Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hogy bírjátok a kezelhetetlen,...

Hogy bírjátok a kezelhetetlen, hisztis, akaratos, dackorszakossal? Mi az a szint, ami túlmegy a dackorszakon és szakembert igényel?

Figyelt kérdés

2 éves 2 hónapos a kisfiam, aki alapvetően egy nagyon ügyes kissrác, jól mozog, szobatiszta, bújós és bár keveset beszél még, láthatóan mindent megért - viszont borzasztóan nehéz vele az utóbbi 5-6 hónapban :/ Vagy nem tudom, el vagyok rajta gondolkodva, hogy lassan szakemberhez kellene fordulnom vele, mert több ez, mint a dackorszakon.


Egyrészt, elképesztően akaratos és hisztis, naponta több hisztirohama van, ha nem kapja meg, amit akar vagy valami nem úgy megy, mint akarja. Földhöz veri magát, ordít, de akár napi 10 alkalommal is.


Borzasztóan rosszul viselkedik, sokszor azt érzem, az egész nap abból áll, hogy szólongatom, ha 100-szor elmondok neki valamit, egyszerűen nem érdekli. Mindent tönkretesz, a szép szóból nem ért. Most mondok egy példát, tegnap elkezdte rángatni a homokozó tetejét (már félig amúgy is eltörte), szóltam kétszer kedvesen, normálisan, hogy szálljon le, mert eltörik és nem lesz homokozója, de mint aki meg sem hallja. Végül már felemeltem a hangom, akkor gyorsan leszállt, azzal a mozdulattal odament a levendulákhoz és végiggyalogolt rajtuk, mikor ismét szóltam, hogy ezt ne csinálja, akkor felrohant a terasz szélére és ott kezdett ugrálni, ahonnan le tud esni (még nincs lefedve és nincs korlát). Na, de konkrétan egész nap ezt csinálja, mintha érezné, mit nem szabad, csak tör-zúz, mindenre felmászik, semmi, veszélyérzete, egyszerűen ha szépen megkéri az ember valamire, úgy tesz, mintha nem is hallaná.


Az én agyam meg nyilván eldurran már egyre gyakrabban, ráordítok, mert másképp semmire nem reagál. A nagyszülők is azt mondják, ha ők vigyáznak rá, hogy egy unokájuk se fárasztja le őket ennyire, a miénkről meg a szemüket se merik levenni, mert vagy valami veszélyeset csinál, vagy valamit rongál.


Azt érzem, az egész napom szólongatásból, kiabálásból áll néha, nem tud nyugton maradni fél órára a fiam... A férjem is teljesen ki van, azt mondja, sokszor utál már hazajönni, mert tudja, hogy az egész délutánja abból fog állni, hogy a gyereket kell fegyelmezni :/



2023. jún. 4. 14:12
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
32%

Az én fiam ugyanilyen, 2 éves. Ő még elkezd engem dobálni is bosszúból vagy direkt tönkretesz valamit ha nem az van amit ő akar.

Pénteken pl (home office-ban dolgozom) odajött miközben dolgoztam, a billentyűzetet akarta csapkodni, persze nem engedtem, mondtam menjen el, erre felkapta az egyik kisautóját és teljes erővel a laptop kijelzőnek vágta. Azt hittem megáll a szívem helyben, mert ráadásul céges a laptop.. Akkor megmondtam, hogy nem jöhet be a szobába amikor dolgozom, be is zártam, erre teljes erővel nekiállt verni az üvegajtót (akkor meg attól féltem, hogy betöri)...

Katasztrófa tényleg. Mi járunk korai fejlesztésre, mert se a beszédértése nem az igazi, se a kommunikációja, de az agresszivitásra nem mondtak semmit.

Az apja ugyanilyen ha felidegesíti valami vagy valaki. Még jó hogy nincs itthon soha, még az hiányozna ha a gyerek is ezt látná, hogy ez jó 🤦‍♀️

2023. jún. 4. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
81%

Olyan helyen levegőzzetek, ahol nem kell folyton a nyakában lenned és tiltanod dolgoktól. A homokozón hogy miért van tető, azt nem értem, de biztos van oka, de a levendulákat pl. el lehet keríteni. Illetve talán van a közeletekben játszótér, stb, ahol igazán szabad lehet?

A rengeteg tiltásnak az a következménye, hogy még jobban ellened feszül.

2023. jún. 4. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
68%

Szerintem ami leírtál, az nem dacolás a klasszikus értelemben, nem neked áll ellent, hanem a figyelmed akarja magára vonni egyrészt, másrészt meg a homokozós esetnél ő éppen mérges/feszült volt, és nem tudta ezt hogy a tudtodra adni. Ha már beszél, akkor némileg könnyebb, de 2 évesen akkor is kihívás az érzelmeit kifejezni, ha folyékonyan beszél, ami azért még ritka amúgy is ebben a korban. Egyszerűen nincs még eszköztára normálisan kifejezésre juttatni a gondolatait, illetve levezetni a belső feszültségét. Márpedig 2 évesen (meg úgy általában a dackorszaknak nevezett időszakban végig) bőven van bennük feszkó. Akár azért, mert még nem beszél, pedig akar, akár azért, mert beszél, de még nem tudja úgy megfogalmazni a kívánságait, ahogy elképzelte, akár azért, mert 2-3-4 éves, és még nagyon sok a világ neki, nem tudja feldolgozni, nem érti, ijesztő és bizonytalan minden. Vannak gyerekek, akik sokat sírnak, mások nyávognak/nyafognak, a tiéd rombol. Ez ilyen, ez ellen küzdeni felesleges és a tiltással csak még jobban megnehezíted az ő dolgát is. A nemkívánatos viselkedést ilyen kicsi korban azzal tudod elkerülni, ha mutatsz alternatívát. Nem azt mondod, hogy ne rugdossa a dísznövényeket, hanem adsz neki egy labdát vagy valamit, hogy akkor ezt rugdossa. Ha mondod neki, hogy látod, most mérges ezért/azért/amazért, megérted, szerinted is igazságtalanság, hogy most nem játszhat valamiért azzal a homokozójátékkal (kapcsolódsz hozzá, látja, hogy nem rossz dolog a harag, nem ijesztő, szabad így éreznie, hiszen ez teljesen természetes része az életnek, ez már önmagában megnyugtató dolog, megnevezni az érzéseit mindig előnyös, már csak azért is, hogy a későbbi életed segítsd, amikor már majd tud beszélni), de a homokozó rombolása helyett inkább toppantson mérgében vagy rázza magát vagy kiabálja ki a dühét, mint egy oroszlán vagy fussatok pár kört az udvaron, vagy bármi, amivel levezetheti ezt a feszültséget. Az nyilván nem helyénvaló, hogy bármit is megengedsz neki, de ha nincs módja kiadni magából az érzéseit, akkor annak semmi előnye nem származik, sőt.

Illetve az is jó, amit mások már mondtak, hogy egy viszonylag biztonságos területen azt csinál, amit akar. Ott vagy persze felügyelni, de alapvetően nincsenek tiltva dolgok. Na meg az is lényeges, hogy a szabályokat előre tisztázd, ne várd el, hogy magától tudja. Igen, 1500. alkalommal is el kell mondani neki, így fog rögzülni.

Nálunk ami még bevált, hogy csak azt tiltom, amit tényleg nem szabad, ami veszélyes. Az olyasmit, ami technikailag nem veszélyes önmagában, mint egy éles konyhakést nézegetni, de azért van benne rizikó meg csak feltételekkel engedek neki- fogja a kezem/X ideig csinálhatja (pl a játszóterünkön van egy hatalmasnagy mászóka a nagyobb gyerekeknek, ki van jelölve a pont, ameddig felmászhat rajta, mert addig elér a kezem és még tudok neki segíteni, ha elakadna vagy nem tudna lejönni). Egyébiránt ráhagyok sok mindent, hogy magától jöjjön rá, mi miért nem jó (a múltkor a közel 30 fokban a 3 éves lányom igenis ragaszkodott hozzá, hogy a téli csizmájában menjen motorozni és a játszótérre. Hát mondom lányom, ha ennyire akarod, tőlem aztán... Az az egy alkalommal hősiesen elviselte magán a csizmát, de azóta sem jött elő az ötlettel). Már csak a saját mentális épségem kedvéért is megválogatom a harcaimat, vannak dolgok, amiért felesleges koptatnom a szám.

Sokat olvasok az életkori sajátosságokról, ezeket igyekszem mindig észben tartani és figyelembe venni, amikor vele beszélek, felállítom a szabályokat (előre, és mindig megvárom, hogy visszaigazolja- szemébe nézek, nem megyek el, amíg nem reagál rá egyértelműen, ha kell, sokszor visszakérdezek, és ezeket a szabályokat unalomig ismételgetem). Illetve a másik, hogy nagyon sokszor a dacolós hiszti az fáradtságból, éhségből, a kapcsolódás hiányából fakad. Igyekszem felismerni a mögöttes okokat, és azon segíteni, majd a jövőben ez alapján elkerülni az ismételt előfordulást.

2023. jún. 4. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
18%

Nem akarlak elkeseríteni, de ez totál a normális szint. Sajna nekünk.


Lányom 20hónapos, ugyan ebben vagyunk. Ma törtent pl, mekértem, ne a kertitó fele motrozzon. Meg se hallotta. Rászoltam erejesebben. Az lett a "válasz" , motrostól csakazértis belerongyolt. Nehogy véletlen nekem legyen igazam.

Tegnap felmászott az asztalra. Rászoltam, jöjjön le. Ahelyett, hogy normálisan lemászott volna a székre, onnan a földre, ahogy felment, inkább levetette magát az asztalról.



Ezzel sokmindent nem tudsz csinálni. Ha veszekszel vele, tiltod, csak rosszabb lesz. Te relaxlád az idegeid kb ahogy tudod, ne lássa hogy feszült vagy, mert megérzik, annál jobban csinálják.


Fiamnak hál isten hamar lecsengett. Neki is 2 éves kora körül volt. A durva rész talán 3-4 hónapig tartott. (4 éves, még most sem nőtte ki teljesen, de azota klasszisokkal jobban kezelhető)

2023. jún. 4. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
58%
Azt mondjuk sose értettem hogy gyerekes házba minek kertitó. Állandó veszélyforrás hogy esetleg belefullad, nem tudsz nyugiban meginni egy kávét, mert állandóan a gyereken kell tartani a szemed. Én minden veszélyes dolgot elkerítenék az udvaron, aztán hadd "tomboljon" a gyerek. Ha már rendelkezem udvarral, ott nehogy már állandó remegésben kell éljek, hogy mikor nyírja ki magát a gyerek. Végre lenne egy hely ahol nem kell állandóan járatnom a számat, hogy mit nem szabad. Sajnos magatokkal szúrtok ki.
2023. jún. 4. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:

15!

A hátsó kertben van, megvan vagy 10 éve. El van keritve, alapból nem tud hátra menni, csak pont kinn voltunk, ugy történt.


Hidd el, nem kell rettegésben élnünk, de köszi az aggódást.

2023. jún. 4. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
0%
Az enyémnek jót tett a bölcsi,jobban kezelhető lett tőle. Aztán bevezettem itthonra is a bölcsis "büntetést": ha rosszat csinált,le kellett ülnie a kisasztalához 10 percre. Ez sokat használt. Az oviban is ezt alkalmazzák,ott is bejön.
2023. jún. 4. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
79%

Ha folyamatosan beszélsz és tiltasz akkor kb az egész nap neki blablabla. Kikapcsolja h figyeljen rád. A végén még ordítasz, na arra felfigyel.


A másik h lehet h érti de még kicsi, hogy teljesen fel is fogja. 3 évesen mondta azt nekem a fiam, hogy anya annyit beszélsz hogy nem is értem mit akarsz. És akkor leesett.


Ha akarsz tőle valamit, gugggolj le mellé, és nyugodtan lassan kevés körítéssel fejezd6ki mit szeretnél


Amúgy gyanítom játszani szeretne veled és így hívja fel magára a figyelmedet

2023. jún. 5. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:

nálunk is nagyon rossz a helyzet.. mindenre egyből hiszti, meg dac.

Van bünti sarok, de amivel mostanában felhúz, hogy inkább magától beáll a sarokba bömbölni, de nem teszi meg, amire kérjük. Pl leverte a kajáját, mert nem kapott rá több ketchupot. Beküldtük büntibe, oda is állt. Ezután órákig hol kedvesen érvelve, hol "zsarolva" próbáltuk rávenni, hogy vegye fel a földről.. de nem inkább ott állt a sarokban...

2023. júl. 30. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!