Miért védik a szülők a hiperaktív gyereküket másokkal szemben, mikor nyílvánvaló, hogy elviselhetetlenül viselkednek?

Egy szülőnek az a dolga, hogy védje a gyerekét.

Persze vannak túlzott esetek is, gondolom erre gondolsz.

Manapság nagyon könnyen állítanak fel hiperaktivitás diagnózist a gyerekeknél, sajnos sokszor már óvodáskorban is, pedig akkor még hivatalosan nem is szabad diagnosztizálni. A neten tucatnyi hiperaktivitás teszt van, ami gyakorlatilag minden egészséges, eleven óvodáskorú gyerekre pozitív eredményt hoz ki. :)

(Pl. hiába ül meg az óvodáskorú a popsiján a fodrásznál akár fél óráig is, mégis hiperaktívnak minősül, mert szófogadatlan, és mert utál rajzolni... ;))

Alapvetően az a különbség a valóban hiperaktív, és az eleven gyerek között, hogy előbbi semmilyen körülmények között nem képes koncentrálni, túlmozgásos, és minden helyzetben irányíthatatlan, gyakran fel sem fogja, hogy "rosszat tett", vagy ha bocsánatot is kér, legközelebb elköveti ugyanazt a bűnt, míg utóbbinál inkább a nevelési hibák miatt alakul ki a szófogadatlanság, és a rosszalkodás időnként "csakazértis jellegű.

Én azt a gyereket nevezném hiperaktívnak, akit semmi nem köt le, és még akkor sem képes szót fogadni és nyugton ülni, amikor a saját érdeke is azt kívánná. (Pl. hiába szeretne pókember lenni, nem képes kivárni, míg befestik az arcát.)

A legtöbb gyerek azonban nem ilyen. Egyszerűen csak unatkozik, és nem feltétlenül azt a játékot tartja izgalmasnak, amit a szülő szán neki. Az ilyen gyerek, ha lekötik az energiáját (pl. sporttal) könnyebben kezelhetővé válik.

Bár laikus vagyok, de gondolom ahhoz, hogy a szakember kimondja azt, hogy a gyerek valóban hiperaktív egy sor tünetet kell produkálnia. Ha ezek együttesen megvannak, akkor állapítható meg a hiperaktivitás, mint diagnózis. Egyébként egy cikk szerint már csecsemőkorban vannak tünetei ennek a betegségnek. Bár ebben a korban is könnyen rá lehet fogni, hogy ha sokat sír a baba, akkor hiperaktív.

[link]