Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hogyan szoktassam le az...

Hogyan szoktassam le az ujjszopásról?

Figyelt kérdés

Kislányom 3 éves, és születése óta nagyon ragaszkodik a kis ujjacskáihoz. Eleinte próbáltam cumira cserélni, de nem kellett Neki, csak a keze, így feladtam.

Ezzel nyugtatja, altatja magát, így koncentrál, és ez megoldás arra is, ha nyűgös, vagy fáradt.

Ha játszik, akkor nyilván eszébe sem jut, mert olyankor a játék a fontos.

Eddig úgy voltam vele, hogy majd egyszer elhagyja, nem erőltetek semmit, de:

3 hete kezdte az ovit, és az óvónő szólt érte, hogy szoktassam le róla, mert így a nyálas kezével fogdossa össze a játékokat, és a nagyobb gyerekek (vegyes csoport) nem akarják megfogni a kezét emiatt, amikor séta, foglalkozás, vagy párbanállás van.

Nem szeretném, ha emiatt kiközösítenék, nem lelne barátokra, így tudom, hogy ezzel muszáj lesz valamit kezdenem; ugyanakkor tudom, hogy 3 évesen, egy ekkora váltás után (nem járt előtte bölcsibe) nem is elvárható Tőle sem, hogy ezzel 'csak úgy' felhagyjon. Ráadásul nem sokára születik meg a kistestvére is, így ez most végképp nem időszerű...


Fogalmam sincs, hogy mit csináljak, hogy Neki is jó legyen... Plüssökhöz nem ragaszkodik, sem szundikendőhöz, vagy pelushoz. Mindegyikből rengeteg van itthon, sokat azért vettünk meg, mert kifejezetten Ő kérte. Reméltük, hogy kialakul valami kötődés, mint sok gyereknél, aki hurcolja a nyunyóját; de nem. Neki csak a keze kell.


Ti mit tennétek?


2021. okt. 22. 11:31
 1/9 anonim ***** válasza:
81%
3 évesen még nem baj, ne tiltsd el ezt tőle, ez nyugtatja meg. Majd magától leszokik. Én öt éves koromig szoptam az ujjam. Hiába a fenyegetés, hogy anyám bekeni tyúxarral, meg elveri stb, úgyis csak magamtól hagytam el. Láttam, hogy a nagyok már nem csinálják, így én is elhagytam.
2021. okt. 22. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
78%
Amikor nem lesz rà igènye, elhagyja. Akkor szokott iskolas korig kitolòdni, ha valami trauma èri a gyereket, 3 èvesen mèg teljesen normàlis. Òvònő oldja meg a gondjait, azèrt van ott.
2021. okt. 22. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
78%
Adjon akkor tippet is az óvónő, hogy hogyan csináld, ha ilyen kérése van. A fiam is ujjszopós volt, 5 éves kora körül szokott le magától, addig mondhattunk neki bármit, őt az nyugtatta meg.
2021. okt. 22. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
35%
Kend be a keserű ecsetelővel, ami körömrágás ellen van. Amúgy már ennyi idősen is elváltozásokat okoz a szájban, ami miatt majd valószínűleg fogszabályozóra szorul később. Ha valamiért leszoktatod, akkor erre is gondolj, ne csak azért mert az óvónő mondta.
2021. okt. 22. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Nem tudok tanácsot adni, mert nekünk sehogy nem sikerült leszoktatni a gyereket. 6 éves múlt, iskolás, mostmár csak éjjel alvashoz veszi be. De ez sajnos egy olyan kialakult reflex, amit alvó állapotban nem tud kontrolllni. Sajnos a fogsora megsínylette, nyitott harapása van elég durván... Emiatt most fog kapni éjszakai kivehető fogszabalyzot, ami amellett hogy javitja a fogak helyzetét, gátolja hogy a szájába tegye az ujját. Úgyhogy remélem ez segít.

Szoktasd le a gyereket még most, ha teheted!!

2021. okt. 22. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
67%
22 éves vagyok,nem szoktam le róla.
2022. szept. 18. 01:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim válasza:
Az én tesóm is szopta, neki a keserű körömlakk és a reszelt paprika segített
2022. szept. 20. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim válasza:
Mi úgy oldottuk meg, hogy eldigtuk a kedvenc maciját amíg le nem szokott róla :)
2022. szept. 20. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
6os vagyok,egyébként nálam is társul az ujjszopashoz egy kisparna amivel kiskorom ota alszom
2022. szept. 20. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!