühös lesz és sokszor el is rohan. Nem tudom hogy mit csináljak, vagy mennyire normális ez a helyzet.

2020. nov. 6. 08:26
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
66%

'Tudom, hogy fiú és később fog valószínűleg beszélni, tudom hogy nem egyformán fejlődnek a gyerekek, de engem már aggaszt azért, hogy szavakat sem mond, mert ilyen korban ahogy látom már azért pár szót ki tudnak mondani.'


Nem a gyereket kell kezelni, hanem teged, mar bocs'. Tudod hogy mi a normalis fejlodes, de azert te csakazertis aggodsz es hergeled magadat, szandekosan frusztralod a gyereket is annak ellenere hogy meg szerinted is lathatoan zavarja. Mondd, te normalis vagy?!

2020. nov. 6. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
Csak egyszerűen aggódom, első gyerek, nincs tapasztalatom még. Ráadásul mindig kérdezgetik, hogy beszél-e már és engem is hergelnek emiatt.
2020. nov. 6. 08:44
 3/12 A kérdező kommentje:
Amikor próbálom rávenni őt, akkor azért csinálom hogy hátha változot valami, de lehet akkor rosszul csinálom.
2020. nov. 6. 08:45
 4/12 anonim ***** válasza:
100%

Rosszul, de nem azért írom, hogy elítéljelek érte.

Semelyik (jó) szakember nem javasolja, hogy erőltesd, hogy kimondja, vagy eljátszd, hogy nem érted, ha nem mondja. Mert kontraproduktív. Frusztrált lesz, ahogy tapasztalod, el veheti a kedvét, mert biztos van oka. Nem feltétlenül "gyógyítandó" ok, de ok.

Egyébként az nagyon jó jel, hogy a szövegértése jó, hogy non-verbálisan aktívan kommunikál, hogy mutogat, hogy "kérdez" ("mi ez?"-rámutatással).

Indirekt segítsd a beszédfejlődését. Lassan, artikuláltan, sok szóismétléssel, sok hangutánzóval, "lassú mesével".

Hallásvizsgálaton jártatok mostanában? Volt felső légúti megbetegedése? Mozgásfejlődése milyen volt? Száj körüli izmok? (Nem indiszkrécióból kérdezem: tudott hatékonyan szopizni? miből iszik? Tud nyitott pohárból?)

2020. nov. 6. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:
A 2. válasz már kultúrált volt, van önkritikám és szeretnék magamon is változtatni annak érdekében, hogy a gyerekemnek jobb legyen. Nem voltunk hallásvizsgálaton még, most nagyon nehéz is bárhova eljutni, örülök ha most a gyerekorvoshoz kapok időpontot. A mozgásfejlődése nagyon jó, 9 hónaposan tette meg az első lépéseit, emlékszem a játszin mondták az anyukák hogy hihetetlen hogy milyen jól megy olyan fiatalon. Szopizása nehézkes volt kicsit, mert nem professzionálisan mondva kis csőrike szája volt, a felső ínye kiállt kicsit. Nem sokáig szoptattam, mert alig volt tejem 3 hónap után is és kialakult nála a tejfehérje allergia, amivel 3x feküdt kórházban, elég súlyos volt. Inni pohárból kicsit nehezebben iszik, vissza akarja szívni, de végülis megissza ami benne van.
2020. nov. 6. 09:27
 6/12 anonim ***** válasza:
100%
Nézegessetek együtt sokat könyveket. Mondókázz, énekelj neki. Mást nem nagyon tudsz tenni.
2020. nov. 6. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%
A mozgásfejlődése kimerült a korai járásban, vagy kúszott-mászott is?? Mert az a fontos az agyi kapcsolatok fejlődése szempontjából!
2020. nov. 6. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
67%

Azért nem akar beszélni, mert nem tud! És azért lesz ideges, mert tisztában van vele, hogy nem tud beszélni.

Nekem lányom van, 3 éves kora utén kezdett beszélni és semmi baja nincsen, pár hónap alatt gyönyörűen megtanult ragozva beszélni.

Én vittem mindenhova, a véleményem az, hogy egy nagy lehúzás az egész és teljesen feleslegesen cipeltem fejlesztésekre. Nem minden gyerek beszél két évesen, főleg a fiúk nem, ha mindent ért, akkor semmi baj nincs vele, hagyd békén, majd fog beszélni. Olvass neki mesét, bár az a tapasztalatom, hogy azt utánozza le, amit hall, ahogyan ti beszéltek és mások, ezt meg mindenképpen hallani fogja és ha érett lesz rá, utánozni is fogja.

A lányom azt mondta pár napja, hogy emlékszik, hogy mikor kicsi volt nem tudott beszélni és én (az anyja) szomorú voltam. Nagyon szégyelltem magam, hogy ezt ő ennyire észrevette és nyomasztottam ezzel a hülyeséggel. Minden gyerek megtanul beszélni, amelyik nem, az fogyatékos és nemcsak az látszik rajta, hogy nem tud beszélni.

2020. nov. 6. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

7-esnek: Nem merült ki abban, kapaszkodott, kúszott-mászott is, egyszer kikúszott hozzám a konyhába is, most meg már nem csak fut-szalad, hanem a kanapé tetejéről bukfencezik le, képes akár 10 percen keresztül ezt csinálni.

Amúgy igazatok van, talán túlreagálom, lehet tényleg érzi hogy nem tud beszélni és emiatt érzi ezt.

2020. nov. 6. 14:01
 10/12 anonim ***** válasza:
53%

"egyszer kikúszott hozzám a konyhába is"


Egyszer?? Csak nálunk kúsztak a gyerekek teljesen szabadon körbe-körbe a lakásban?

Egyébként min. 6 hónap kúszás ÉS mászás összesen az ideális.

2020. nov. 6. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!