Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Tényleg ennyire utál a gyerekem?

Tényleg ennyire utál a gyerekem?

Figyelt kérdés

Lassan 3,5 éves lesz és úgy érzem sose tudtam elég érdekes lenni számára. Amikor még kisebb volt mindig mellette vtam de nem tudtam sose kreatív lenni kitalálni új játekokat vagy hogy épp mit csináljunk. Mindig tennem vennem kellett vmit mellette mert ha csak ültem mellette borzasztóan elfáradtam elpunnyadtam és unalmas lettem számára. Sose tudtam az a pörgős határozott magabiztos anyuka lenni mert alapból egy nyugis típus vagyok. Sajnos ezáltal fegyelmezni se tudtam egész nap és nem tanulta meg a nemet. Mostanra nagyon hisztissé, erős akaratúvá vált és egyáltalán nem csinálja első szóra amit kérek tőle. Állandóan könyörögni kell ha pl ebédelnie, fürdeni, aludni kellene. Vannak olyan helyzetek amiket nem értek. Tegnap délutan mikor felébredt nézte szépen a meséket közben próbáltam beszélgetni is vele tényleg teljesen nyugodt volt. Mikor vacsi után vinni akartuk fürdeni elkezdett csak úgy a semmiből hisztizni és az apját engem is harapni próbált üvoltott tombolt megint. Pedig ivott evett délután teljesen időben akartuk fürdetni. Állitolag szomjas volt mert ivott sok vizet meg a kakival is küzdünk mostanában de mindig rá van fogva vmire miért tör rá hirtelen a tombolás. Tényleg unalmas vagyok neki ha csak velem van kis időt? Ha játszani próbálnék vele bármit szórakoztatni akkor az a baj h miért telepszek rá. Ha hagyom mást csinálok és hozzászolok h ezt meg ezt kellene csinálnunk fürdeni enni stb akkor megint kiakad jön a hiszti tiltakozás.

Bevallom mostanában eléggé feszült stresszes vagyok főként ezek miatt h na mikor fog újra tombolni és szorongok. Biztos érzi rajtam h nem vagyok nyugodt. Tényleg nem tudom hogyan tudnék hozzá közeledni h szeressen velem is lenni h szót fogadjon és együtt tudjunk működni.

Biztos főként nekem kellene segítséget kérnem h változtatni tudjak magamon de h oldom meg h eljarok szakemberhez gyerek mellett? Ez biztos több év mire változás történne. Pedig tudom h jólesne ha vki segíteni tudna a problémáimon.


nov. 29. 10:43
 1/6 anonim ***** válasza:
50%

Az apja vagy bébiszitter.

Itt nem lesz megoldás. Csak személyes kapcsolatokban tudod magad fejleszteni.

nov. 29. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
84%
Képernyőt mennyit néz? Nem lehet hogy már rá függött és az zavarja hogy nem nézheti nyugodtan a kis meséjét, meg csinálni kell mást is?
nov. 29. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

"Amikor még kisebb volt mindig mellette vtam de nem tudtam sose kreatív lenni kitalálni új játekokat vagy hogy épp mit csináljunk. Mindig tennem vennem kellett vmit mellette mert ha csak ültem mellette borzasztóan elfáradtam elpunnyadtam és unalmas lettem számára"


Akkor mit csináltál pontosan? Ha játszani nem játszottál vele, nem beszélgettél vele? Csak ültél és nézted?

nov. 29. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
80%

Te vagy az anyuka, akinek a gyerekét anyós nevelte fel, aki amugy nem normalis agresszív. Te voltál, aki a gyerek 6 hetes korában mar nyaralni ment, mert nem bírtad. Ezek csak a tetteid következményei.

Szakemberhez csak akkor menjél, ha hajlandó vagy odafigyelni rá es változtatni. Itt 3 és fél év alatt egyetlen tanacsot se fogadtál meg.

Legutóbbi kerdese https://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__anyos-ap..

nov. 29. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Az anyja vagy, nem a szórakoztatóipar. Emiatt ne legyen rajtad nyomás, hogy nem tudod szórakoztatni. Nem is ez a feladatod anyaként, hanem elsősorban a szeretet és a nevelés. Állandó játszópajtás helyett másképp is kifejezheteted felé a szeretet. Amúgy javaslom, hogy menjetek programokra (programra - a játszótér nem program), úgy könnyebb együtt szórakozni játszani, mintha állandóan az otthoni körülmények között megpróbálni kreatívnak lenni.

De ezen felül legyél vele következetes, a nem az legyen nem, mert fejedre nő. A hisztijeivel épp ezt próbálgatja.

nov. 29. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

"Sajnos ezáltal fegyelmezni se tudtam egész nap és nem tanulta meg a nemet."


Az elég nagy baj, pont azért nem fogad szót és ellenkezik.

nov. 29. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!