Két kisgyerek (bölcsis, ovis) mennyit szántok a közelgő ünnep ajándékaira ilyen játékárak mellett?
Fejenként kb 50, illetve még kb 20 ezer fejenként a szülinapi ajándék (egyik decemberi másik januári 😁).
Én amúgy el tudnám költeni a világ pénzét is ajándékokra, nálunk a párom fog vissza, hogy ne legyen több tárgy mint amit értékelni tudnak, és ebben igaza is van.
A kérdést én is azért tettem fel, mert nálunk is én költenék, a férjem meg elintézné 1-2 dologgal. Nem azért mert nem telik rá, hanem elvi okokból.
Az 'ilyen' játék árak mellett' azért szerepel a kérdésemben, mert bizony simán repkednek a 10-20 ezrek 1-1 játékra. Nem is kell extra nagy dolgot venni hozzá...
Kíváncsi voltam, mások hogy vélekednek.
5 éve volt ovis-bölcsis felállás, akkor is elment kb 25-30 ezer körül fejenként.
Most kb ugyanitt tartunk, 2-2 ajándék van meg, de fognak még apróságokat is kapni ezeken kívül, 40 ezer körül úgy is lesz a vége fejenként.
Minden olyat megkapnak év közben, ami kell. Ilyenkor csak játékok, esetleg könyv stb.
18. Hát igen, nálunk még a családból kapnak 6 helyről ajándékot. Ezért mondja a párom, hogy keveset vegyünk.
Én nagyon sokáig hasonlóan gondolkoztam, de aztán megváltoztattam a véleményem. Én amúgy nagyon szeretem a tárgyakat, az élmenyajándéknak számomra nincs értéke, és szerintem azért mert sose lehettek szép tárgyaim. Bennem a mai napig bennem van hogy egy karácsonyi bazárban addig tudnék vásárolni amíg minden pénzemet elköltöm. Nem unom meg az ezredik cuki kütyüt de. Kicsit szeretném ezt az örök megosztottság érzést nem átadni a gyerekeknek.
Mért ne élhetné meg Karácsonykor a gyerek a bőség érzését? Hogy szépet és többet kapnak? Lapjának jól ezzel az érzéssel legalább egyszer egy évben.
Nálunk már 8 éves a fiú, olyan nagy játékok már nincsenek, de pl. legózni szeret és mindig van kiszemelt darab.
Kb. 50 ezer körül van az ajándéka, nem egyszerre szoktuk megvenni, de nem okozna gondot az sem, illetve nálunk inkább élmények vannak, ő már azokat szereti. Persze megyünk évközben, de mindig van valami kívánság és nagyon örül, ha látja, hogy ott a belépő rá :)
Tv-t nagyon keveset néz, de pl imád moziba járni.
Internetes játékokkal nem játszik soha, telefon sem érdekli.. de menni, szabadban lenni, na azt bármikor, bárhova.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!