Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Miért hiszik azt azok az...

Miért hiszik azt azok az anyukák, akiknek csúnya a kislányuk, hogy mindenféle masnival, fülbevalóval, talpig rózsaszínben szép lesz?

Figyelt kérdés

Van egy ismerős anyuka, 2 éves a kislánya. Szegényem, bár ne kéne ezt mondanom, de ordenáré csúnya. Nagyon vékony, hiányos haja van, kopasz foltokkal, nagy füle, vékony szája és pufóka arca. Olyan mintha mindig mérges lenne.

Nem a gyerek tehet róla, de szerintem “feldíszítve” még csúnyább, olyan mintha ezzel akarna kompenzálni az anya, pedig nagyon nem tesz jót szegény kislány külsejének. Inkább nevetséges.

Arany, köves fülbevaló, “nagylányos”, divatos, drága, rózsaszín ruhák. Talpig rózsaszín a gyerek. Azt a kevés hajat meg begöndöríti neki, amitől még rövidebb lesz és a kopasz foltok így is látszanak. Pláne, hogy a fejbőrébe belevág egy masnit.

Bocs, de szerencsétlen gyereket minek így feldísziteni? Meg az is lehet, hogy idővel megszépül, de most nagyon nem előnyös neki ez a beöltöztetés, és amúgy is, hadd legyen szerencsétlen játszós ruhában 2 évesen, és ne kapkodja ki a homokozóból, meg a pocsolyából az anyja, amiért összekeni a 16 ezer forintos akármilyét.


2022. ápr. 30. 13:23
1 2 3
 21/29 anonim ***** válasza:
95%
Szánalmas vagy!
2022. máj. 1. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/29 anonim ***** válasza:
95%
Ha már úgyis kopasz, nagy a füle akkor adjon rá egy zsákot és ültesse a krumplik közé úgyis beleillik a környezetébe vagy mi? :D
2022. máj. 1. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 anonim ***** válasza:
94%
Nem szoktam ilyet írni, de ez tényleg szánalmas.
2022. máj. 1. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/29 A kérdező kommentje:

Egyáltalán nem ezt mondtam 22-es.

Hanem azt, hogy minek ezt csinálni egy gyerekkel?

2022. máj. 1. 14:50
 25/29 anonim ***** válasza:
26%
Legalább őszinte vagy, utálom az álszent embereket. Ha valaki ronda, akkor ronda. Majd szebb lesz..talán.
2022. máj. 1. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/29 anonim ***** válasza:
76%

Irigy nem vagy,de egy egesz kerdest szenteltel arra,hogy leird mas mibe oltozteti a szamodra csunya gyereket, az pedig hogy beloled es a parodbol szep gyerek lesz, altalaban pont az nem szep aki annyira elhiszi magarol,hogy az, valamint lehet a parod pedig csak neked szep es mindenki masnak bun ronda,ahogy a te kinezeted is lehet ordanare.


Mindenesetre az biztos,hogy a gyerek a belso tulajdonsagokat is tudja orokolni es tanulhatja is amit lat, igy elnezve szerencsetlen gyereknek csak a baja lesz, masok pedig majd falra masznak a ki vagyok mi vagyok szemelyisegetol,amit te bele fogsz nevelni,mert te aztan belulrol ronda vagy,de nagyon es az pedig a "szep" kulsodet teljesen lehuzza,ha egyaltalan a parod lat majd benned annyi fantaziat hogy gyereket csinaljon,mert igy elnezve jobb ha jo messzire menekul es maximum hasznalgat,mert masra nem igazan lehetsz jo ilyen viselkedessel.


Az en tekintetemben pedig a fulbevalo a lanyokhoz es a nokhoz tartozik, igy teljesen normalis hogy nem lepodom meg ha valakinek van, a normalis ruha pedig a szepnel kezdodik szamomra, igy elnezve akkor te az en, es valoszinu ennek a baratno szemeben is csak egy alul oltozott proli lehetsz. Ha pedig magamnak megveszem a szep es normalis ruhat, akkor evidens hogy a gyermekem se rosszabb minosegben fog totyogni,de igazad van. Vegulis, biztos kenyelmesebb egesz nap egy 2000 forintos kinai muanyag sza*ban maszkalni,mint a normalis minosegu ruhaban.

2022. máj. 1. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/29 A kérdező kommentje:

Nem mondtam, hogy szépek vagyunk, de csúnyák sem. A párom akar tőlem gyereket, de biztos saját tapasztalatokat hoztál fel, téged használgattak...


Nem érzem magamat ki ha én nem embernek, szimplán továbbra sem kaptam választ a kérdésre.

Akkor tekintsünk el attól, hogy csúnya a kislány. Egy szép kislányra is minek ennyi függeléket feltenni?

Nem attól lesz valaki csinos, hogy ki van cicomázva.

Ha számodra a letisztult elegancia a proli öltözet, akkor baj van az emeleten. Szeretem az igényes öltözködést, de a felesleges giccseket sosem értettem.

Játszóra nem tudom ki viszi szoknyában, harisnyában a gyerekét? Hát szerintem oda a szabadidő ruha való. Én is ha olyan helyre megyek, ahol összekoszolhatom magamat, nem veszek fel kosztümöt, sem a legkedvencebb farmeromat, vagy elegáns blúzt. Ettől még nem vagyok “alultözött proli”, hogy a szavaiddal éljek, hanem tudom hova, mit és mikor kell viselni.

2022. máj. 1. 21:06
 28/29 A kérdező kommentje:

Nem lepődsz meg a fülbevalón, én sem lepődök meg, rengeteg nő és lány hordja, de hogy egy döntésképtelen kisgyereknek minek, aki lehet, hogy felnőttként nem is szeretne, csak ott lesz a lyuk a fülén, azt nem értem. Ráadásul fáj is szegényeknek..

Ha egy baba fülét kilöveted, ő nem tudja miért történik. Miért akar egy szülő a gyermeke teste felett rendelkezni? Attól, hogy megszülte, nem az ő tulajdona. Tudom, morbid hasonlat, de ez számomra az a kategória lenne, ha tetoválnák a csecsemőket...

2022. máj. 1. 21:09
 29/29 A kérdező kommentje:

Ráadásul egy gyereknek sokkal kényelmesebb a “kínai 2000 forintos szarban” kúszni, mászni, mint harisnyában, farmerban, farmerszoknyában. “Úristen, biztosan azért mondom ezt, mert nincs pénzem másra” Hát de van! És meg is engedem magamnak. De nem mindenhova kell kiöltözni. Mellesleg megsúgom, hogy rengeteg márkás 10-20 ezres ruhám is ázsiai gyártmány. Ma már mindent ott raknak össze. :) Az “ájfont” is.

Én kislányként utáltam a harisnyát, mozgáskorlátozottság érzésem volt benne.

2022. máj. 1. 21:14
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!